2019. február 14., 10:10

Fico legalább annyira mérgező a partnerei számára, mint Kočner

Belelátni ma Robert Fico fejébe… Vajon miféle gondolatok zsonghatnak ott most! A valóság mekkora hányadát képes még érzékelni, s mennyit színlelnek a körülötte lévő tanácsadók? Ma egyértelműbb, mint bármikor máskor, hogy a Smer elnöke veszít… mégpedig minden fronton, véli Peter Bárdy, az Aktuality.sk portál főszerkesztője, aki szerint Fico már csak árnyéka az egykori egyszínű kormány erős kormányfőjének, aki, sajnos, szinte valamennyi potenciálját az oligarchák és a „mi embereink” érdekeinek érvényesítésébe fektette. 

Robert Fico
Fotó: TASR

Nyilván azért döntött úgy, hogy jelölteti magát alkotmánybírónak, mert már képtelen a politikai és társadalmi valóságot olvasni, vagy csak egy játékot játszott, csak éppen nem tudni, mi lett volna a végjáték, véli a portál.

A büszke pártvezér már csak múlt

Ficónak nem volt szövetségese. Az SNS döglött bogárra játszik, mivel Andrej Danko örül, ha a Smer gyengül, s a csalódott választópolgárok átpártolnak hozzá.

Már csak egy év van hátra a parlamenti választásig, ezt nem szabad elfelejteni. És erre játszik most Bugár, Kotleba és Danko is. Ha az alkotmánybíró-választás egy évvel ezelőtt zajlott volna, Fico csont nélkül átment volna. Ma azonban a politikai partnerei számára legalább annyira mérgező, mint Marián Kočner, a Bonaperte-béli volt szomszédja. Néhány éve még mindenki Ficóval akart barátkozni, ma viszont már a tekintetükkel is kerülik. Alig három évvel ezelőtt Robert Fico még az egyszínű kormány erős és büszke kormányfője volt, ma viszont minden partnere hátat fordít neki. Tudják, hogy Ficónak vége, és inkább mentik a saját bőrüket, nehogy őket is magával rántsa, véli az Aktuality.sk.

Az ártalmas Fico

Jaroslav Daniška, a Postoj.sk konzervatív portál kommentátora szerint Robert Fico egyre inkább – és csak saját maga miatt – árt a pártjának és a kormánynak is. A hosszú politikai karrier, olyan, mint egy folyosó, amely állandóan szűkül, és Fico már képtelen benne szabadon mozogni.

A kormánykoalíció a szoros többségtől függ, s a belső ellentétek alapja Robert Fico személye – ha nem lett volna az alkotmánybíró-jelöltsége, most koalíciós viszály sem lenne.

Ficónak azonban egy dologban igaza van, a titkos szavazás a demokrácia vívmánya, amit az előnyeiről mondott tehát, az igaz. De a Smer elnöke minden másban veszélyezteti a parlamentáris demokráciát, a hatalomelosztástól kezdve az alkotmánybíró-jelöltségéig bezárólag, írja a portál.

Én, csakis én, és senki más

Amikor Szlovákia húsz évvel ezelőtt félreállította a leghatalmasabb tisztségből Vladimír Mečiart, senki sem feltételezte, hogy politikai életünkben megjelenik egy még nagyobb egoista, aki azt hiszi, hogy minden, ami Szlovákiában történik, csak körülötte forog. Robert Fico 2019. február 12-én bebizonyította, hogy a jelentős állami tisztségen kívül töltött egy év sem segített rajta, s hogy a legfőbb ideje, hogy végleg eltűnjön a politikai életből, és a saját ambíciói miatt ne veszélyeztesse tovább az államot.

Senkit se tévesszen meg az, hogy pillanatnyilag éppen maga mondott le az alkotmánybíró-jelöltségéről, írja a Denník N napilap, a sajtóközleményében ugyanis olyan fokú arroganciát tanúsított, aminek láttán-hallatán minden józanul gondolkodó embernek egyértelmű kell, hogy legyen, őt nem az Alkotmánybíróság érdekli, még csak nem is a stabilitás vagy az ország jövője, csak saját maga, másodszor is saját maga és senki más.

Robert Fico kedden láthatóan megszabadult politikai civilizáltsága utolsó morzsáitól is. A sikertelen államfőjelölt, a távozásra kényszerült kormányfő, az egyre kevésbé eredményes egyeztető, a visszalépő alkotmánybírójelölt és a még mindig legerősebb, ám egyre bizonytalanabb párt elnöke már semmit sem színlel. Ellenkezőleg, bejelenti, hogy nem hajlandó a szabályok szerint játszani, amelyeket eddig úgy-ahogy még tiszteletben tartott. Nem hajlandó tiszteletben tartani a polgárok képviselőinek a döntését, az államfőtől elvitatja az alkotmánybíró-kinevezés jogát, s egyszerre már a koalíció esetleges felbomlása sem zavarja, amelynek a stabilitását eddig a legnagyobb értéknek tartotta. Mindent alárendelt a saját egoista érdekének, és ennek érdekében még Kotlebával is hajlandó szövetkezni. Akár nevetséges is lehetne mindez, ám sokkal inkább veszélyes, véli a Denník N.

Közelednek a választások?

A Pravda napilap szerint lehet ugyan, hogy Andrej Danko már többször a bukás határára vitte ezt a kormánykoalíciót, Robert Fico személyes megtorló végzete azonban Bugár Béla. Ezért a neki szóló fenyegetés, a támadás.

Robert Fico személyes csalódottsága érthető. És a menekülési útvonala nem csak azért zárult le, mert az államfő meg az ellenzék többsége inkább a további vele való harc perspektíváját választotta, ahelyett, hogy hagyták volna őt ekképpen távozni. Hanem azért is, mert a parlamenti választásig már csak nem sokkal több van egy évnél, és Bugárék nem akarják ezalatt az egy év alatt örökké azt hallgatni, hogyan tették lehetővé, hogy Fico alkotmánybíró legyen. Lehetséges, hogy ezzel de facto az előrehozott választásokat is támogatták, de ez már egy másik történet, véli a Pravda.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.