2018. július 30., 14:55

Elindultak a felvidéki magyar ministránsok is Rómába

A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) szervezésében július 28. és augusztus 4. közt Rómában zajlik a 12. Nemzetközi Ministránszarándoklat. A Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás jóvoltából 2010-hez és 2015-höz hasonlóan, az idén is lehetőség nyílott a felvidéki magyar ministránsok számára, hogy önálló csoportként, magyarul kapcsolódhassanak be a zarándoklatba.

zarándoklat

A felvidéki magyar ministránsok július 29-én kora reggel indultak útnak két autóbusszal négy lelkiatya kíséretében. Farkas Zsolt és Karaffa János lelkiatyák, akik egyben az egyházmegyei ministránsfelelősök is, a zarándoklat vezetői. Őket segítik Andruskó Gyula és Mészáros Dávid atyák, hiszen a 100 felvidéki magyar ministránsra vigyázni is kell.

A római ministránszarándoklaton a magyar nyelvcsoport ez alkalommal is a második legnagyobb a németül beszélők után. A magyar ministránsok száma Magyarországról és Magyarország határain túlról mintegy 1700 főre tehető.

A zarándoklat tagjai az első nap Padovában, Szent Antal városában vesznek részt szentmisén és ismerkednek a várossal, majd tovább utaznak az örök városba, Rómába. A zarándoklat központi eseménye július 31-én, Szent Ignác napján a pápai audiencia és a közös esti ima a Szentatyával. Az audienciát megelőző nemzetközi fesztivál színes programot tartogat a résztvevők számára, amelynek programját magyar nyelven Pindroch Csaba színművész moderálja majd. A Szent Péter téren a világ békéjéért imádkoznak majd Ferenc pápával a ministránsok. A találkozó mottója: „Keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsoltárok könyve 34, 15) is ezt fejezi ki. Mintegy hetvenezer ministránst várnak a találkozóra.

A ministránsok a lelkiatyák vezetésével megtekintik majd Róma nevezetességeit, illetve bekapcsolódnak majd a ministránszarándoklat központi programjaiba. A különféle országok ministránsainak egy-egy nemzeti templomuk lesz, ahol a Rómán átvonuló különféle zarándokcsoportokat fogadhatják egy ima, egy pohár víz, egy rövid találkozás erejéig. Természetesen a magyar nyelvcsoport, a Kárpát-medencéből érkező ministránsok számára is lesz egy közös magyar nyelvű szentmise, melyet a nyelvcsoport résztvevői fognak előkészíteni a ministránsok közreműködésével. Szerdán, augusztus 1-jén a Szent Ignác templomban lesz a magyar ministránsok közös ünnepi szentmiséje. Hazafelé Ravennában is megállnak majd a zarándoklat tagjai, ahol megnézik a város templomait, múzeumait.

Közel húsz ország 70 ezer ministránsa között a 100 felvidéki magyar ministránsnak értékes programokat és maradandó élményeket nyújt majd a római ministránszarándoklat.

Üdvözlő Nyilatkozat átnyújtása

Ferenc pápával való találkozás alkalmából a felvidéki magyar ministránsok és lelkiatyák átnyújtják majd a Szentatyának azt az Üdvözlő Nyilatkozatot, amelyet Ferenc pápa pápává választása 5. évfordulójának alkalmából készítettek, és amelyben felhívják a szentatya figyelmét a felvidéki magyar katolikusok árva helyzetére, a külön megbízott magyar főpásztor hiányára.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.