A diaszpórában élő fiatalok is ott lesznek a XXX. Összmagyar Egyetemi Táborban
Hétfőn vette kezdetét az Összmagyar Egyetemi Tábor, amelyet harmincadik alkalommal szervezett meg a Rákóczi Szövetség. Idén a Kárpát-medencén túlról, a diaszpórában élő magyar fiatalok is jelen vannak. Az öt napos tábor Várpalota szomszédságában, Királyszálláson valósul meg.
Az idei, jubileumi egyetemi tábor, kilépve a Kárpát-medencéből, megszólítja a diaszpórában élő magyar fiatalokat is. A száz résztvevő között jelen lesznek az Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Amerikából és a nyugat-európai diaszpórából érkezett egyetemisták is a Kárpát-medencei magyar egyetemi diákszervezetek vezetői és képviselői mellett.
A tábor lehetőséget biztosít a fiatal magyar értelmiség számára kapcsolataik kialakítására és elmélyítésére. Ezen kívül a résztvevők megismerkednek a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra különböző területeivel. A szakmai előadások mellett csapatépítő tevékenységek és kirándulások is színesítik a tábor programját.
A hétfői tábornyitó után kedden Kalmár Ferenc András, Magyarország Szomszédságpolitikájának Fejlesztéséért Felelős Miniszteri Biztosa adott elő. A következő napok előadói között ott lesz többek között Boross Péter, korábbi miniszterelnök és Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is. Pénteken Benedek Fülöp, az OTP Bank elnöki főtanácsadója, majd Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke és Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter áll a fiatalok elé. Ezeken túl irodalmi témájú előadásokkal, táncházzal, múzeumlátogatásokkal, kirándulásokkal is készültek a szervezők.