2018. július 11., 16:20

A kormány jóváhagyta az Enel 700 millió eurós kölcsönét

A kormány jóváhagyta, hogy az Enel olaszországi vállalat 700 millió euró részvényesi előleget nyújtson a Szlovák Villamos Műveknek (SE) a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának (EMO34) befejezésére. Erről Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter tájékoztatott a szerdai kormányülés után.

peter-ziga.jpg
Fotó: TASR

Žiga hozzátette: a szlovák állam az Enel kérésének megfelelve a villamos művekkel szembeni, jelenleg érvényben lévő vagy a jövőben esetlegesen fellépő követeléseket szintén részvényesi előlegként fogja kezelni. Az olasz vállalat azt kérte, hogy ne tartsanak igényt ezekre a követelésekre az általa nyújtott pénzösszeg terhére.

Arról, hogy az Enel vállalat saját forrásból 700 millió euró részvényesi előleget nyújt a Szlovák Villamos Műveknek, melyből a mohi erőmű harmadik és negyedik blokkjának építési költségeit fogják téríteni, Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő tájékoztatott kedden, az erőműben tartott ellenőrzési nap keretében.

„Nincs szó a költségvetés emeléséről, azt 5,4 milliárd euróban állapítottuk meg. Ebből az összegből 4,9 milliárd euróra már megkötötték a szerződéseket, több mint 4,5 milliárd euró pedig kifizetésre került” – magyarázta a miniszterelnök.

A kormány 2017 márciusában jóváhagyta, hogy a költségvetést 4,6 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra emeljék azzal a feltétellel, hogy a többségi részvényes saját forrásból téríti a harmadik és a negyedik blokk befejezésének költségeit.

„A holnapi kormányülésen kellene jóváhagynunk a Szlovák Villamos Műveknek nyújtandó kölcsönt. A Bőssel összefüggő esetleges követelésekre, melyek a szlovák állam által a Szlovák Villamos Művek ellen folytatott bírósági per eredményeként léphetnek fel, csak később fogunk igényt tartani, tehát tulajdonképpen ez is hasonló lesz, mint a részvényesi hitel” – jelentette ki kedden Peter Žiga gazdasági miniszter.

A mohi villamos erőművet eredetileg 2012-ben tervezték megnyitni, a költségvetés eredetileg 2,8 milliárd euró volt. A határidőket fokozatosan kitolták, a költségvetés pedig emelkedett. A tavaly márciusi rendkívüli közgyűlésen elfogadtak egy 2017-2021-es időszakra vonatkozó stratégiai tervet, melynek része az erőmű harmadik és negyedik blokkjának befejezése is 5,4 milliárd euróból.

A kormányfő az ellenőrző nap keretében bejelentette: a gazdasági miniszterrel együtt idén ősszel visszatérnek Mohira, hogy ellenőrizzék a határidők betartását. Hozzátette: ha ismét halasztásokra kerül sor, felelősségre fogják vonni az illetékeseket, akik fékezik az építkezést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.