2018. december 3., 20:25

Most-Híd: Az SNS visszavonhatná a Magyarország védelmében javasolt határozatát

A Most-Híd párt szerint az SNS anélkül terjesztette be a Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos határozatát, hogy előzetesen megegyezett volna erről a koalícióval. Mivel a javaslat csak az aktuális parlamenti ülés 79. pontja, az SNS-nek még van lehetősége annak visszavonására. 

most-hid-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

„A Most-Híd is terjeszthet be javaslatokat előzetes egyeztetés nélkül, aztán elfogadhatja azokat az ellenzékkel” – jelentették ki az SNS határozatára reagálva a párt képviselői, akik szerint Andrej Danko pártja megsértette a koalíciós szerződést.

A kormányprogrammal és a koalíciós szerződéssel összhangban jártunk el”

– közölte a TASR hírügynökséggel Jaroslav Paška, az SNS első alelnöke. Rámutatott: a kormányprogram szerint erősíteni kell az együttműködést a visegrádi négyek (V4) csoportosuláson belül, és erősíteni kell a nemzeti parlamentek szerepét is.

 Paška szerint a koalíciós partnereknek a koalíciós tanács ülésén kell tisztázniuk a kialakult helyzetet. „Ne keressünk problémát ott, ahol nincs” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban.

Hozzátette: az SNS képviselői megpróbálják elmagyarázni a Most-Híd képviselőinek, hogy a szóban forgó határozat nem tartalmaz olyan megállapításokat és követeléseket, amelyek alapját képezhetnék a Most-Híd értelmezésének.

Az SNS határozatában az áll, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget meg kell ragadni Magyarország, Lengyelország és az uniós intézmények közötti kölcsönös párbeszéd biztosítása érdekében, és ebben a szlovák parlamentnek is aktív szerepet kell vállalnia. A párbeszéd keretében minden nyitott kérdést meg kellene válaszolni, az ügyre pedig konstruktív szellemben kellene megoldást találni, elkerülve az érintett felek együttműködését befolyásoló negatív következményeket.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a szankcionálási mechanizmus megindításáról való szavazást az EU Tanácsában olyan szélsőséges megoldásnak tartja, amelyet csak akkor szabadna alkalmazni, ha minden más megoldási lehetőség csődöt mondott”

 – áll a határozatban. Eszerint kívánatosak lennének olyan lépések és döntések, amelyek segítenek visszaszerezni a kölcsönös bizalmat, valamint lebontani a tagállamok és az EU intézményei közé húzott falakat.

A dokumentum azt is deklarálja, hogy a szlovák parlament célja egyrészt az átlagon felüli, baráti kapcsolatok fenntartása a regionális partnerekkel a visegrádi csoportosuláson belül, másrészt pedig az, hogy Szlovákia továbbra is az EU megbízható, Európa-párti, transzparens, kiszámítható és konstruktív tagja maradjon, amely mindig a kölcsönös párbeszéden alapuló konfliktusmegoldást fogja előnyben részesíteni.

most-hid-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.