2019. március 27., 20:05

A koalíció holnap tárgyal az alkotmánybíró-jelöltekről

Ezt Gál Gábor igazságügy-miniszter erősítette meg a kormányülés után.

kormányülés
Fotó: TASR

Gál saját elmondása szerint nagyon örülne, ha a képviselőknek sikerülne kiválasztaniuk 18 jelöltet, akikből Andrej Kiska államfő kilencet kinevezhetne alkotmánybírónak, de elképzelhetőnek tartja, hogy ez nem így lesz. A miniszter szerint mindenesetre legalább hat nevet ki kell választani.

A fő célunk 18 jelöltet kiválasztani. A minimális követelmény azonban hat személy. A legfontosabb, hogy az Alkotmánybíróság működőképes legyen”

– mondta Gál, aki szerint a koalíción belüli légkör jelenleg normális. Azt azonban, hogy mi lesz a választások eredménye, nem tudta megmondani.

A parlamentnek április 3-án kellene kiválasztania az alkotmánybíró-jelölteket. A koalíció vezetői már a koalíciós tanács keddi ülése után is hangsúlyozták az Alkotmánybíróság működőképességének fontosságát. Akkor elmondták, hogy előrelépés történt és folytatódnak a tárgyalások.

A képviselők a program szerint április 3-án, kora este fognak szavazni a jelöltekről, a vita pedig aznap reggel kezdődik majd. Az első jelöltválasztáson senkit sem választottak meg, így az Alkotmánybíróságon jelenleg csak négy bíró ül a 13 helyett. A választás a koalíciós tanács ülésének egyik témája, a kormánypártok egyelőre nem jutottak dűlőre. A képviselőknek 18 jelöltet kellene választaniuk, akik közül az államfő nevezi majd ki a kilenc új alkotmánybírót

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.