A múltat rendezni kellene - előadás és koszorúzás Komáromban

Nagy Miskó Ildikó 2018. április 12., 21:53

Mivel a 14. Komáromi Egyetemi Napok idején van a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja, ezért a szervezők az április 12-ei műsoraik közé dr. Popély Árpád, a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Történelmi Tanszéke docensének témába vágó előadását is beiktatták. Azt követően a jelenlevők megkoszorúzták a meghurcoltak emlékművét, ahol Cséplő Cintia Arany János Az örökség című versét mondta el, s végül elhangzott a Himnuszt.

Koszorúzásra készülve Fotó: Nagy Miskó Ildikó

A zsidók sárga csillagához hasonló jelet szántak a „bűnös kisebbségnek“    

Popély Árpád egyórás történelmi áttekintése elején elmondta: mivel 1947. április 12-én vette kezdetét a felvidéki magyarság Csehszlovákiából történő kitelepítése, ezért a magyar Országgyűlés ezt a napot 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül emléknappá nyilvánította.

Azután leszögezte: nagy különbség van azok között, akiket akaratuk ellenére hurcoltak el vagy telepítettek ki szülőföldjükről és azok között, akik többnyire gazdasági előnyök reményében, önként költöztek be a hátrahagyott otthonokba. A hajdani magyar- és németellenes jogfosztó intézkedések kapcsán azt is megemlítette, hogy a közterületeken betiltották „a magyar és német nyelvű nyilvános, provokatív beszédet“. A pozsonyi magyarokat és németeket pedig a zsidók sárga csillagához hasonló megkülönböztető jellel akarták illetni, de e szándékot meghiúsította a magyarországi szlovákok elleni esetleges megtorlás veszélye. Az otthonaikból kényszerűen kilakoltatott, többnyire jómódú „háborús bűnösök“ sokaságát a pozsony-ligetfalui internáló táborokba vitték.

Koszorúzás Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Szegény magyarországi szlovákok költöztek be a jómódú magyarok házaiba

Miközben a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság intenzív toborzásának „köszönhetően“ hozzávetőleg 95 ezer, javarészt szegényebb magyarországi szlovák jelentkezett áttelepülésre, bízva a majdani jobb megélhetésben, több mint 180 ezer felvidéki magyar polgárt vettek fel az áttelepítésre kijelölt magyarok listájára. Sok térség etnikai jellege jelentősen megváltozott, s a lakosságcsere a magyarországi szlovákság asszimilációját is felgyorsította.

Popély a csehországi deportálások elsődleges okaként az ottani németek kitelepítése után kialakult munkaerőhiányt említette. Elmondta: még a deportálások 1945 őszén véghezvitt 1. hulláma alatt csak 10 ezer személyt, javarészt férfit hurcoltak Csehországba, addig az 1946/47 telén a karhatalom bevonásával megvalósított 2. hullám során egész családokat, hozzávetőleg 44 ezer személyt deportáltak. A szégyenletes intézkedések 1948 decemberében zárultak le.

Az előadás során azt is megtudtuk: a II. világháború utáni 1. csehszlovákiai magyar sajtótermék nem az Új Szó volt, mint azt sokan hiszik, hanem a Prágában 1948. július 28-án kiadott Jó Barát című hetilap, amely segítségével 1949 áprilisáig a deportálás során szétszakított családtagok is egymásra találtak.

Közel 450 ezer „elmagyarosodott szlovák“ tért vissza nemzetéhez

A visszaszlovákosításról is hallhattunk: 1946. június 17-től 1948 végéig közel 450 ezer „elmagyarosodott szlovák térhetett vissza a szlovák nemzethez“. A hűségfogadalmat tevőket főként az motiválta, hogy ekképp elkerülhessék a meghurcoltatásokat, megtarthassák állampolgárságát és vagyonukat. Ők később sem járathatták magyar iskolába gyermekeiket, nem léphettek be a Csemadokba, nem rendelhették meg az Új Szót... – mindenképpen távol kellett tartaniuk magukat a magyar kultúrától. E lépés következtében 1950-ben már csak 354 532-en (az összlakosság 10,3 százaléka) vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ám az 1970-es évi népszámláláskor sokan megbátorodtak, így a felvidéki magyarok száma 552 006-ra nőtt (12,2 százalék).

