2019. április 22., 16:00

Antiszemitának ítélt nagypénteki népszokást elevenítettek fel egy lengyel városban

Elítélte a Zsidó Világkongresszus (JWC), hogy egy lengyel városban felelevenítettek egy ősi népszokást, amelyben régi antiszemita sztereotípiákat felvonultató bábút gyaláznak, bántalmaznak és égetnek el.

Júdás-égetés

Honlapjára feltett nyilatkozatában a JWC undorát és felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a délkelet-lengyelországi Pruchnik városban több év után felújították a katolikus egyház által is tiltott Júdás-égetést, mint húsvéti rituálét.

"A zsidókat mélységesen zavarja e hátborzongató feléledése a középkori antiszemitizmusnak, amely elképzelhetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezetett" - olvasható Robert Singer, a JWC vezetője által jegyzett nyilatkozatban.

Az AP jelentése szerint lengyelek is viszolygásuknak adtak hangot az antiszemita rituálé újjáélesztése miatt, egyesek fotókat tettek fel az internetre a második világháború előtti hasonló szertartásokról.

A 18. századig visszavezethető hagyomány keretében Jézus elárulásáért büntetik meg tanítványát, Júdást.

A pénteki rituáléról a lengyel médiában megjelent felvételeken egy Judás 2019 és Áruló feliratot viselő, görbe orrú, ortodox zsidó frizurát és fejfedőt viselő szalmabábú látható.

A bábut szidalmazások közepette először felakasztják egy lámpavasra, majd végigvonszolják utcákon, miközben felnőttek és gyerekek ütlegelik külön e célra készült hosszú botokkal, végül lefejezik, felgyújtják és égve egy patakba hajítják.

Az Ekspres Jaroslawski című regionális lap nem tudta kideríteni, ki kezdeményezte, hogy tíz év után újítsák fel a népszokást, amelyet agresszív antiszemita színezete miatt 2009-ben a katolikus egyház is betiltott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.