2018. május 3., 12:23

Keserű meglepetés, avagy miben reménykedhetnek a kormánypártok és miben az ellenzék

A Focus legújabb közvélemény-kutatása szerint nem romlott a Smer-SD, egy kicsit talán javultak is a preferenciái az előzőhöz mérten. Az ellenzéki pártok többsége viszont veszít a támogatottságából. Az aktuality.sk portál szerint a tendencia, hogy két hónappal Ján Kuciak és barátnője meggyilkolása után tartják magukat a koalíciós pártok, mindenképpen figyelemreméltó és egyben különös is.

Robert Fico
Fotó: TASR

Dag Daniš, a portál kommentátora szerint

Sulík pártja (SaS) és társai Fico alternatívájaként és kihívóiként úgy tűnik, csődöt mondtak. Az ellenzék ugyanis képtelen volt a válságot és a tömegmegmozdulásokat kihasználni és mozgósítani az erőit, ami azt jelenti, hogy valahol hibát vétett.

Bugár szavazóival sem más a helyzet. A Denník N napilap szerint a Most-Híd támogatói sajátos módon értelmezték a pártelnök pálfordulását – nem fordultak el tőle, és úgy tűnik, továbbra is elégedettek vele. A napilap szerint, akinek a szlovákiai történések láthatóan ártottak, az a Smer, amelynek a preferenciái február óta 5 százalékpontot zuhantak. Most azonban úgy látszik, ez a csökkenő tendencia megállt, és a Smer támogatottsága sem csökken már tovább. Fico Pellegrinire való lecserélése, tehát valószínűleg jó döntés volt, akárkinek a fejéből is pattant ki. 

Jó hír a Smernek az is, hogy az új kormány valamennyi ügyének elhanyagolható volt a befolyása a választóira nézve. Az új belügyminiszter-keresés körüli hercehurca, az ifjabb Jozef Rážzsal kezdve, majd Tomáš Drucker lemondásával folytatólagosan egészen Kaliňák szárnysegédjének, Denisa Sakovának a megválasztásáig bezárólag, nem jelentettek a Smer támogatottságára nézve semmit.

A Smernek azt üzenik a választói, pillanatnyilag nem kell semmin sem változtatnia.

Bugár szavazói nem érzik becsapva magukat

A Denník N szerint Bugérék nem érzik úgy, hogy árulók lennének. A közösségi oldaluk bejegyzései azonban egy kicsit mást mutatnak a felmérések eredményeitől, amelyek szerint a támogatottságuk hat százalék körüli volt a válság előtt is, ugyanúgy, mint most. Ahogy a Most-Híd preferenciái nem változtak akkor sem, amikor Bugár először lett „áruló”, a helyzet megismétlődött idén tavasszal is, vélekedik a Denník N.

Az az igazság, hogy előrelátható volt a dolgok ilyetén fejlődése. Várható volt, hogy a kormánykoalícióban beállt változások – Fico és Kaliňák távozása és Tibor Gašpar rendőrfőnök távozásának bejelentése – csillapítják némileg a felháborodott közhangulatot, és az emberek forradalmi kedve is alábbhagy. Pedig a közharag és a nyilvánosságnak a kormánykoalícióval, valamint annak maffiahátterével szembeni mobilizálódása sohasem volt annyira masszív, mint 2018 februárjában, vélekedik az Aktuality.sk.

Ez a mozgás azonban valahogy elkerülte a liberálisokat és az Egyszerű Embereket. Mindkettőnek, Sulíknak és Matovičnak is kisebb a támogatottsága, mint előtte volt. Nem jó, ha a politikai kínálat évekig a „mindegyikük egyforma, senkinek sem hihetünk, az egyik rosszabb, mint a másik” stílusban relativizálódik. Abban az országban, ahol a kormánykoalíciót bűnözőcsoportok tartják a markukban, s ahol az államkasszából több millió euró landol az adóparadicsomokban, az ellenzéknek kiindulópontnak kellene lennie, nem pedig a probléma részének, vélekedik a portál.

Persze, nem kell, hogy Sulík és Matovič mindenkinek megfeleljen, ám a Smer aranyásó multimilliomosaival szemben van azért néhány előnyük. A legfőbb „politikai” vágyálmukat feltételezhetően ugyanis nem az 50 ezer eurós órák vagy a luxuslakások jelentik, mondjuk a Bonaparte lakótömbben, esetleg a floridai házak vagy a dubai szállók meg a belizei kövér bankszámlák. És főleg: ahhoz hogy túléljék, nem kell több millió euróval megvesztegetniük a rendőrfőnökök feleségeit.

Ám arról, hogy ők mások, jobbak, mint Fico, Danko vagy Bugár, nekik maguknak kell meggyőzniük az embereket, lehetőleg kiabálás, rosszindulat, sértegetések és idegesség nélkül. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.