Jogi és politikai értelemben évente szlovákiai magyarok tucatjai vesznek el
A szlovák jogszabályozás miatt meglehetősen bonyolult az újszülöttek szlovák–magyar kettős állampolgárságának a rendezése. A gyermekük szlovák anyakönyveztetését intéző szülőknek ugyanis egy olyan, szlovák állampolgárságot választó nyilatkozatot kell tenniük, amire nincs közvetlen utalás a szlovák állampolgársági törvényben sem. A helyzet értelmezésére Lancz Attila jogászt kértük.
Meglehetősen furcsa az a nyilatkozat, amivel Gubík László is találkozott a komáromi anyakönyvi hivatalban. Mit takar pontosan?
Ez egy olyan nyilatkozat, amit azoknak a szülőknek lehet megtenniük, akik közül az egyik szlovák állampolgár, a másik pedig magyar állampolgár, és azt szeretnék, hogy az újszülött gyermekük szlovák állampolgárrá váljon. Ezt a nyilatkozatot még egy 1961‑ben Csehszlovákia és Magyarország között megkötött szerződés vezette be. A szerződés többek között arról szól, hogy az ilyen szülők gyermeke vagy szlovák, vagy pedig magyar állampolgárrá válik, de a kettő együtt nem megy, tehát nem válhat szlovák–magyar kettős állampolgárrá. A nyilatkozatot a gyermek egyéves koráig kell megtenni.
Tegyük hozzá, a közvéleményben ez úgy rögzült, hogy Fico 2010‑es törvényszigorítása is a kettős állampolgárság teljes tiltásáról szólt.
Csakhogy ez így nem pontos. A jelenlegi szlovák állampolgársági törvény szerint a fő szabály az, hogy aki külföldi állampolgárságot szerez, az automatikusan elveszíti a szlovákot. De a törvény több kivételt enged ez alól, beleértve azt az esetet is, amikor az újszülött a születésével automatikusan szerez külföldi állampolgárságot. Utóbbi esetben tehát engedélyezett a kettős állampolgárság, legalábbis a törvény szerint. De itt jön képbe az 1961‑es szerződés, ami viszont ezt a kivételt semlegesíti, ugyanis a nemzetközi szerződések rendelkezései felülírják a belföldi jogszabályok rendelkezéseit.
Hogyan fogalmaz ez a közel hat évtizede kötött szerződés, és mi a fő gond vele?
A fő gyakorlati gond vele az, hogy az érintett szülők nem tudnak róla semmit, és ebből konkrét esetekben problémájuk származik. Másodsorban: jogilag sem teljesen „százas” a szerződés. Harmadrészt pedig ízlésbeli gond az a mögöttes üzenet is, amit a mai napig való hatályban tartása közvetít. Csehszlovákiának ugyanis sok ilyen kettős állampolgárságot kizáró szerződése volt más államokkal, de a rendszerváltás után ezek döntő többségét kölcsönösen felbontották. Szlovákia napjainkra már csak a Mongóliával és a Szovjetunióval, illetve annak utódállamával, Oroszországgal kötötteket tartotta meg. Na és persze a Magyarországgal kötöttet is. Szlovákiának ma egytelen más uniós tagországgal sincs már ilyen kettős állampolgárságot kizáró szerződése, kizárólag Magyarországgal. Legalábbis a szlovák hatóságok szerint ez így van, és ehhez is tartják magukat.
Ez esetben mit jelent a szerintük? Miért csak szerintük?
Azért, mert Magyarország 1992. december 31‑i hatállyal, azaz Csehszlovákia megszűnése napjával, felmondta a szerződést. Így aztán kialakult egy olyan helyzet, hogy ma Szlovákia egy olyan kétoldalú szerződés alapján alkalmaz még a saját állampolgársági törvényénél is nagyobb szigort, amelyben hiányzik a másik fél. Az, hogy egy ilyen szerződésnek lehet‑e ma bármilyen joghatása, az finoman szólva is kérdéses, de ezt csak egy nemzetközi bírói fórum tudná végleges érvénnyel tisztázni. Mindenesetre addig is jogi és politikai értelemben minden évben szlovákiai magyarok tucatjai, esetleg százai vesznek el.
Ez meglehetősen erős megfogalmazás, így adódik a kérdés, miért is van ez így?
Azért, mert egyre több olyan házasság vagy szülői kapcsolat van, ahol az egyik szülő magyar állampolgár, a másik pedig szlovák állampolgár. Sokuk megnyugvással olvassa, vagy értesül arról, hogy a jelenlegi szlovák törvényi kivétel alapján a gyerekük szlovák–magyar kettős állampolgárrá válhat. Csakhogy ezeknek a szülőknek a 99%‑a sohasem hallott erről az 1961‑es szerződésről. Sokan közülük lekésik az egyéves nyilatkozattételi határidőt, és ezek jelentős része búcsút inthet a gyerekük szlovák állampolgárságának.
