Vasváry Pál-díjat adományoztak Tamás Ilonka néninek
A Budapesti Vasváry Pál Egyesület ismét – immáron hatodszor emlékezett a fiatalon, csupán 23 évesen elhunyt Vasváry Pálra, aki a Rákóczi szabadcsapat parancsnoka volt, és akit 1849-ben gyilkoltak le 400 társával egyetemben (embertelen módon) a gyulai havasokban a mócok. Ennek keretében posztumusz Vasváry Pál-díjat adományoztak Tamás Ilonka néninek – tájékoztatta portálunkat a kitüntetett lánya, Dr. Fehérné Tamás Judit.
Az ünnepség a református templom udvarán elhelyezett kopjafánál kezdődött, ahol katonák álltak díszőrséget, majd a himnusz és egy rövid beszéd elhangzása után koszorúkat helyeztek el a résztvevők (HM, Pestmegyei Önkormányzat, XVIII.ker. polgármestere, a Vasváry Pál Egyesület és a Körösfői (Erdély) Vasváry Pál Egyesület képviselői.) A Szózat elhangzása után a résztvevők felsorakoztak az addigra már menetkész Honvédség Központi Fúvószenekara mögé és a pattogó indulókra vonultak a kerületi Sportkastély sportpályájára. Itt kezdődött a Vasváry Toborzó Fesztivál, amely késő estig tartott.
Déli 12 órakor került sor a Vasváry Pál-díjak átadására, melyet ebben az évben ifjabb Tóth György, a Kossuth Rádió szerkesztő riportere és posztumusz Dr. Tamás Aladárné Tamás Ilonka néni kapott. Az Ilonka néninek adományozott díj átvétele után lánya mondott köszönetet az édesanyjának adományozott díjért:
„A maga nemében édesanyám is forradalmár és harcos volt. Az iskola négy fala között buzdította a gyermekeket és szüleiket magyarságuk megtartására. Ehhez pedagógusként is sok útmutatást, titkos tanácsot adott. Később, nyugdíjas korában a rimaszombati nyugdíjas körben történelmi és irodalmi előadásokkal, vetélkedőkkel tágította társai tudását, azzal, hogy ezt adják az utódaiknak és az unokáiknak. Így nevelte környezetét magyarságtudatra.
Amikor 2011-ben visszakérte a magyar állampolgárságát, remélte, hogy sokan, ezrek-tízezrek fogják követni példáját. Nem így történt. Sokan felvették ugyan titokban a magyar állampolgárságot, de csak 7-en hozták nyilvánosságra. Mind a hét jogfosztott – az Emberi Méltóság Tanácsának és Dr. Lomnici Zoltánnak köszönhetően – minden elképzelhető szlovák és nemzetközi fórumot végig járt, végig harcolt. Eredménytelenül! A húgom és édesanyám kivételével - akik már a temetőben vannak - Szlovákiában mindnyájan jogfosztottak, és jelenleg is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Édesanyám is haláláig harcolt és vitte elől az elképzelt zászlót. Nem adatot meg neki, hogy a „harc” végét megérje, de mint a Szlovák Köztársaság legidősebb „nemzetbiztonsági kockázatot” jelentő személye, reflektorfénybe került. Ő 101-102 évesen tüntetett Kassán az Alkotmánybíróság előtt, részt vett az Alkotmánybíróság két tárgyalásán, petíciót vitt Pozsonyba a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek.
Sokan példaképüknek kezdték tekinteni. Szűkebb pátriájában, de az egész Kárpát-medencében köztisztelet és szeretet övezte. A szülőföldön maradás megalkuvás nélküli kiállásának jelképévé nemesült.”