Popély Árpád Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Popély előadásában a felvidéki magyarság II. világháború utáni meghurcoltatásának jelképévé vált Esterházy János gróf munkásságát is méltatta, majd az 1948-as komunista hatalom-átvétellel kapcsolatos rendeleteket (pl.: az üzletekben csak szlovákul szolgálják ki a vevőket, szlovák történelmi személyiségekről nevezzék el a településeket stb.) és a későbbi pozitív jogszabályokat ecsetelte. Végül a jelenlevők megkoszorúzták a meghurcoltak emlékművét.

Mielőbb a hajdani események kritikus felülvizsgálatára lenne szükség

Popély Árpád portálunk kérésére arról is beszélt, hogy a mai szlovák társadalom, illetve a történetírás hogyan viszonyul e témához.

„Csak egy-két olyan szlovák történész van, aki kritikusan szemléli a korabeli csehszlovák politikai elitnek a hazai magyarsággal és németséggel szembeni politikáját. Közülük kiemelendő Štefan Šutaj egyetemi professzor, a Szlovák Tudományos Akadémia kassai társadalomtudományos intézetének munkatársa, aki az itt élő magyarság II. világháború utáni helyzetéről több monográfiát is megjelentetett. Kijelenthető: sem a szlovák politika, sem pedig a társadalom részéről nem látni a szándékot, a lehetőséget, hogy az említett hajdani események kapcsán  hajlandók lennének valamiféle kritikus felülvizsgálatra. Vélhetően azért sem akarnak e kérdéskörrel foglalkozni, mert arra kellőképpen még sem a társadalom, sem pedig a politika sem érett meg. Annak beismerése, hogy jogtalanság történt az itteni magyarsággal szemben, rámutatna: az a szlovák nemzet, amely a II. világháborúban Németország első számú szövetségese volt, illetve Lengyelország lerohanásában is részt vett, kollektív háborús bűnösséggel vádolta meg a magyar kisebbséget“ – magyarázta.

Képgalériánk:
Főhajtás Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Hozzátette: a jogtalanságok beismerése felvetné az esetleges erkölcsi és anyagi kárpótlás kérdését is: „Mindazok, akik elvesztették a vagyonukat és különféle jogtalan meghurcoltatásokon mentek keresztül, okkal-joggal érezhetik azt, hogy végre valamiféle kárpótlás járna nekik. Kárpótlásuk viszont tetemes anyagi terhet jelenthetne a szlovák állam számára. A szlovák történelemnek számos mítosza van, amelyek egyike a hazai magyarság kollektív bűnössége is, s úgy érezhetik, hogy a háborús bűnösök ellen tett lépések jogos válasznak bizonyultak a korábbi magyarosításra, illetve ez volt a reakció Magyarország és a magyar kisebbség két világháború közti politikájára“.

A németektől és a zsidóktól bocsánatot kértek, a magyaroktól azonban nem

Arra is kitért: a cseh politikai elit már a rendszerváltozást követő években megkövette a kitelepített németeket, ahogy Magyarország is elnézést kért a németektől és a deportált zsidóságtól. „Nos, a szlovák képviselet a németekkel és a zsidókkal szemben ugyan véghez vitte a megkövetést, de a magyarokkal szemben még nem. Persze, mindig könnyebb olyanoktól bocsánatot kérni, akik már távolabb, az országhatárokon kívül élnek...“ – jegyezte meg Popély.

Kérdésünkre, hogy mennyire bízik a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos uniós beadvány sikerében, így válaszolt: „Úgy látom, hogy az uniós politikai elit javarésze valójában nem is ismeri e kérdést, ezért elég szkeptikus vagyok az efféle beadványok sikerét illetően. Szlovákiában ugyanis nincs meg a hajlandóság arra, hogy felülvizsgáltassa a háború utáni jogfosztó lépések jogosságát, s ez ügyben jelentős előrelépés történhessen. Egyébként az emberek véleménye sem egyöntetű a Beneš-dekrétumok és a további jogfosztó jogszabályok hatályosságát illetően. E dekrétumok alapján ugyanis manapság már senkit sem fosztanak meg a vagyonától, és nem veszik el az állampolgárságát, ám a ´89-es rendszerváltás után éppen a dekrétumokra hivatkozva nem adták vissza a magyaroktól 1948 előtt elkobzott vagyont. Tehát egy rendezetlen kérdésről van szó, amit előbb-utóbb valahogy, megnyugtató módon rendezni kellene”.     

0 HOZZÁSZÓLÁS