Egy ferences szerzetes, aki türelemmel, kitartással magyar közösséget épít Érsekújvárban

Száraz Dénes 2019. június 08., 18:26

Kovalcsik Zoltán Cirill szomorú, ha kevesen vannak a diákmisén. Láthatóan boldog, amikor fiatal ministránsok hada veszi körül. Mindenkihez van kedves szava, és nevén szólítja a hívőket. Tizennyolc éve szolgál a Felvidéken a ferences atya, aki Szentendréről jár Érsekújvárba, hogy magyar misében részesülhessenek az itteni hívők. Mint mondja, itthon érzi magát nálunk.

A szentendrei Ferences Gimnázium tanáraként minden hétvégén Érsekújvárba utazik a híveihez. De ezen kívül különböző generációs ministránscsapatai évek óta együtt fociznak, kirándulnak, szinte észre sem veszik, hogy közben szolgálnak. A lányoknak Pintyőke kórust hozott létre, a felnőtteknek Széchényi György baráti kört. Nemcsak zarándokutakat, hanem színház- és múzeumlátogatásokat, többnapos, látnivalókkal teljes kirándulásokat szervez. Türelemmel, kitartással magyar közösséget épít Érsekújvárban egy szentendrei ferences barát.

Milyen késztetés, küldetéstudat vezérelte, amikor elvállalta a rendszeres ingázással járó érsekújvári szolgálatot, miközben hétközben a szentendrei Ferences Gimnázium történelemtanára?

Úgy kezdődött a dolog, hogy amikor Érsekújvárból Fülekre került Konrád atya, aki közkedvelt volt a városban, a ferences templom magyar hívei anyanyelvükön miséző pap nélkül maradtak. Jött a segítségkérő szó a hívők részéről, és Konrád atya is biztatott, vállaljam el. Hajlottam a dologra, a két tartományfőnök is megegyezett, kezdetben úgy gondoltam, hogy havonta egy alkalommal jövök, majd két alkalommal, végül beláttam, hogy ez így nem mehet. Aztán már jöttem minden hétvégén, s most már szinte minden ünnepnapot a városban töltök a híveim körében. Hogy miért pont én lettem a kiválasztott? Lehet, ebben közrejátszott az is, hogy előtte Budapesten, a Józsefvárosban rendszeresen tartottam szlovák nyelven miséket, és Piliscsabára is jártam misézni szlovákul. Igazságtalannak tartottam, hogy a Magyarországon élő szlovákoknak nincs papjuk. Az itteni magyaroknak meg magyar nem volt, tehát hasonló a helyzet.

Honnan ered a szlovák nyelvtudás, hiszen a kolostorban is szlovákul beszél a szerzetestestvérekkel?

Az ELTE bölcsészkarán történelem–orosz szakon végeztem. Persze ez még nem jelent szlovák nyelvismeretet, de hét hónapot töltöttem prágai részképzésen. A cseh nyelv már nyilván közelebb áll a szlovákhoz, mint az orosz. Amikor aztán elfogadtam az újvári állomáshelyet, Budapesten a Szlovák Intézetben is tanultam kicsit szlovákul, de igazán már itt tanultam meg a nyelvet a beszélgetések során. Most már jól megértem magam a szlovák testvéreimmel, megvan a közös hang a nyelvben és a gondolkodásban is. Hagynak dolgozni, mert látják, elég sokan járnak a magyar misékre.

Az érsekújvári küldetését két elismerés jutalmazta eddig. 2003-ban Pro Urbe díjban részesült a városban, pár évvel később pedig a Rákóczi Szövetség Esterházy János-díját vette át Budapesten felvidéki szolgálatáért. Melyik díjnak örült jobban?

Mindkettőnek örültem, de mindkét alkalommal úgy éreztem, hogy nem is engem, hanem az újvári magyar közösséget jutalmazták meg. Nem sokkal a Pro Urbe átvételét követően az a megtisztelés ért, hogy felkértek, legyek egy budai templom plébánosa. Nem vállaltam el, hiszen bíztak bennem az újváriak, a kitüntetés is kötelezett munkám folytatására, és a tanítás is vonzott, amelyről le kellett volna mondanom. Jólesett, hogy annak idején a Pro Urbe odaítélésénél a 25 tagú érsekújvári képviselő-testületben huszonhárman szavazták rám, tehát a szlovák nemzetiségű képviselők is elismerték a munkámat. Minden kitüntetés mögött van egy közösség, anélkül nem megy. Mögöttem az újvári magyar hívők állnak, s így volt az Esterházy-díj esetében is.

Ennyi év tapasztalata és az érsekújvári keresztmetszet alapján milyen ön szerint a felvidéki magyarság kondíciója? 

Sajnos nem túl jó, sőt mondhatnám, a végstádiumhoz közeli állapot, minden területen menteni kell a menthetőt, amíg nem késő! Végvárakba szorultunk, Érsekújvár is ilyen. Egyelőre még állnak a bástyák: a magyar iskolák, magyar egyházi közösségek, óvodák, polgári társulások, a Csemadok, a Kultúrkorzó, a magyar könyvesbolt stb. Mégis végstádiumról beszélek, mert a magyar gyerek a játszótereken már alig talál magyarul beszélő játszótársat, miközben a padon az anyukák és a nagyszülők egymással még magyarul beszélgetnek, de a gyermekükhöz, az unokájukhoz már nem úgy szólnak. Kis magyar templomi közösségünk viszont jól funkcionál! Vonzóvá kell tennünk az oktatási intézményeinket. Önmagában az, hogy magyar nyelven folyik a képzés, ma már kevés, ugyanúgy, mint Szentendrén sem elegendő, hogy a gimnázium ferences és egyházi. Az iskoláké és a pedagógusoké a felelősség ezen a területen, a munkahelyteremtés és a boldogulás a szülőföldön pedig a pártoké.

Történészként hogyan látja az egyes elszakított nemzetrészeket? Kitartásban, identitástudatban, összefogásban hol a helye a felvidéki magyarságnak? 

Az egymillió-hétszázezer erdélyi magyar által lakott területeken ma is természetes, hogy magyarul beszélsz. Érsekújvárban ez már nem természetes. Vajdaságban is egy tömbben él a magyarság, Felvidéken egy hosszú sávban szóródik szét. Valamikor még Nyitrán is természetes volt a magyar beszéd, ma már Komárom is veszélyeztetve van. Az 1918-tól tudatosan szervezett folyamatok most érnek be, gondolok a megfélemlítésekre, az erőszakos kitelepítésekre, a deportálásokra, a nyomás alatt tartásra, a szándékosan elhanyagolt infrastruktúrára. Egyéntől is függ persze, de nem csak az önfeladás miatt fogyatkozunk, az biztos!

A szentendrei Ferences Gimnázium baráti kapcsolatokat ápol az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziummal. Ön szerint érezhető-e a különbség egy szentendrei és egy érsekújvári magyar gimnazista gondolkodásában, magyarságtudatában, ismeretszerzéshez való hozzáállásában?

Úgy érzem, egy érsekújvári gimnazista jobban kötődik az anyaországhoz. Amikor elkezdek beszélni nekik a kiemelkedő magyarországi épületekről, történelmi emlékhelyekről, a magyar történelem és irodalom kiválóságairól, jobban reagálnak. Az anyaországi diákoknak külön meg kell tanítani, hogy amikor átlépjük a határt, nem a szlovákokhoz, románokhoz megyünk kirándulni, hanem ugyanúgy magyarokhoz. A felvidéki gyerekeknek meg kell küzdeniük a magyarságukért, az anyaországiaknak a magyar szóért semmit sem kell tenniük. A többi ugyanolyan, a közösségi oldal, az okostelefon, a buli mindenhol egyformán népszerű. A Rákóczi Szövetség támogatásával sokat járunk a Felvidéken diákjaimmal, például gimnáziumunk kórusa most fog tizenkettedik alkalommal fellépni Érsekújvárban, és már nagyon várják.

Többéves ismeretségünk során Cirill atyát következetes, szigorú, de közvetlen és barátságos embernek ismertem meg. Olyan, mint egy kiváló pedagógus. Létezhet-e átfedés a papi és a tanári hivatás között? Másképp fogalmazva, a pedagógus Cirill segítheti a pap Cirillt, és ez fordítva is érvényes?

Nem könnyű összeegyeztetni a két hivatást, hiszen a tanárembernek a következetesség mellett kicsit szigorúnak is kell lennie, a pap krédója pedig elsősorban az irgalom. Isten mindig többet ad, mint amit érdemlünk. De azért nem jó velem összetűzésbe keveredni, ezt tudják a gyerekek. Egy iskolában minden gyerek megtalálja a saját tanárját, akivel meg tud egyezni, engem is sokan megtalálnak.

A heti ingázást megkönnyítendő, van testre szabott órarendje a szentendrei gimnáziumban? Megértők ezen a téren a vezetők?

A hétfő pihenőnap, pénteken a fél egyes busszal startolok Szentendréről, aztán komppal Vácra, onnan pedig gyorsvonattal Érsekújvárba. Háromórás út ez így, ide kell érnem pénteken a diákmisére.

Ha nem járna Érsekújvárba, a ferences barátoknál a magyar hívők magyar szó nélkül maradnának. Meddig lehet ezt a rendszeres utazgatást fizikailag bírni? Kiszámoltam, 2001-től 237 120 kilométert utazott le, leginkább vonaton. Ugye már ismerős minden kalauz? Komolyra fordítva, meddig tarthat a küldetés?

Igen, a kalauzokkal jóban vagyok, például a határállomás után a kicsindi Péter kalauzzal jókat beszélgetünk mindig. A vonatok kényelmesek, az úton pihenek, néha dolgozatot javítok, szeretem az utazást, tehát amíg az egészség engedi és szükség van rám, maradok.

Hogyan érzi magát az érsekújvári magyar hívők között? Ők nagyon ragaszkodnak Cirill atyához. Kölcsönös ez az érzés? 

Itthon érzem magam Érsekújvárban, egészen.

Képgalériánk:

0 HOZZÁSZÓLÁS