2018. április 27., 10:00

Két hónap alatt Fico teljesen mečiarizálódott

Sehova sem megyünk, mozgósítjuk a sorainkat, és nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat. Megverekedünk azért, hogy érvényesíthessük a társadalmi vízióinkat, jelentette ki Robert Fico pártelnök, a Smer-SD csütörtöki csesztei közgyűlésén.

201801311824220.00000000000000000000000000000000000000000001a__fico.jpg

Fico szerint Andrej Kiska köztársasági elnök és az újságírók a legnagyobb ellenségei Szlovákiában a szociális demokráciának, de nem kímélte felszólalásában az ellenzéket és a polgári aktivistákat sem. „Teljességgel elutasítom, hogy három aktivista diktáljon a legerősebb pártnak, hogy az kit jelöljön belügyminiszternek” – mondta az aktivistáknak címezve.

Botrányok = kormány elleni támadások

Kiskát a kormányválság idején tanúsított viselkedése miatt bírálta, a médiát pedig félretájékoztatással vádolta, a liberális napilapok szerinte úgy viselkednek, mintha politikai pártok lennének.

„Megfélemlítik a választóinkat, és mesterséges törésvonalat igyekeznek létrehozni köztem meg a kormányfő közt” – mondta, hozzáfűzve: a köztársasági elnök, a média és a polgári aktivisták az a három pillér, amelyen a kormánnyal szembeni példanélküli támadás állt.

A Denník N napilap szerint Fico előszeretettel beszél a kormánnyal szembeni támadásról minden esetben, ha komolyabb gondjai adódnak az egyes botrányokkal. Így volt ez például a szlovákiai uniós elnökség finanszírozási botránya során is. A médiának azt rótta fel, hogy nem objektív és nem ad teret a másik félnek. Mondta ezt csupán néhány órával azt követően, hogy az új belügyminiszter asszony, Denisa Saková a hátsó ajtón menekült az újságírók kérdései elől.

Az önreflexiónak nyoma sem volt

Bár a Smer az utóbbi két hónapban óriási bírálathullámmal volt kénytelen szembesülni, és létezésének egyik legmélyebb válságát éli, Fico beszédében nyoma sem volt az önreflexiónak. A Smer elnöke csak ütéseket mért minden irányba.

Kétségtelen, hogy Robert Fico jelentős jellemvonásainak egyike, hogy mindig képes alkalmazkodni a politikai helyzethez. Két hónap az ország történetének legaljasabb botránya után elegendő volt neki arra, hogy ne csak úgy beszéljen, hanem egy kicsit úgy is nézzen ki, mint Vladimír Mečiar, írja a noviny.sk portálon megjelent kommentárjában Arpád Soltész.

Fico és ellenségei

A kommentátor szerint Fico a beszédében pontosan megnevezte az összes ellenségét, akik szerinte veszélyeztetik az országot: az Európai Uniót, a köztársasági elnököt, az ellenzéket, az iszlámot, a médiát és mindenkit, aki nincs vele. Merthogy Fico maga az állam.

A kárpáti típusú demokráciánk alapvető beállítását már Mečiar is nagyon kifejezően meghatározta: „A győztes mindent visz!” Ha a választások során legyőzi a politikai ellenfeleit, övé az ország, leigázott területté válik, a zsákmányává. Szabadon garázdálkodhat, erőszakoskodhat, s ha úgy tetszik, akár gyilkolhat is. Büntetlenül. Működött ez már Róbert Remiášsal, és semmi ok arra, miért lenne másképp Ján Kuciakkal és Martina Kušnírovával, állítja a portál.

A hatalom központosítása

Pedig a mélyebb önreflexióra nagy szükség lenne a párton belül, amit korábban Marek Maďarič volt kultuszminiszter is sürgetett. Az Aktuality.sk portál szerint a héten a párt volt alelnöke az alapszabály módosítását is élesen bírálta, amelynek értelmében jelentősen csökken az elnökség tagsága, és megszűnik a párt szűkebb vezetése is. A volt kultuszminiszter most azt fontolgatja, hogy tagja marad-e egyáltalán a pártnak. Robert Kaliňák ennek kapcsán még a közgyűlés előtt kijelentette, hogy Maďarič talán az egyetlen, aki elégedetlen a pártban.

Való igaz, hivatalosan nem igazán lehetett egyéb tiltakozó hangokat hallani ennek kapcsán, a párt megszólított képviselői vagy pozitívan reagáltak a változásokra vagy nem volt azzal kapcsolatban kialakult véleményük.

Juraj Marušiak politológus a „hatalom központosítását” látja a Smer alapszabályának megváltoztatásában, mivel a párt elnökségének kevesebb lesz a tagja – olvasható a Pravda napilapban. „Bizonyos módon ez a hatalom megerősödése az elnök és a legközelebbi munkatársai kezében” – fogalmazott a politológus, aki szerint, ha a Smer a jövőben állni akarja a sarat, „szinte mindenen változtatnia kell” – a nyilvánossággal folytatott kommunikációjának módján, de a belső kommunikációján is. Sokkal fogékonyabbnak kell lennie a párton belüli és az azon kívüli hangulatokra, állítja Marušiak.

A sötétség időszaka vár az országra

A láthatóan hanyatló Ficónak legalább a retorikája izmos, fogalmaz Soltész a noviny.sk portálon megjelent kommentárjában. Amikor Fico magabiztosan kijelenti, hogy személyesen gratulál annak, aki Szlovákiában választást tud nyerni, azt sugallja, hogy rajta kívül nem képes erre senki sem.  Fico mentális képességei azonban még nincsenek olyan mélyponton, hogy ne emlékezne arra, milyen körülmények közt nyerte meg Mečiar a 98-as választásokat. A választási preferenciái a történelmi minimumon, a koalíciós potenciálja egyenlő a nullával, a Nyugat számára kitaszított lett, keleten meg már régen senkinek sem volt rá szüksége. Soltész szerint lehet, hogy a sötétség időszaka vár az országra, amelynek egyetlen igazságossága az lesz, hogy Ficót az elsők közt darálja le.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.