2019. február 7., 09:22

Ma délután kiválasztják az alkotmánybíró-jelölteket - legalábbis a tervek szerint: kövesse velünk az élő adást

Az alkotmánybíró-jelölteken kívül a mai program része az RTVS tanácsa, valamint a TASR és a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) igazgatótanácsa új tagjainak megválasztása.

parlament-sr.jpg
Fotó: TASR

A hátrányos helyzetű gyerekeknek az OĽaNO képviselői szerint három éves koruktól kötelezően óvodába kellene járniuk, ezért terjesztettek a parlament elé módosító törvényjavaslatot az iskolatörvényhez, amellyel a plénum a negyvenedik ülés hatodik napján foglalkozott.

A mai napon a képviselőknek ki kell választaniuk az alkotmánybíró-jelölteket és meg kell tárgyalniuk Igor Matovič OĽaNO-elnök mandátumának a kérdését.

Az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztásával kapcsolatban Andrej Kiska államfő is felszólal.

Az OĽaNO az iskolatörvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy a jelenlegi törvény értelmében a gyerekek csak az iskola előtti egy évben, tehát öt éves koruktól jogosultak az ingyenes óvodalátogatásra. A mozgalom más javaslatokat is beterjesztett, mint például a rászoruló nyugdíjasok számára biztosított ingyen ebéd, vagy, hogy a testi fogyatékos művészek, sportolók, illetve közfeladatot ellátók kapjanak anyagi hozzájárulást asszisztens felfogadására.

A parlament ülését élőben követheti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.