2019. június 7., 12:41

Dunai hajóbaleset: 15 hajóval kutatja az eltűnteket a rendőrség

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság több mint 200 kilométernyi Duna-szakaszon 15 hajóval kutatja a dunai hajóbaleset során eltűnteket egészen az országhatárig - közölte a kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dunai baleset
Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A rendőrök tetemkereső kutyákat is bevetnek; az állatok segítségével eddig három holttestet találtak

- mondta el Prohászka Richárd.

A kutatás alkalmával modern szonárberendezéseket, keresőlámpákat és éjjellátó készülékeket is bevetnek - tette hozzá.

Elmondta, a balesetet követően azonnal megkezdték az eltűntek felkutatását, és mindaddig folytatják a munkát, amíg elő nem kerül a Hableány valamennyi utasa.

A kutatás közben együttműködnek a társzervekkel, illetve igénybe veszik a többi között halőrök és más "vízen járó" illetékesek segítségét is, továbbá részt vesznek a nyomozásban - mondta a kapitány.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy

csütörtökön a Hableány matrózának holttestét találták meg állampolgári jelzés alapján. A személyazonosítás megtörtént. Szintén kérdésre válaszolva cáfolta, hogy tervezik civil lakosság bevonását a kutatásba.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.