Ad: Meddő viták az abortusz körül - Laczkó Sándor ellenérvei

Az abortusz törvénybe iktatása az 1920/30-as években kezdődött, ha csak a világ két ellentétes részét szeretnénk említeni, akkor álljon itt a Lenin vezette Szovjetunió és Margaret Sanger neve, aki az abortusszal akarta megsemmisíteni a fekete közösséget az Egyesült Államokban. A harmincas évek végén Németországban azért liberalizálták az abortuszt, hogy a nem ária gyerekek ne születhessenek meg - a fehér, német nők számára nem könnyítettek az abortusz hozzáférhetőségén.

Nem világos, hogy B. Vida Júlia milyen időszámítást vett figyelembe, mikor arról írt, hogy “a művi terhességmegszakítás mindig is része volt az emberiség mindennapjainak”. Széles társadalmi körben jóváhagyott vagy támogatott sosem volt.

Az 1986-ban megszavazott csehszlovákiai abortusztörvényen keresztül szemlélni a történelmet minimum félrevezető. 

Számomra nem teljesen világos a szerző azon állítása, hogy az abortusz kérdése mitől lenne kizárólag “női ügy”. Elsősorban egy nő sem esik magától teherbe, a magzatnak fogantatásától kezdve van apja is. Ilyenkor gyakran felhozzák érvként az erőszakból fogant magzatok ügyét, mondván, hogy ha valamikor, hát ilyen esetben a nőnek elidegeníthetetlen joga az abortusz. Csakhogy ezek olyannyira ritka esetek, hogy a szlovák statisztikában még számadattal sem fejezik ki. 

Ha pedig a nő testéről beszélünk, akkor

fontos megemlítenünk a biológiai tényt, hogy egy új élet nem a nő teste, mint ahogy az autó sem része a garázsnak vagy a kalács a sütőnek.

A nőnek nincs 40 ujja, 2 feje és 4 szeme. Ez nem szemantikai különbség az állításaink között, a tény, hogy egy új élet új DNS-sel jelenik meg, nem cáfolható. Ezért

ha az élet védelméről van szó, akkor a nememtől függetlenül, kötelességem elmondani mindazt, amit a szerző kifelejtett vagy kihagyott az írásából. 

A “női ügyre” való hivatkozás érvét a következő képpen is cáfolhatjuk: ha vannak dolgok, amikről csak a nők dönthetnek, akkor vannak olyan dolgok is, amiről csak a férfiak dönthetnek (de ne folytassuk tovább, mert ez már szexizmus). 

Gyakori érve a választáspártiaknak, hogy az abortusz betiltása nem jelentené annak a megszűnését. A gyilkosság vagy a sofőrök alkoholfogyasztásának tiltása sem szünteti meg a problémát, viszont rengeteg életet megment, törvények segítségével sok tragédia megelőzhető.

Az abortuszok nagy része ma indoklás nélkül történik, sőt, a törvény értelmében a 15 év alattiak és a 40 év felettiek csupán az életkoruk miatt indoklás nélkül és ingyen igényelhetik az abortuszt.

A valóságban egy ilyen döntés mögött gyakran olyan okok állnak, amelyeket a társadalom ad a nő szájába (legyen itt szó a szerző gazdasági érveiről vagy a félelemről, hogy valamilyen genetikai betegséggel fog születni az embernek gyermeke). Az amerikai nők között készült felmérésben 64% állította, hogy más emberek nyomására estek át abortuszon. A “Linka pomoci” nevű segélyvonal 367 segélykérőjének 47%-a állította ugyanezt, 22%-uk pedig azt, hogy a partnerük vagy a családjuk kényszerítette rá (országos statisztika még nem készült tudtommal). 

“Sok gyermek megszülethetne, ha lenne hova, ha lenne miből eltartani” - állítja leegyszerűsítve a szerző, miközben azt látjuk, hogy még soha sem éltünk ilyen jól mint most. Az életszínvonal ebben az országban még sosem volt ilyen magas, és a történelem során most rendelkezünk a legfejlettebb egészségüggyel.

Vissza kell fordítanom a kérdést: biztosan ez a probléma? Mert ha nem, akkor talán az önérdeket nem szabadna a másik ember életének megfosztására használni. Szándékosan provokatív leszek:

mondhatjuk-e azt, hogy jobb meghalni, mint szegénynek születni?

Jobb-e nem létezni, mint nevelőszülővel élni? Esetleg, jobb-e elvenni egy másik ember lehetőségét a (teljes) élethez, mert egy adott pillanatban máshogy éreztünk? 

Hogy állja meg a helyét a szerző azon érve, miszerint “az életvédelemre, az anyaság eddiginél nagyobb megbecsülésére és a családra kellene helyezni a hangsúlyt”, ha szembeállítjuk korábbi állításaival?

Hogyan tud egy társadalom nagyobb hangsúlyt fektetni az életvédelemre, ha közben fejcsóválva azt kérdi egy többedik gyermekét váró kismamától, hogy hát nincs neked elég gondod enélkül is?

Hogyan lehet becsülni az anyaságot, ha segítségnyújtás helyett abortuszra küldjük a segítségre szoruló nőket, mintegy megakadályozva az anyává válásukat?

Az életvédelem, valamint az anyák és családok támogatása ott kezdődik, hogy törvénybe iktatjuk, hogy a magzat élete nem kioltható. Emellett intézményesíteni kell a segítségnek minden formáját, hogy a nő (és partnere) jó és objektív döntést tudjanak hozni, amit a későbbiekben sem bánnak meg. 

A törvény formálja az emberek gondolkodását is, megerősíti az elképzeléseinket arról, hogy ami tiltott, az rossz és kerülendő.

Egy életvédő törvény mellett idővel talán kikopnának a közgondolkodásból a biztonságos sejtcsomóeltávolításról szóló elképzelések. 

A jelenlegi (elfogult) politikai klímában, ahol a Facebook és a Google nyíltan felvállaják a konzervatív vélemények cenzúrázását, ahol a sajtó képviselői folyamatosan az életpártiakat támadják, amelyben a politikai elit csak a saját túlélését tartja szem előtt, valóban nehéz lesz lefolytatni ezt a beszélgetést, de örömmel állok elébe.