2019. február 19., 15:31

Menyhárt József visszalépett az államfőjelöltségtől: az MKP Robert Mistríket támogatja

Az MKP elnöke és államfőjelöltje mindezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be, ahol az is elhangzott, hogy a párt a legerősebb jobboldali jelölt mögé sorakozik fel.

Menyhárt József sajtótájékoztató
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Czibula Csaba

Menyhárt József arra szólította fel az MKP szimpatizánsait és a magyar választókat, hogy az elkövetkező választási küzdelemben "álljanak ki Mistrík mellett már az első körben, hogy a második fordulóban is legyen kire szavazniuk." 

Szlovákia történetében a magyar választók mindig a demokratikus erőket támogatták 

- hangsúlyozta.

Fotó:  Czibula Csaba

Kijelentette: "nem szeretné, ha olyan helyzet állna elő, mint 2004-ben, amikor a jobboldali jelöltek makacssága ahhoz vezetett, hogy Ivan Gašparovič a Smer tagjaként lett a köztársasági elnök. A  Smer-SD akkor az ő segédletével – és a 2004-es egyeztetés hiánya miatt – mérhetetlenül leépítette az országot. Ezért néz ki ma így az ország, a kormány, a parlament, legújabban pedig az Alkotmánybíróság."

Mint mondta, saját felelősségének tartja, hogy hozzájáruljon a változásokhoz.

Reméli, a mai elhatározása más demokratikus jelölteket is arra késztet, hogy átértékeljék a hozzáállásukat.

Menyhárt szerint az a veszély fenyeget, hogy a Mečiar egykori jobbkezének számító Harabin is bekerülhet a választások második fordulójába. Ennek megakadályozása miatt is fontos a legesélyesebb demokratikus jelölt támogatása.

Közös felelősségünk, hogy ezeket a múltbeli embereket és a politikai biznisz követőit ne engedjük az elnöki palotába"

- hangsúlyozta a pártelnök.

Hamarosan villáminterjúval jelentkezünk az MKP székházából.

Menyhárt József sajtótájékoztató
Galéria
+2 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.