2019. április 4., 16:11

„Átvertek bennünket!” Bastrnák Tibor felajánlotta lemondását, de a frakció bizalmat szavazott neki

„Fogalmazhatunk úgy is, hogy át lettünk verve. Hibát követtünk le, és ezt a hibát magamra vállalom” – nyilatkozta a ma7.sk-nak a magyar himnuszt tiltó törvénnyel kapcsolatban Bastrnák Tibor, a Most-Híd frakcióvezetője, aki a párt mai frakcióülésén felajánlotta lemondását, ám a frakció tagjai bizalmat szavaztak neki.

Basti esküszik
Fotó: TASR

A törvény úgy szól, hogy idegen himnuszt elméletileg nem lehet elénekelni, ha nincs ott az adott ország hivatalos delegációja. Az, hogy ellenkező esetben lesz-e következménye, a járási hivatal dönti el – de csak akkor, ha ezt valaki bejelenti. Ennek ez a mechanizmusa, ami természetesen egy eszement mechanizmus. Ezt mondjuk, meg azt is, hogy bocsánat. Fogalmazhatunk úgy is, hogy át lettünk verve az egyik koalíciós partner által, mert egyes képviselői olyan dolgot csempésztek bele a törvénybe, melyet nem kommunikáltak felénk a koalíciós tanácson. Így ment át ez a törvény - adott magyarázatot ma a parlamentben Bastrnák Tibor arra, miért szavazta meg a Híd frakciója a magyar himnuszt tiltó SNS-es törvényjavaslatot még március 27-én.

Hozzátette, az általuk megkapott törvénymagyarázatba a vonatkozó, kifogásolt részről egy szó sem szólt.

"Hibát követtünk el, mégpedig azzal, hogy azokban bizottságokban, melyekben jelen vagyunk, nem vettük észre, hogy belecsempésztek ezt a történetet.

 Én ezt a hibát saját magamra vállalom, mint frakcióvezető felajánlottam a frakciónak a lemondásomat"

- mondta a politikus.

Arról, hogy milyen személyi következményei lesznek a párt frakcióján belül a szavazásnak, Debnár Klárát kérdeztük.

A Híd szóvivője elmondta, Bastrnák Tibor frakcióvezető tegnap a párt elnökének felajánlotta lemondását, ezt a párt frakciójának mai ülésén megismételte, ám a frakció tagjai titkos szavazással bizalmat szavaztak Bastrnák Tibornak.

A Most-Híd szóvivője szerint ebben a pillanatban

sokkal fontosabb az elkövetett hibák helyett arról beszélni, hogy ezek a hibák helyrehozhatók-e vagy sem.

„Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a pártelnök és a frakcióvezető megtalálta a megoldási lehetőségeket. Két fontos megállapodás történt: az egyik Bugár Béla és Andrej Kiska között. Ennek értelmében a napokban az államfő visszaküldi a törvényt a parlamentnek. A másik fontos momentum, hogy a frakcióvezetőnk tájékoztatta koalíciós partnereinket arról, hogy a törvény a Híd számára elfogadhatatlan, s mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a törvény ne lépjen hatályba. E mellett született egy megállapodás arról is, hogy ha a parlamentbe ismét napirendre kerül ez a törvény, támogatni fogják a Híd módosító javaslatát, amely már el is készült.”

Az elmaradt személyi konzekvenciákat firtatva, Debnár Klára úgy válaszolt, hogy „ha szankciókról beszélünk, azt gondolom, ezt a választópolgárok 2020 tavaszán kifejezhetik.”

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.