Provokáció? - mit ér a nyelv, ha magyar

Horony Ákos 2019. január 26., 14:34

A felvidéki magyarok nyelvhasználati jogát a szlovák alkotmány rögzíti. Az államnyelvtörvény mellett a kisebbségi nyelvhasználati törvény és még vagy tucatnyi további jogszabály tartalmaz a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseket.

Annak idején az alighogy megalakult Szlovák Köztársaság csatlakozott a kisebbségvédelmi keretegyezményhez, majd a nyelvi kartához is. Alapszerződést is kötött déli szomszédjával, amelyben határainak elismerése fejében jogi kötelezettségként vállalta a magyarok jogainak védelmét. Sőt, ha mérlegre tesszük az 1993 óta tartó önálló államiság időszakát, már több olyan naptári éve volt e kis országnak, amikor magyar nemzetiségű miniszterei is voltak, mint amikor nem voltak. Szóval

első ránézésre akár egész jól is állhatnánk.

De az ördög sajnos itt is a részletekben lakozik. Minél közelebbről vesszük szemügyre az elmúlt két és fél évtizedünket, annál kevésbé tűnik rózsásnak a szemünk előtt kibontakozó kép. A törvényi szabályozás, amelynek támogatnia kellene a kisebbségi nyelvhasználatot, bonyolultságával és megszorításaival valójában inkább elriaszt tőle. S ha valaki csak egy kicsit is belemerült a többségi szlovák társadalom magyarokkal és a magyar nyelvvel kapcsolatos előítéleteinek sötét bugyraiba, annak a tényleges társadalmi közeg ismeretében

világossá válik, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvényi szabályozás inkább dísznek készült a kirakatba, mintsem a valós életben történő érvényesülés céljából.

Helyzetünk fonákságát legjobban példázza, hogy amikor nemrég egy csallóközi magyarlakta településen névtelen aktivisták magyar településnevekkel egészítettek ki egy útirányjelző táblát – vigyázva a szlovák felirat sértetlenségére, de rámutatva egy hiányosságra –, egyenesen e többnemzetiségű ország miniszterelnöke emelte fel szavát a „provokációval” szemben. Miközben a kormányában magyar miniszterek ülnek, akiknek a támogatása nélkül ma kormányfő sem lenne. Az már csak ráadás a történetben, hogy

a családi nevét Pelegríniről pár éve Pellegrinire visszaolaszosító miniszterelnök azon a napon, amikor a magyar „provokációról” posztolt, bájosan mosolyogva rázta meg a magyar kormányfő kezét.

De álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést: az, hogy ebben az országban provokációnak érezheti bárki a magyar szavak felírását, kimondását, talán valahol nem a mi felelősségünk is? Talán a saját túlzásba vitt alkalmazkodásunk, igazodásunk is bűnös abban, hogy szlovák polgártársaink nyelvünk iránti toleranciája valahol a Holt‑tenger szintjén vesztegel.

Ha bátrabban szólnánk, írnánk anyanyelvünkön, ha szlovák polgártársaink is gyakrabban találkoznának vele, bizonyára megszoknák a magyar szót, és az elveszítené rendkívüli és meglepetésszerű jellegét.

Talán kevesebbet kellene azért aggódnunk, hogy mit szólnak majd hozzá „a szlovákok”, hanem egyszerűen mindig élnünk kellene az anyanyelvünkkel, ahogyan a szlovákok is élnek a sajátjukkal. Ezzel tehetünk legtöbbet a tartósan jó szlovák–magyar viszony jövője érdekében is – amely ugye nemcsak addig tart, amíg véletlenül ki nem csúszik a szánkon egy magyar szó. 

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/4. számában.   

0 HOZZÁSZÓLÁS