„A jellem döntött” – szétszedték a mémgyártók Sárközy Irént

Radi Anita 2019. február 08., 11:48

Amióta Sárközy Irén (Most-Híd) zöld utat adott Robert Ficónak, nem állnak le a témával a szlovák mémgyártók.

Fotó: TASR

Mint ismeretes, Robert Fico alkotmánybíró-jelöltségéről az alkotmányjogi bizottságnak előzőleg nem sikerült megegyeznie, ezért volt szükség új szavazásra. A bizottság megtárgyalta Fico kétségbe vont jogi praxisát, az ellenzék ennek ellenére továbbra is szkeptikus maradt.

A szavazáson szavazategyenlőség lépett fel, így nem tudták egyértelműen eldönteni a kérdést. A bizottságban végül Sárközy Irén (Most-Híd) szavazata volt a döntő, és neki köszönhetően Robert Fico teljesítette a törvényben foglalt követelményeket.

Sárközy Irén ennek kapcsán úgy nyilatkozott, csak arról szavazott, hogy Fico teljesíti-e a feltételeket, tehát, hogy elmúlt-e 40 éves, rendelkezik-e jogi végzettséggel, illetve 15 éves jogi praxissal. Hozzátette, szavazata nem azt jelenti, hogy támogatja Fico jelöltségét. „Az alapján döntök, amit a papírokon látok" – hangsúlyozta.

A mémgyártóknak persze ez nem volt elégséges magyarázat, így azóta újabb és újabb mémek születnek a Most-Hidas képviselőnőről. Néhány ezek közül: 

15=13,5 - legalábbis papíron Fotó: Zomri.online

Fotó: Zomri.online

Fotó: Fici

Fotó: Zomri.online

Meggyőzött, ami az asztalomon volt a papíron Fotó: Zomri.online

Képgalériánk:
Mindössze két nő tudott valódi örömet szerezni Robert Ficónak Fotó: Sme.sk

0 HOZZÁSZÓLÁS