2018. június 7., 12:39

Vörös Szabolcs lett az MKP komáromi járási elnökségének új tagja

Június 6-án tartotta időszerű havi ülését a Magyar Közösség Pártja (MKP) komáromi járási elnöksége, amely 15 tagja közül 11-en voltak jelen a tanácskozáson, illetve több fontos napirendi pontot vitattak meg.

mkp-komaromi-szervezete
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Hutter Mária
Némileg változott a járási elnökség összetétele

„Aktuális ülésünk egyik fontos napirendi pontja a járási elnökség új összetételének megvitatása volt. Mivel Fekete Ferenc, az MKP komáromi helyi szervezetének volt elnöke korábban párttagként nem regisztráltatta magát újra, ezért a járási elnökségből is kiesett. Helyére a dunamocsi Vörös Szabolcs került” – tájékoztatta portálunkat Becse Norbert járási pártelnök.

Hozzátette: a szerdai járási ülésen Kocur László országos pártigazgató az országos elnökségi ülésen elhangzott fontos dolgokról is beszámolt. Elmondta: országos szinten megvitatták az államfő-jelöléssel kapcsolatos lehetőségeket. Június 23-án lesz az MKP Országos Tanácsának ülése, ahol majd az OT több jelölt közül dönt a párt államfő-jelöltjének személyéről.

Fotó:  Hutter Mária
A gútai helyi szervezet újrajelölte Horváth Árpádot a polgármesteri posztra

„Megtudtuk, ezenkívül a novemberi helyhatósági választások közeledtével az OT-ülésen azt is elemezték, hogy az egyes járási pártszervek milyen kondícióban vannak. Arról az egyes járások képviselői szóltak. Járásunkban három kiemelt település Komárom, Gúta és Ógyalla – mindhárom helyen működik a felvidéki magyar párt. Mindenütt a helyi tagszervezetek jelölő gyűléseiken döntik majd el azt, hogy állítanak-e polgármester-jelöltet, illetve teljes listával indulnak-e vagy sem a választásokon. E három helység közül Gútán már sor került erre: Horváth Árpád jelenlegi polgármestert újrajelölték e tisztségbe és 17 önkormányzati képviselő-jelöltet állítanak, azaz teljes listával indulnak az őszi választásokon” – fejtette ki a továbbiakban.

Jelenleg 36 taggal működik az újjáalakult komáromi helyi szervezet

Viharos éveken van túl az MKP komáromi helyi szervezete, amelyet a legutóbbi helyhatósági választások, illetve az MKP és a Most-Híd Összefogás-listájának csúfos bukása után, először 2015 januárjában oszlattak fel. Majd 2017 novemberében az MKP Országos Tanácsa ismét az immár Fekete Ferenc vezette helyi szervezet feloszlatása mellett döntött, mivel az nyíltan bírálta az MKP országos vezetését, állítólag sorozatosan megsértette a párt alapszabályzatát és nem működött együtt a párt felsőbb szerveivel.

Fotó:  Hutter Mária

Idén március 29-én ismét újjáalakult a komáromi helyi szervezet, amelybe a korábbi párttagok április végéig jelentkezhettek be. Annak helyi elnöke az MKP országos pártigazgatója, Kocur László lett. Egyik alelnökévé a legutóbb feloszlatott helyi szervezet egyik alelnökét, Nagy Györgyöt, másik alelnökévé pedig Bauer Ildikót választották, ő a 2016-os parlamenti választásokon a Független Fiatalok színeiben az MKP listáján indult. Az új helyi szervezet további elnökségi tagjai: Hutter Mária, az MKP járási titkára és Valacsai Ferenc gyermekorvos, s eddig 36 tagja van. Sajnálatos, hogy Komárom 25 tagú képviselő-testületében jelenleg csak egyetlen MKP-s képviselő van: a 2014-ben még függetlenként bejutott Knirs Imre, a város egyik volt alpolgármestere.

Hamarosan kiderül, hogy indítanak-e MKP-s polgármester-jelöltet Komáromban 

Kérdésünkre, hogy az MKP komáromi helyi szervezetében már normalizálódott-e a helyzet, s indít-e saját polgármester-jelöltet, a járási pártelnök így válaszolt:

„Az új elnök, Kocur László vezetésével működő ottani helyi szervezet sajátos helyzetben van. Június végén dönt majd arról, hogy milyen utat választ, illetve lesz-e saját polgármester-jelöltje és milyen listával indul majd a helyhatósági választásokon.”

Az újjáalakulás kapcsán a mintegy 180 korábbi párttagot levélben értesítették arról, hogy ha akar, lehetősége van belépni az új helyi szervezetbe. „Közülük két személy kapcsán azonban a komáromi helyi szervezet indokolt vétót nyújtott be a járási elnökség felé. Most ez ügyben arról is döntöttünk, hogy Ertl Péter esetében nem fogadtuk el e vétót, tehát ő továbbra is MKP-tag maradt, Bósza János esetében pedig elfogadtuk a helyi szervezet vétóját, tehát ő nem lett az újjáalakult helyi szervezet tagja” – árulta el Becse Norbert.

Az MKP következő komáromi járási ülésére július 4-én kerül sor, ahol majd az addig lezajló OT-ülés jelöltállítással és további fontos kérdésekkel kapcsolatos határozataival is foglalkoznak.

mkp-komaromi-szervezete
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék