Trianon bennünk él?
A Gombaszögi Nyári Táborban a szombati nap első fórumának témája a Ma7 sátorban az első világháborút követő összeomlás volt. Langschadl Mátyás, a ma7 vezető szerkesztője Ablonczy Balázs történésszel beszélgetett.
Az évfordulók alkalmat adnak ismeretterjesztő előadások megtartására, ráadásul az embereket érdekli a történelem. A Trianon 100 kutatócsoport munkája iránti érdeklődés is jelentős – mondta el felvezetésként Ablonczy.
A világháborús összeomlás radikális politikai, társadalmi változásokkal járt.
Csík Tamás, Hatos Pál arra hívja fel a figyelmet, hogy a világháború éveiben jobb volt a közellátás, mint a Monarchia másik felében. 1918 őszén gyors ütemben következik be a közellátás, a gazdaság összeomlása. A szociáldemokraták ellátási szövetkezeteket szerveznek, ez segíti a párt felemelkedését. A szénellátás is kritikus, idegen uralom alá kerültek a szénbányák, ez az ipari termelés összeomlásával jár. A frontról hazatérő katonák fokozták a felfordulást – foglalta össze Ablonczy a háborús összeomlást követő hónapokat.
A fórumon elhangzott,
a politikai szekértáborok toposzokhoz kötik az őszirózsás forradalmat:
Tormay Cécile nyomán egyfelől „patkányforradalomnak”, illetve másfelől a demokratikus Magyarország ősképének.
Valójában az összeomlásnak külső okai voltak.
Károlyi Mihályra a konzervatív elit 1918 végéig nem tekintett eleve ellenségként, a bizalom vele szemben a részükről esetenként 1919 márciusig tartott. Hatos Pál Az elátkozott köztársaság című művében úgy fogalmaz, ekkor kezdődik a modern magyar történelem, az aktuális ellentéteink itt gyökereznek.
Ablonczy szerint
Károlyi tehetségtelen politikus volt, alkalmatlannak bizonyult az ország vezetésére egy különösen nehéz helyzetben.
A történész úgy véli, Magyarország területi egységének megőrzésére nem volt reális esély. Az új határok megrajzolása nagyhatalmi döntés eredménye volt, nem a nemzetiségi törekvések következménye. Ugyanígy a nemzetiségeknek tett ígéretek sem írhatták felül az események sodrát.
Ablonczy véleménye szerint
a Tanácsköztársaság a modern diktatúrák eszköztárát használja, tulajdonképpen egy zárvány a magyar történelemben, hiszen folytathatatlannak bizonyult.
Az 1945 utáni kommunista hatalomátvétel is tanult a hibákból, például az elmaradt földosztásból.
Ugyan felülreprezentáltak voltak a zsidó származású értelmiségiek a Tanácsköztársaság vezetői között, de számukra fontosabb volt a kommunista identitásuk, mint a zsidóságuk – vélekedett Ablonczy.
Kevés átfogó munka készült például a Szlovák Tanácsköztársaság történetéről, ugyanakkor egyre több magas színvonalú munka készül, az évfordulóknak köszönhetően is.
A Tanácsköztársaság idején bevezetett hadikommunizmus erőszakos megnyilvánulásait a társadalom széles rétegei szenvedték el. Kezdetben a történészek közül Hóman és Szekfű is megengedőek a rezsimmel, később pedig ők teremtik meg az antitézisét.
A Tanácsköztársasággal szemben egyfajta csodavárás fogalmazódott meg:
igazságos társadalmat, az ország megmentését remélték sokan – az idealizmus azonban hamar szertefoszlott a valósággal szembesülve.
Trianon, a békediktátum aláírása, sokként érte a magyar társadalmat, igaz az új határok már 1919 őszétől ismertek voltak. Ablonczy szerint
a katonai erőviszonyok miatt nem volt reális esély az ország integritásának megőrzésére.
Kedvezőbb határok elérésére is legfeljebb a Felvidéken lehetett volna esély, a román hadsereg fölénye jelentős volt. A nyugat-magyarországi felkelés ért el bizonyos eredményeket, mint Sopron megtartása. A népszavazás kiírásánál Olaszország támogatta a magyar álláspontot.
A területvesztés mértéke miatt a magyar társadalom, a politika nem tudott örülni a függetlenség elnyerésének – Trianon tragédiaként rögzült a nemzeti emlékezetben
- vélekedett Ablonczy.
Az utódállamok érzékenységét jelzi, hogy a román és a szlovák diplomácia milyen ingerülten reagált a magyar Országgyűlés határozatára, amellyel 2020-at a Nemzeti Összetartozás Emlékévévé nyilvánította.