Kizárólag ellenőrzött, szlovákiai gazdaságból származó húst vásároljunk a gyerekeknek
Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) felszólította az óvodák, alapiskolák és középiskolák üzemeltetőit, hogy kizárólag ellenőrzött, szlovákiai gazdaságból származó húst vásároljanak a gyerekeknek. A tájékoztatást a kormányhivatal sajtóosztálya adta ki, reagálva a hírre, hogy veszélyes lengyel hús került a szlovákiai iskolákba.
„A nyilvánosságra hozott információk alapján, amelyek szerint bizonytalan eredetű külföldi hús került a szlovák piacra, és annak részeként a szlovákiai iskolákba is, felszólítom a szlovákiai óvodák, alapiskolák és középiskolák üzemeltetőit, hogy mostantól kezdve kizárólag olyan húst vásároljanak a gyerekek részére, amely szlovákiai gazdaságból származik, és amelyről biztosan tudjuk, hogy honnan jött és milyen minőségű. Egyúttal kijelentem, hogy amennyiben valaki támadná az óvodákat és iskolákat a szlovákiai hús előnyben részesítése miatt, a szlovák kormány kész minden ilyen intézményt a védelmébe venni" – mondta a kormányfő.
Jozef Bíreš, az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (ŠVPS) igazgatója az ivachnófalui (Ivachnová) sajtótájékoztatón bejelentette, hogy
csaknem háromszáz kilogramm veszélyes lengyel marhahús került a szlovák éttermekbe és iskolákba.
Három kelet-szlovákiai – egy bártfai, egy galbatői (Gaboltov) és egy magyarbődi feldolgozóhoz került hús a kérdéses vágóhídról.
Bíreš szerint a három üzem közül az egyik engedéllyel sem rendelkezett. A szállítólevél alapján kiderült, hogy az összes húst a közétkeztetésben használták fel.
„A lengyel hús minősége megint csorbát szenvedett, és ez nem az első eset. Nehéz megmondani, lehet, hogy az alacsony ár vonzotta a beszállítókat, de biztos nem a hús minősége és a higiéniai körülmények“ – mondta Bíreš.
Az ŠVPS igazgatója azt is elmondta, hogy már továbbították az információkat a Közegészségügyi Hivatalnak, amely átvizsgálja az ügyet. Reakciót egyelőre nem kaptak tőlük.
– jelentette ki Bíreš.
A földművelésügyi minisztérium a botrány kirobbanása után azonnal ellenőröket küldött a kérdéses üzemekbe, akik átvizsgálják a húst szállító járműveket. Az ellenőrök állomáshelyét Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (SNS) is meglátogatta.