Mit ír elő a szerződés? Milyen eljárásra kötelezi a szülőket?
A szerződés szerint, ha a szülők egy éven belül nem tesznek nyilatkozatot, akkor a gyerek automatikusan a születéskori lakhelye szerinti állam állampolgárságát kapja. Ha ez a lakhely Szlovákiában volt, akkor nyilatkozattétel nélkül is megvan a szlovák állampolgárság. De ha Magyarországon van, akkor nyilatkozat hiányában „ugrott” a szlovák állampolgárság. Míg ha a gyerek harmadik országban született, akkor a szerződés szerint csak akkor kapja meg nyilatkozat hiányában a szlovák állampolgárságot, ha a szülők külföldre távozása előtt Szlovákiában volt a lakhelyük. Mindenesetre az a legbiztosabb, ha a szülők egy éven belül megteszik a szlovák állampolgárságot választó nyilatkozatot, függetlenül attól, hogy melyik országban van a gyerek születéskori lakhelye.
Dehát mégiscsak az az életszerű, hogy a külföldön élő szülők is egy éven belül eljutnak a szlovák konzulátusra, hogy anyakönyvezzék a gyerek szlovák állampolgárságát. Ott pedig úgyis értesülnek arról, hogy kell egy ilyen nyilatkozatot tenniük. Nem ez a gyakorlat?
Életszerű, de sajnos sokszor nem tényszerű. Ne feledjük, itt külföldön élő emberekről van szó, akik gondolhatják úgy, hogy egy ideig jól elvan a gyerek Budapesten magyar papírokkal, és akár évek múlva is elintézhetik majd a szlovák anyakönyvezést, hiszen a gyerek szlovák állampolgársága a törvény alapján „mindenképpen jár”. Ez meg ugye tévedés. Én magam is tudok jó pár ilyen esetről. Arról nem is beszélve, hogy ha a szülők még el is mennek időben a konzulátusra az anyakönyvezés ügyében, ott sem mennek mindig simán a dolgok.
Mik a tapasztalatok, milyen gondok merülhetnek fel?
A szerződés alapján a nyilatkozat jogi értelemben arról szól, hogy a szülők a szlovák állampolgárságot választják a gyereknek, mégpedig a magyar állampolgárság helyett! Ez ugye arra utal, hogy a szlovák állampolgárság megválasztásával megszűnik a gyerek magyar állampolgársága. Márpedig a gyerek magyar állampolgárságának megszűnése nem egy vonzó lehetőség a szülők számára, főleg ha a család továbbra is Magyarországon él majd. Akkor inkább nem élnek a nyilatkozattétel lehetőségével, azaz inkább lemondanak a gyerek szlovák állampolgárságáról. Pedig a magyar állampolgárság kapcsán egészen más a valós helyzet. Mivel Magyarország már rég nem alkalmazza a szóban forgó szerződést, ezért sem a nyilatkozatnak, sem pedig a szerződés más pontjainak nincs hatásuk a magyar állampolgárságra. A valóságban tehát a szlovák állampolgárságot választó nyilatkozat megtételével a magyar állampolgárság megmarad. A gyerek így a valóságban szlovák–magyar kettős állampolgárrá válik.
Ez utóbbival nyilván tisztában vannak a konzulátusok is. Akkor mi a gond?
Természetesen tisztában vannak vele. Az viszont egy másik kérdés, hogy ezt közlik‑e a szülőkkel. Az általam ismert esetekben van, ahol egyáltalán nem közlik, más helyeken legalább informálisan közlik. A konzulátusok nyilván Szlovákia hivatalos álláspontját képviselik, és ezért egy részük nem tartja feladatának ezt közölni, még informálisan sem. A szlovákiai anyakönyvi hivatalok esetében úgy tapasztalom, hogy jellemzően nem közlik, mégpedig jellemzően azért nem, mert maguk sincsenek tisztában a részletekkel. Mindenesetre utólag kevés megértésre számíthatnak a szülőktől, ha a hallgatásuk következtében a szülők inkább lemondanak a gyerekük szlovák állampolgárságáról, holott valójában nem kellene.
Mit tanácsol tehát, mi a helyes eljárás a szülők részéről?
A szülők időben és lehetőleg írásban tájékozódjanak az anyakönyvezést végző hivataloknál, kifejezetten rákérdezve a magyar állampolgárság megtartásával kapcsolatos tényleges helyzetre is, nemcsak a hivatalos jogi álláspontjukra.
Az írás megjelent a Magyar7 2018/32. számában.
