2019. szeptember 6., 17:31

Fico Mazurekkel kapcsolatos kijelentéseit már a NAKA vizsgálja

Robert Fico (Smer-SD) pártelnök Milan Mazurek (ĽSNS) volt képviselő elítélésével kapcsolatos kijelentéseit a koalíciós partnerek, az ellenzék és a szakszervezetek is bírálják, és azokat már a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is vizsgálja.

Robert Fico
Fotó: TASR

„Ahogy Mazureknek nincs köze a kereszténységhez, úgy nincs köze Robert Ficónak a szociális demokráciához” – állapította meg Peter Pollák (OĽaNO) volt romaügyi kormánybiztos. Fico szerinte nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság döntését, és Tiso és Hitler csodálóinak az oldalára állt. Hozzátette: kijelentésével a szlovák nemzeti felkelés hőseinek is egy nagy pofont adott.

Fico szerint Mazurek azt mondta, amit majdnem az egész nemzet gondol. Így reagált csütörtökön arra, hogy a bíróság Mazureket nemzeti, faji és meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodásért ítélte el. Szerinte a bűnüldöző szervek és a bíróságok sokszor a sajtó nyomása alatt hozzák meg a döntéseiket, nem pedig a valós bizonyítékok alapján.

Az SNS-t sokkolták Fico kijelentései. Ravasz Ábel (Most-Híd) romaügyi kormánybiztos szerint Fico a választások közeledtével ismét előhúzta a romaellenes retorikáját. Natália Blahová (SaS) parlamenti képviselő felszólította a bűnüldöző szerveket, hogy indítsanak eljárást Fico ellen. A Sme rodina meg van róla győződve, hogy ezekkel a kijelentésekkel Fico csak saját tétlenségéről és ügyetlenségéről próbálja elterelni a figyelmet.

Monika Uhlerová, a Szakszervezetek Konföderációjának alelnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a szociális demokrácia legmagasabb szlovákiai képviselője egy jogállamban ekképpen álljon hozzá a bíróság döntéséhez és az egyik politikai párt képviselőjének a rasszista kijelentéseihez. Juraj Petrovič, a parlamenten kívüli OKS alelnöke feljelentést tett Fico ellen. Eduard Chmelár volt köztársaságielnök-jelölt szintén jelezte, hogy feljelentést tesz az ügyben. Michal Slivka rendőrségi szóvivő elmondta: Fico kijelentéseivel már a NAKA is foglalkozik.

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő üdvözli, hogy az elítélt szélsőséges képviselő már nem fog a parlamentben ülni. A Legfelsőbb Bíróság keddi döntése Pellegrini szerint komoly figyelmeztetést jelent, és egyértelművé teszi, hogy a gyűlölködő beszédnek nincs itt helye.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.