2019. február 23., 09:44

Isten néha nagyon fájó módon tereli jobb irányba az embert

Bodrogközi kis faluból került Komáromba, ma már a teológiai kar dékánja. Édesapja halála hozott változást az életében, hogy a lelkészi hivatásban megtalálja önmagát. A kilencvenes évek után ma újra lelkészhiány fenyeget, nem vonzó a fiatalok számára a lelkészi pálya – állítja. A lelkészképzés mellett az egyházat érintő társadalmi kérdések is szóba kerültek, amikor Lévai Attilával, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánjával beszélgettünk.

Lévai Attila
Galéria
+2 kép a galériában

Kezdjük a beszélgetést egy személyes felütéssel. Hogyan kerül az ember egy bodrogközi kis faluból a Csallóközbe, hogy azután a komáromi teológiai kar dékánja legyen?

Hogy lett belőlem komáromi diák? Kassán végeztem, ott jártam gimnáziumba. Akkoriban a pedagógiai vagy a jogi pálya felé tekingettem. Annyi kötődésem volt a református egyházhoz, mint egy hagyományos keresztyén családban nevelt fiatalnak: eljártam a templomba, a vasárnapi iskolába, annak rendje‑módja szerint konfirmáltam. Az igazi változást az életemben édesapám halála hozta el. Az Isten néha nagyon fájó módon tereli más – a jövőből tekintve, jobb – irányba az ember életét. Édesapám temetése napján felvételiztem volna a jogi karra, nyilván nem tudtam készülni a vizsgákra. Légüres térbe kerültem, úgy nézett ki, hogy a következő évben dolgozni fogok. 1994 nyarán a lelkész biztatására mentem el egy magyarországi népfőiskolára, ott ismertem meg az akkor induló komáromi teológiára jelentkezett fiatalokat. Megtudtam, hogy van pótfelvételi, így kerültem Komáromba. Kezdetben nem voltam túl lelkes, de karácsonyra már éreztem, megtaláltam a helyem. Így történt, hogy öt év alatt elvégeztem a Kálvin János Teológiai Akadémiát, amely 1994 és 2004 között az első magyar nyelvű felsőoktatási intézmény volt Szlovákiában – igaz, akkreditáció nélkül működött. A Selye János Egyetem megalapításakor az akadémia integrálódott, s azóta teológiai karként működik tovább. Ennek a karnak lettem oktatója, 2009‑ben dékánja.

A rendszerváltoztatás előtt Csehországban képezték a felvidéki magyar lelkészeket. Ez az állapot hívta életre a komáromi teológiát. Napjainkra mennyire változott a helyzet?

A kilencvenes évek elejét súlyos lelkészhiány jellemezte, megesett, hogy még a tehetősebb nyugati gyülekezeteknek sem volt saját lelkipásztora. A kétezres évek közepére szinte visszájára fordult a helyzet: már‑már úgy tűnt, túl sok lelkészt képezünk. Nap­jaink­ra viszont a keleti egyházmegyékben újra előfordul, hogy egy lelkész öt‑hat gyülekezetet szolgál. Távlatosan megint lelkészhiány fenyeget, hiszen egyre kevesebb fiatal választja a lelkészi hivatást. Jelen pillanatban 71 hallgatónk van a teológiai karon, de ebben a számban benne vannak a doktori képzésben részt vevő és a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakot látogató hallgatók is. Összesen 34 teológushallgatónk van a mostani tanévben.

A kilencvenes évek szabadabb légkörében megerősödtek a gyülekezetek, mára azonban eléggé elanyagiasodott a világunk. Mivel lehet megszólítani a fiatalokat, hogy a lelkészi pályát válasszák?

A legnagyobb gondot abban látom, hogy máig sem sikerült kialakítani egy lelkészi életpályamodellt. Anyagilag aligha nevezhető ösztönzőnek, hogy egy pályakezdő segédlelkész mintegy háromszáz eurót vihet haza. Igaz, a gyülekezetek a legtöbb helyen ma is térítésmentesen biztosítják a lakhatást a lelkész családjának, de ezzel együtt is, kell egy nagyfokú elhivatottság ahhoz, hogy valaki ezt a pályát válassza. A gyülekezetek is meggyengültek, például az elvándorlásnak köszönhetően. Ha az anyagyülekezetem, Csicsó példáját nézem, azok a harmincasok adhatnák az eklézsia gerincét, akik jelenleg Csehországban, Magyarországon vagy az Egyesült Államokban élnek.

A gyülekezeteket sújtó elvándorlás kapcsán is kérdezem, mennyire tud megfelelni a református keresztyén egyház annak a nemzetmegtartó szerepnek, amely a Felvidéken, a helyzetéből adódóan, mégiscsak sajátja?

