2018. október 17., 20:07

Az egy gyereket felnevelő nők fél évvel korábban vonulhatnának nyugdíjba

A nőkre alacsonyabb nyugdíjkorhatár-plafon vonatkozna a felnevelt gyerekek számától függően. Az erről szóló alkotmánytörvény-javaslatot Jana Vaľová, a Smer-SD képviselője mutatta be a parlament szerdai ülésén.

201711180925510.COMPUTERNYUGDIJAS_1-2.jpg
Fotó: Pixabay

„Azt akarjuk, hogy a gyerekeket felnevelő nők előbb vonulhassanak nyugdíjba” – szögezte le Vaľová. A javaslatban az áll, hogy a nőknek joguk van a megfelelő, időskori anyagi biztonság igényléséhez szükséges maximális korhatár arányos csökkentéséhez. Ennek megfelelően az egy gyereket felnevelő nők hat hónappal, a két gyereket felnevelő nők egy évvel, a három vagy több gyerekes anyák pedig másfél évvel korábban vonulhatnának nyugdíjba.

Ondrej Dostál, az SaS képviselője amiatt bírálta a javaslatot, hogy a kedvezmény csak a nőkre vonatkozna. „A férfiak nem nevelnek gyerekeket?” – tette fel a kérdést Dostál. Vaľová azt válaszolta, hogy a férfiak nyugdíjazását külön törvény fogja szabályozni.

Erik Tomáš, a Smer-SD képviselője emlékeztetett, hogy a négy párt, amely korábban támogatta a nyugdíjkorhatár-plafont, éppen ilyen kedvezményt akart bevezetni az anyák számára. Hozzátette: reméli, ezek a pártok támogatni fogják az alkotmánytörvényt.

A Smer-SD második olvasatban lévő alkotmánytörvény-javaslata értelmében 64 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt. A javaslat elfogadásához alkotmányos többség, vagyis legalább 90 szavazat kell. A koalíciónak az ellenzék szavazataira is szüksége lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.