2019. június 14., 10:56

FUEN kongresszus: előadások a magyar kisebbség helyzetéről

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kongresszusának pénteki tanácskozásán a felvidéki magyar nemzeti közösség és az ukrajnai kisebbségek helyzetéről hangzanak el előadások.

fuen kongresszus_dsz
Galéria
+16 kép a galériában
Fotó: Bodó Károly

A tanácskozás kezdetén a megjelenteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere üdvözölte.

Megnyitó beszédében Vincze Loránt, a FUEN elnöke elmondta, hogy a kisebbségek ernyőszervezete nem működhet támogatás nélkül.

A FUEN két legfontosabb támogatója Németország és Magyarország.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy az uniós csatlakozáskor naiv módon azt képzeltük, hogy a magyar kisebbségek minden problémájára rövid időn belül megoldás születik. Mint kiderült, ez egy hosszú folyamat, s ehhez az európai őshonos kisebbségek összefogására van szükség. A FUEN ennek érdekében tevékenykedik immár 70 éve - hangsúlyozta az államtitkár.

Fotó:  Bodó Károly

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke, akinek pártja a kongresszus egyik házigazdája, arra emlékeztetett, hogy

a FUEN közreműködésével zajlott a Minority SafePack elenevezésű sikeres európai polgári kezdeményezés.

Simon Attila, a Fórum Intézet igazgatója előadásában a szlovákiai magyarság helyzetének alakulását foglalta össze az elmúlt közel száz évben. Ezidő alatt

nem született olyan komplex kisebbségvédelmi törvény, amely garantálná a magyar közösség megmaradását. 

Csehszlovákia létrejötte Simon szerint törvényszerűség volt, de az már nem volt törvényszerű, hogy más nemzetekhez tartozók millióit zárják határai közé.

Tokár Géza a magyar civil társadalom helyzetét mutatta be előadásában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy leginkább az oktatás és a kultúra területén működnek a civil szervezeteink. Bár általánosnak mondható a szkepszis a magyar civil társadalom működését illetően,

Tokár hangsúlyozta, ő optimista abban a tekintetben, hogy a többségi nemzet felé lehet hatékonyan közvetíteni a magyar közösség gondjait.

Berényi József, Nagyszombat megye alelenöke arról beszélt, hogy a felvidéki magyarok fontos bástyája az önkormányzatiság.

Az önkormányzatok komoly megtartó erőt jelentenek, hiszen a helyi magyar nyelvű kultúrához és oktatáshoz elsődleges forrásokat tudnak biztosítani.

Kedvezőtlen az ország regionális felosztása a nemzeti kisebbségek szempontjából – a megyék szintjén már sokkal nehezebb a magyarság érdekképviselete. Az országos politikában 2009 óta nincs egységes magyar érdekképviselet,

ebben a helyzetben komoly kihívást jelent a magyar képviselet biztosítása a szlovák törvényhozásban.

Kiss Beáta, az MKP oktatási alelnöke előadásában a magyar nyelvű oktatást mutatta be Szlovákiában. Hangsúlyozta,

nincs külön nemzetiségi oktatás, a törvény csak a tanintézmények nyelvéről rendelkezik.

A csökkenő diáklétszámok miatt nagy kihívást jelent oktatási intézményrendszerünk megtartása. Ez ugyanakkor egy fontos stratégiai cél - hangsúlyozta Kiss Beáta.

Fotó:  Bodó Károly

A szünetet követően a következő panelbeszélgetés témája a kisebbségi nyelvek presztízse volt.

Tárnok Balázs jogász mellett a témához hozzászólt mások mellett Menyhárt József, az MKP országos elnöke, a Szlovákiai Német Egyesületet vezető Ondrej Pöss, Horony Ákos nyelvész, jogász, valamint Orosz Örs megyei képviselő is.

Délután az ukrajnai kisebbségek helyzete került terítékre.

A tervek szerint a FUEN idei kongresszusát Ukrajnában rendezték volna meg, de az ott kialakult kisebbségellenes légkör miatt inkább Szlovákia mellett döntöttek.

fuen kongresszus_dsz
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.