2019. augusztus 22., 13:42

Ne higgyenek Pellegrininek, Fico félreállítása csak hamis játék

Peter Pellegrini kormányfő egyelőre marad a Smerben. Állítólag „tiszta választási listát” követelt Ficótól, de ha így lenne, ő maga sem lehetne rajta azon a listán, véli az Aktuality.sk kommentátora Marek Vagovič, aki szerint Pellegrininek valójában teljesen mások a céljai.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

De tekintsünk most el attól, hogy a jelenlegi kormányfő lapja sem tiszta. Hiszen a Smer kialakulásától fogva befogta a száját és tartotta a lépést, mert így volt előnyös a számára. Hallgatott, mint a hal, hogy feljebb juthasson a karrierlétrán. Nem aggasztották a pártjával kapcsolatos korrupciós botrányok, pedig volt belőlük elég. Személyiségének legfőbb jellemzője, az opportunizmus egészen a kormányfői székig repítette, de itt sem határozta meg magát különösebben. Pellegrininek egyszerűen smeres a DNS-e, bár próbál ropogósnak tűnni. De ő is csak azoknak az oligarcháknak a gyereke, akik a pártot részvénytársaságként létrehozták.

Látszólagos féregirtás a Smerben

Mindezek ellenére jobbak a kilátásai arra, hogy a választások után is a politikában maradjon, mint azoknak, akiket állítólag elűzne a listáról – Ficónak, Kaliňáknak, Glváčnak, Gašparnak, vagy akár a trollkodó Blahának. Külsőleg ugyanis nyájasabb a megnyilvánulása, s a pártszimpatizánsok többsége nem köti őt a nagyobb botrányokhoz – bár hosszú ideig tolerálta és politikailag fedezte azokat. A látszólagos féregirtásra vonatkozó követelményével tehát a Smerben valójában más célokat követ. 

Pellegrini realisztikus politikus, azaz nagyon jól tudja, hogy a Fico és társai számára kimondott „stopja” csak utópia. A párton belül ugyanis túl gyenge, esélye sincs az ilyesmi keresztülvitelére. Pellegrini megértette, hogy a Smerben már nincs jövője, ezért is igyekszik most kihasználni a nyilvánosság felháborodását Kočner Threemáján. Leugrott a süllyedő hajóról, és meglovagolt egy hullámot, ami megmentheti a politikai bukástól, ahova Fico a pártját húzza. Pellegrini kiengedett egy marketinglufit, hogy felmérje a lehetőségeit, javítsa az imázsát, és előkészítse a talajt egy új párt számára (Tomáš Druckerrel). Mert nagyon jól tudja, ha most sem szólalt volna meg, az a politikai végét jelentette volna. De Pellegrini nem hős, a „tiszta választási listára” vonatkozó felszólítása nem több egyszerű számításnál.

Mindezek ellenére csak nyerhet ebben a hamis játszmában. Ráadásul az emberek emlékezete túl rövid, így aztán a mosolygödröcskés stramm fiúnak mindent megbocsátanak. A történelembe valószínűleg úgy vonul majd be, mint aki szembeszállt Ficóval. Igaz ugyan, hogy túl későn, de mégis. Nem igazándiból, csak úgy tessék-lássék. Számításból.

Ezért aztán nagy hiba lenne, ha a választások után azok is a kegyeikbe fogadnák, akik ma a politikai barikád másik oldalán állnak. Egy smeres mindig smeres marad, akkor is, ha a homlokzatot vörösről kékre festi, véli Vagovič.

Pellegrini helyzete megerősödött

A Pravda napilap szerint semmi sem jött be azokból a forgatókönyvekből, amelyekre a hét elején még következtetni lehetett (Pellegrini távozása a Smerből, Kálavská lemondása vagy a kormány lehetséges bukása), Ján Baránek politikai elemző szerint azonban valamilyen összetűzés a Smeren belül azért mégiscsak volt, különben Fico nem mondta volna azt, amit mondott, azazhogy sehol sincs leírva, hogy neki kell a választási listát vezetnie. Az elemző szerint ez azt jelenti, hogy Fico meghátrált ebben a kérdésben, azaz valamiféle kompromisszum született, és ezzel Pellegrini helyzete megerősödött.

A lap szerint, ha Pellegrini bejelentette volna, hogy a politikai jövőjét nem a Smer pártban látja, Ficóék nyilván azonnal „kivonták volna a forgalomból”. Egy ilyen helyzet elméletileg akár előrehozott választásokat is jelenthetett volna, de mivel hat hónap múlva úgyis rendes választások lesznek, maradt volna az egész csak az elmélet szintjén. Azt nem tudhatjuk biztosan, hogy Pellegrini fejében valóban megfordult-e, hogy távozik a pártból, aránylag nagy biztonsággal feltételezhető azonban, hogy pillanatnyilag ebből a lépésből kevesebb hasznot húzott volna, mint Fico. Tehát ha ellenkezik is azzal, ahova a pártot Fico húzza, de nem akarja ezért még a fejét is aranytálcán nyújtani, akkor racionálisan döntött, véli a Pravda kommentátora.

Pellegrini múltja megmarad

Eugen Korda, a .týždeň.sk kommentárírója szerint Pellegrini biztosan nem akarja, hogy a nevét Ficóéval és Kaliňákéval összekössék, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a legnagyobb rablások idején nem csupán a Smer sorkatonája volt, hanem befolyásos és magas beosztású tisztségviselője. Hallgatott, amikor loptak itt, amikor a Kormányhivatalt elfoglalta a maffia, de akkor sem lehetett hallani a hangját, amikor Fico titokban Kotlebával szövetkezett, vagy amikor az újságírókra vadászott. A nyilvánosságnak tehát nem szabadna megfeledkeznie a múltban elkövetett tetteiről, és nem szabadna csak a barátságos arcára figyelnie. A mögött ugyanis sötét titkok bújhatnak meg. S ez az, amire nekünk, újságíróknak is gondolnunk kell a cikkeink írása közben, írja Korda.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.