Média-terroristáknak nevezte Fico a DenníkN újságíróit - VIDEÓ
Robert Fico újabb videót osztott meg közösségi oldalán a Bödör-ügyről szóló információk kiszivárgása kapcsán. Állítása szerint a szlovák DenníkN napilap hazudik, és újra megkísérelte összekötni Ján Kuciak és barátnője meggyilkolását a Smer-el.

„A DenníkN és a Sme napilapok életcélja, hogy tönkretegyék a Smer-SD pártját. Ebben már senki sem kételkedik” – kezdi beszédét a volt kormányfő. Véleménye szerint az említett újságírók napi tevékenységéhez tartozik a különböző hazugságok és kitalációk gyártása, amelyekkel pártját illetik.
Fico szerint a DenníkN ma újra megpróbálta összekötni Ján Kuciak és barátnője meggyilkolását a Smer pártjával, majd felidézi, hogy a szlovák újságírók először az olasz nyomon keresztül akarták a gyilkosság szálait Ficoékhoz vezetni, amely „fellángolt mint egy fáklya”, azonban sok ártatlan áldozatot hagyott maga után.
„Nem baj, mondták a DenníkN újságírói és tulajdonosai, és megtalálták Kočner urat, és a Smer kreációjává tették. Ez sem jött be ” – folytatja gúnyosan Fico, majd elmondta, ezek után az elrabolt vietnami állampolgár ügyével próbálkoztak az újságírók. Amikor ez az ötletük sem jött be, akkor a DenníkN tagjai „összedugták fejeiket”, hogy kitalálják, mit fognak a Smer pártjára újonnan ráhúzni.
Ezek után a DenníkN egy új személyt talált, akit „szokásához híven automatikusan, bizonyítékok nélkül összekötött a tragikus márciusi eseményekkel és a Smer-el” – mondta el Fico.
„Nem beszélve arról, ahogy a DenníkN újságírói meghiúsítják a vizsgálati eljárást, például azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a bizalmas tanú nevét. Így akár rögtön agyon is lőhetnék” – mondta Fico, aki szerint, ha nem két fiatal meggyilkolásáról lenne szó, akkor akár nevethetnénk is azon, ahogy az újságírók folyamatosan ismétlik a forgatókönyvet.
„A DenníkN újságírói és annak tulajdonosai közönséges média-terroristák, akik tevékenységét az újságírói közegben életfogytiglan betiltanám. A párt szombati gyűlésén megállapítottuk, nem hagyjuk, hogy tovább köpködjenek ránk, és egy érdekes jogi, hogy pontosítsak, polgárjogi és büntetőjogi párbaj vár ránk ezekkel a terroristákkal. Másként ugyanis nem lehet” – zárta beszédét Fico.