2019. augusztus 21., 09:06

A kórházreformról és a gyermekszemélyiről is dönt a kormány mai ülésén

Minden bizonnyal a készülő kórházreform lesz a nap slágertémája.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Andrea Kalavská miniszterasszony jelezte, ő márpedig nem hajlandó Robert Fico pártelnök követelésének megfelelően alkotmányos törvényként benyújtani a szlovák kórházak rendszerét átalakító törvényjavaslatot.

A kórházakat három kategóriába osztó, s így feladataikat szigorúan meghatározó törvénymódosítás valószínűleg nem is fog megállni a törvényhozás előtt, hiszen a SMER frakció jelezte, így beterjesztve biztosan nem szavazzák meg azt.

Valószínűleg ma kerül a kormány elé a 15 évnél fiatalabb gyermekek személyi igazolványáról rendelkező törvényjavaslat is. A belügy által beterjesztett javaslat szerint minden gyerek kapna egy fénykép nélküli személyi igazolványt, hogy azzal szerepeljenek az elektronikus egészségügyi nyilvántartásban.

A kártyát automatikusan megkapná 2021 végéig mindenki, és 2020-től a tervek szerint enélkül már nem is lehetne bekerülni az elektronikus egészségügyi-ellátórendszerbe.

Szintén a nap folyamán dönthetnek arról, az óvodalátogatás feltételéül szabják-e, hogy a gyermek az oltási naptárban foglaltak szerint kapja meg a kötelező oltásokat. Az egészségügyi minisztérium előterjesztése alapján szavaznak majd arról is, átalakítsák-e bizonyos gyógyszerek állami finanszírozását.

A kormány elé kerül az egyházi törvény egy módosító javaslata, a cégregiszter átalakítása, sőt a polgári törvénykönyv egyes elemei is új formát kaphatnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.