Vincze Loránt rámutatott: Európa nyelvi arculata sokkal színesebb annál, mint amit az Európai Unió 24 hivatalos nyelve sejtet.
De mi az a FUEN? - tehetnénk fel a kérdést, bár az egyik legrégebbi európai kisebbségvédelmi szervezetről van szó. Tárnok Balázs a Adásidő podcastban minden fontosat elmond és elmagyaráz.
A kongresszus egyhangúlag elfogadta a magyar nemzeti munkacsoport és KMKSZ által beterjesztett sürgősségi állásfoglalás-javaslatot.
A FUEN 70. Kongresszusa keretében szeptember 18-án, pénteken Helsinkiben tartotta munkaülését a Magyar Közösségek Munkacsoportja (MKM).
Az MKM célja, hogy tevékeny szerepet töltsön be a határon túli magyar szervezetek és intézmények közti kapcsolatok alakításában.
A FUEN új alelnökét a következő három évre vonatkozó tervei mellett a tisztújító kongresszusról is kérdeztük.
Tárnok Balázs lett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A szervezet elnöke felhívta a figyelmet, hogy európai szinten nem javult, sőt, sok esetben romlott a kisebbségek helyzete, ezért a munkát új eszközökkel, de folytatni kell.
A Magyar Szövetség részéről Őry Péter elnökségi tag vett részt a találkozón.
A közös gondolkodás és a kitartó munka eredményezheti azt, hogy a nők az élet minden szintjén a férfiakkal egyenrangúan bizonyíthassanak.
A FUEN legutóbbi kongresszusára az Észak-Németországban élő fríz közösség központjában, Husumban, fríz nyelven Hüsemben került sor.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) magyar tagszervezeteinek képviselői a kisebbségi ernyőszervezet németországi kongresszusa keretében találkoztak.
Közösen felidézik az 1949-es alapítást, a FUEN számára új fejezetet jelentő 90-es éveket.
A találkozón a tagszervezetek értékelték közösségeik helyzetét.
Ukrajnának a kisebbségi törvényt nem csupán az uniós csatlakozás követelményének kellene tekintenie.
Sem a hamis próféták, sem a választások előtt magyar nyelvű plakátot fizető szlovák politikusok nem fognak magyar ügyeket képviselni.
Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét választották meg a munkacsoport vezetőjének.
A FUEN idei kongresszusán 26 ország 50 kisebbségének képviselői vannak jelen.
A FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, nemzetiségek, nyelvi közösségek legnagyobb ernyőszervezete.
Valami tehát még sincs rendjén, valami bűzlik Európában, és ezt azok az őshonos európai kisebbségek tudják legjobban, akik a saját bőrükön tapasztalják.