2019. május 6., 19:11

Felújított óvodákat adták át Nógrádban

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően mintegy 200 ezer euróból újult meg három nógrádi óvoda. Az ünnepélyes átadásra május 6-án Ragyolcon, Bénán és Fülekpüspökiben került sor.

ovik10.jpg
Médialapozó

Az ünnepségen részt vett Czimbalmosné Molnár Éva a Nemzetpolitikai államtitkárság Felvidéki Főosztályának főosztályvezetője, Csáky Pál az MKP Európa parlamenti képviselője, Gyurán Ágnes, az SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmányának elnöke, valamint polgármesterek, önkormányzati képviselők, pedagógusok, szülők, gyermekek.

Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető portálunknak elmondta: a magyar kormány 2016-ban indította el külhoni óvodafejlesztési programját, melynek köszönhetően mintegy 47,5 milliárd Ft értékben, Kárpát-medence szerte újítanak fel és építenek óvodákat, bölcsődéket.

„Három ütemről van szó. Itt Felvidéken az első két ütemben 3,3 milliárd Ft összegben újítottak fel intézményeket, illetve különböző eszközökkel látták el azokat. Összesen 135 intézményről van szó. 4 új óvodát építettek és van pár óvoda, amelyek bővíteni tudtak ebből az összegből. Nagyon fontos, hogy ezek az intézmények a kornak megfelelően legyenek berendezve, felújítva, hiszen a magyar szülők is sokkal nagyobb örömmel viszik olyan óvodába a gyerekeiket, amelyek megfelelnek a kor elvárásainak, ahol szakképzett óvónők várják a kicsiket, hiszen az óvoda családsegítő központként kell, hogy működjön”- mondta,  hozzátéve: a harmadik ütemből a Felvidékre nagyjából 950 millió Ft jut, melyből újabb intézményeket fejlesztenek, illetve azok működéséhez tudnak támogatást nyújtani. 

A ragyolci óvoda egy régi kúria épületében, maximális kapacitással, 40 gyermekkel, szlovák és magyar csoportokkal működik. Az önkormányzat az iskolaépületeket korábban uniós forrásból felújította, viszont az óvodára már nem tudott támogatást szerezni, így önerőből kicserélték a régi nyílászárókat, valamint felújították a belső tereket.

„Sajnos a tető és a tetőszerkezet a régi állapotban maradt, így gyakran beázott. A magyar kormány támogatása az utolsó előtti pillanatban érkezett. A pályázati forrásból az óvoda tetőszerkezetét erősítettük meg és födémcserét hajtottunk végre. Valamint korszerű játszóteret sikerült kialakítanunk a gyermekek számára”- nyilatkozta György Péter, Ragyolc polgármestere.

Bénán szintén tetőcserére volt szükség, mivel a beázások miatt a téli időszakban az iskola épületébe kényszerültek az óvodások is.

„A 70-es években épült óvoda tetőszerkezete nagyon rossz állapotban volt. Rendszeresen beázott, ugyanúgy a nyílászárók is elhasználódtak. A magyar kormány támogatásából sikerült egy teljesen új tetőszerkezetet kiépíteni, ami nagyon jól szolgál. A hasznát a fűtési költségeken is érezzük. Ehhez jön a nyílászárók teljes cseréje, valamint elkezdődött az épület hőszigetelése is” - tudatta Marcinkó Zoltán, Béna polgármestere.

Az önkormányzat a magyarországi támogatás mellett saját forrásokat is bevont a fejlesztésbe. Ennek köszönhetően megújultak a belső terek és a szociális helyiségek. A továbbiakban pedig a hőszigetelést szeretnék folytatni. A bénai óvodát jelenleg 21 gyermek látogatja. A polgármester reméli, hogy a korszerűsítéseknek köszönhetően még több szülő számára válik vonzóvá az intézmény.

Fülekpüspökiben a néhány évvel ezelőtt önerőből megvalósult épületfelújítás okán másra volt igény. „Egy közlekedési oktató pályát alakítottunk ki 15 óvodásunk számára. Tekintettel a mai felgyorsult világunkra, úgy gondolom, fontos, hogy a gyermekeket praktikus és elméleti ismeretekkel lássuk el a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban” - közölte Noskó László, Fülekpüspöki polgármestere.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a jelenleg futó legnagyobb költségvetésű külhoni program. Célja, hogy a 48 ezerről legalább 60 ezerre emelkedjék a határon túli magyar óvodások száma.

Óvodaátadás Ragyolcon
Óvodaátadás Ragyolcon

ovik10.jpg
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék