2018. szeptember 7., 17:10

Egészségügy: az SaS engedélyezné a fizetős időpontfoglalást

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás egy törvénymódosító javaslatot terjeszt a parlament elé, amellyel lehetővé tenné az orvosoknak, hogy rendelési idejük alatt fogadják azokat a pácienseket, akik fizetnek az időpontfoglalásért. A javaslat a rendelési idő egy órájában határozná meg ezt a lehetőséget, ugyanakkor nem tenné kötelezővé azt az orvosoknak.

egészségügy illusztráció orvos
Fotó: Pixabay

A liberálisok azzal érvelnek, hogy ez a fizetős rendszer jelenleg is él, még úgy is, hogy a törvény nem teszi lehetővé. Így viszont az legális lenne, és a befizetett összeget az orvosok rendelőjük fejlesztésére fordíthatnák. A párt ez ügyben egy felmérést is készíttetett, ami azt igazolta vissza, hogy a páciensek jó néven vennék ezt a lehetőséget, főként azoknak segítene, akik dolgoznak, illetve az iskolaköteles gyermekek szüleinek, akik most egy-egy szakvizsgálatra nehezebben jutnak el. 

Jana Cigániková képviselő szerint bizonyítható, hogy jelenleg törvénytelenül járnak el az orvosok, a legtöbb rendelőben ugyanis fogadnak pénzért előjegyzett betegeket, de az így beszedett összeget mindenféle más tételként könyvelik el az orvosok. A képviselőnő egy videót is levetített a sajtó képviselőinek, amely azt mutatta be, hogy fiainak időpontot akart kérni két szakorvoshoz, és az egyiknél novemberi, a másiknál jövő év februári időpontot kapott. Konkrét időpontra esélyese sem volt, ha nem fizette meg azt, ugyanakkor arra sincs mód, hogy időpont nélkül kerüljön be a beteg az orvoshoz. 

A liberálisok által végzett számítások szerint az időpontfoglalás átlagos ára négy euró körül lehetne. A legfelső határt tíz euróban szabnák meg. Az SaS abban bízik, hogy a javaslatukat a Most-Híd és az SNS támogatja majd. 

A szaktárca a törvénytervezetre reagálva úgy fogalmazott, jelenleg nincs mód arra, hogy az orvosok pénzt szedjenek az időpontokért. Azt azonban a tárca sem titkolja, hogy tudomása van róla, miszerint vannak orvosok, akik a törvényt megkerülve pénzt szednek a betegektől. Ez azonban törvénytelen - hangsúlyozta az egészségügyi minisztérium. Azt azonban elfogadhatónak tartja, ha a rendelők a kiegészítő szolgáltatásokért pénzt kérnek, ilyen például a telefonos konzultáció, vagy az elektronikus tájékoztatás. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.