Régiónként eltérő a helyzet, hiszen mások a kihívások. Teljesen más a helyzet a tömbvidéken, ahol biztosított a magyar nyelvű oktatás, a mindennapokban szinte általános a magyar nyelvhasználat, mint a peremvidéken, ahol a református egyház szó szerint a magyarság utolsó bástyája. A barsi egyházmegye északi részén, de akár Pelsőc vidékén, leginkább mégis az ungi egyházmegyében magyar óvoda és iskola híján a fiatalok már csak a gyülekezetben találkozhatnak az anyanyelvükkel. A nemzetmegtartó szerep itt érvényesül a leginkább, már ameddig lehetséges. Sajnos, a lemorzsolódás tetten érhető, azok a gyülekezetek, ahol a nyelvváltás lezajlott, előbb vagy utóbb kérvényezik a csatlakozást a szlovák egyházmegyéhez.

Néhány éve a szlovákiai református egyház is csatlakozott a magyar ajkú református keresztyén egyházak integrációjához. Annak idején ennek kapcsán az egyházon belül magyar–szlovák ellentétekről lehetett hallani. Máig is tart még ez a feszültség?

Igen, de ez a feszültség egyoldalú, kizárólag szlovák hittestvéreink részéről érzékelhető. A szlovák egyházmegyék nem csatlakoztak az integrációhoz, erre nem is kényszerítette őket senki. Az egyesült magyar ajkú egyház intézmények fölött áll, nincs is bejegyezve jogi személyként. Az akkori szlovák püspökhelyettes mégis irredentizmust, magyar elszakadási törekvéseket láttatott a háttérben, s ezt a gyülekezetekben is igyekezett elhinteni. A tavalyi zsinat fogadott el egy határozatot, amely kimondta, hogy nyugvópontra helyezzük ezt a feszültségekkel terhes ügyet, mert megnyugtató módon úgysem tudjuk lezárni. Vannak olyan faramuci helyzetek, amiket csak ezzel a bölcsességgel lehet kezelni, hogy ne sérüljenek tovább a lelkek. Fontos leszögezni, hogy a mintegy 97 ezer szlovákiai reformátusból a húszezerhez közelít a szlovák hívek száma, de ezt az arányt meghaladóan töltenek be tisztségeket az egyházon belül szlovák hittestvéreink. Csak egy példát említek: egyházunknak a püspök mellett két püspökhelyettese van, egyikük szlovák. Ugyanígy a főgondnok két helyettese közül az egyik szintén szlovák. A zsinatok tanácskozási nyelve is kétnyelvű, a szlovák nyelvű szinkrontolmácsolás minden esetben biztosított.

A nemzetmegtartó szerep mellett a tradicionális értékek védelme is az egyházra hárul. Különösen napjainkban, amikor egyre több szó esik a társadalmi nemekről, de súlyos kihívásként éli meg a keresztény Európa az illegális bevándorlást is.

Úgy vélem, a magyar református egyház sokkal hangsúlyosabban képviselhetné ezekben a fontos társadalmi kérdésekben az álláspontját, mint ahogy teszi. Az állásfoglalások megmaradtak az általánosságok szintjén, a hívek ennél világosabb útmutatást várnának el. A mi szlovákiai egyházunkban is születtek nyilatkozatok, jókor, jó helyen, mégis maradtak kérdések, amelyekben igencsak szükség lenne a nyilatkozattételre. A zsinat mellett működik a teológiai tanács, amelynek magam is tagja vagyok. Ennek keretében az elmúlt években fontos állásfoglalások születtek a hagyományos értékek mellett, amelyek hangvétele lehetett volna még világosabb és egyértelműbb. Sajnos, olyannyira átpolitizálódott az élet, hogy az egyház megnyilatkozásai is ilyen kontextusba helyeződnek. Pedig a Szentíráson alapuló alapvető értékek teljes mértékben a politika fölött állnak. Ez semmiképpen sem lehet jó, mert vannak dolgok, amik kapcsán ki kell mondani: a fehér fehér, a fekete meg fekete. Urambocsá!, még akkor is, ha az valamelyik politikai párt álláspontjával azonos.

A közelmúltban ünnepeltük a reformáció ötszázadik évfordulóját, aminek az egyik legjelentősebb hozadéka a szabad véleménynyilvánítás lehetősége. Persze azt is tudatosítva, hogy a vélemény kimondása felelősséggel jár.

Igen, ez is igaz. Ugyanakkor a hívő keresztyén ember számára a vélemény mindig Krisztus‑központú, így volt ez a reformáció idején, s így van ma is. A kálvini hittételek idő felettiek, ugyanúgy érvényesek 2019‑ben is. Az is igaz, hogy napjainkban jóval nehezebb a társadalom felé közvetíteni ezeket a hitelveket. Korábban súlyos, emberéleteket is követelő ellentétek voltak a protestáns és a katolikus egyház között, mára azonban eljutottunk odáig, hogy össze kell kapaszkodnunk, mert már egészen mások a kihívások.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/8. számában)

Lévai Attila
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.