Abortuszháború Amerikában III.: magzatokon át a Fehér Házba
Bár gyakorinak korántsem nevezhető, az elsőre nonszensznek tűnő jelenség, a félresikerült abortusz után bekövetkező élve születés bizony időnként előfordul, kár, hogy idevágó statisztikákat csak elvétve találni.
Ráadásul a meglévőeket is általában életvédő civil szervezetek honlapjain érhetjük el, ezek helyett inkább az egyetlen rendelkezésre álló hivatalos statisztikát tárgyaljuk.
Mint ahogy arra a sorozat első részében is kitértünk, a szövetségi statisztikák szerint az abortuszok 1-1,5%-a történik a harmadik trimeszterben, és ezeknek is csak elenyésző része végződik élve születésben. Az amerikai járványvédelmi központ (CDC) 143 ilyen esetről tud 2003 és 2014 között, de saját bevallásuk szerint is ez a szám jóval magasabb lehet, hiszen az ötvenből mindössze hat amerikai államban kötelező jelenteni a hasonló ügyeket. A rendelkezésre álló, szűkös információk alapján az abortuszoknak durván 0,1 – 0,01 %-a végződik élve születéssel, ami persze nem azt jelenti, hogy minden esetben egyébként teljesen egészséges csecsemők jöhettek volna világra. Sőt!
Ugyanakkor azért szögezzük le gyorsan, ha akár egyetlen felesleges csecsemőhalál megelőzhető, a témáról beszélni kell, és hál’ Istennek beszélnek is. Az abortuszt túlélt amerikaiak érdekvédelmi szervezete több mint 200 ilyen embert tart nyilván az országban, közülük többen is életpárti aktivistaként tevékenykednek. Sokszor egészen megrázó történeteiket ezeken a hasábokon inkább nem ismertetnénk, ha az olvasó kíváncsi ilyesmire, ezen az oldalon, angol nyelven talál néhányat, az egyik legismertebb, abortusztúlélő aktivista sztorijáról magyar nyelven pedig itt olvashat. A politikai közbeszédből mindenesetre eddig hiányzó téma az utóbbi hetekben egy törvényjavaslattal került vissza a köztudatba.
Idén februárban a republikánusok, élükön Ben Sasse nebraskai szenátorral az abortuszt követően élve született magzatok védelméről szóló törvényjavaslatot terjesztettek be a szenátus elé.
Ez bírsággal illetve börtönbüntetéssel sújtotta volna azt az abortuszt elvégző személyt, aki az élve születést követően elmulasztja ugyanazt az egészségügyi ellátást biztosítani az újszülöttnek, amit egy normál körülmények között, megegyező fejlődési stádiumban születő csecsemő egyébként megkapott volna.
Emellett a törvény az anya bejelentési kötelezettségéről is rendelkezni kívánt, de nem szavazták meg. A javaslat hét szavazat híján, 53-44 arányban elbukott.
Kritikusai szerint egyrészt kártékony lenne kriminalizálni az abortuszt végző szakembereket, másrészt az abortusznál élve születő csecsemőket már védi egy hasonló, de a szakemberek büntetőjogi felelősségét nem tárgyaló törvény, a 2002-ben nagy többséggel elfogadott, minden élve született csecsemőt védő rendelkezés (az élve születés törvényi definíciójába az egyszerűség kedvéért inkább nem mennénk bele). És persze előjött az összes hasonló vitánál bevetett érvelés: a republikánusok tervezete korlátozná a nők reproduktív egészségügyi ellátáshoz való jogát.
Sasse és társai erre azzal vágtak vissza, hogy a 2002-es törvény elmulasztja kötelezően előírni a megfelelő orvosi ellátást (24 államban a mai napig sincs erre vonatkozó rendelkezés), és nem is kriminalizálja annak elmaradását. Ez rögtön ki is lövi a demokraták fent említett érveléseinek egyikét. Korábban ugyanis nem egyszer előfordult az az egészen megdöbbentő helyzet, amiről egy félresikerült abortusz során elhunyt nő halála miatt perbe fogott abortuszklinika egyik orvosa is beszámolt tanúvallomásában, hogy a fentihez hasonló, extrém ritka esetekben az élve született csecsemőt életmentő ellátás helyett pusztán kényelmi ellátásban részesítették, és egyszerűen megvárták, míg meghal. A hatályos törvények szerint ez az Egyesült Államok számos államában nem is büntetendő - hívta fel a figyelmet a szenátor.
A republikánusok beterjesztése arra mindenesetre jó volt, hogy felkavarja a politikai állóvizet és újra a közbeszéd részévé tegye az abortuszt. Hiába megosztott ugyanis az amerikai társadalom az életpárti és választáspárti kettősség mentén, abban azért elég nagy a konszenzus (felméréstől függően 70-80%), hogy az abortusztörvényeket korlátok között kell tartani. A szinte teljes körű liberalizációt csak kevesen támogatják, annyian biztosan nem, hogy választást lehessen nyerni velük. A republikánusok, el nem vitatva a beterjesztők jó szándékát, kiváló időzítéssel nyújtották be a javaslatot, és sikeresen tematizálták az abortuszvitát. Szkeptikusabb elemzők szerint a republikánusok tisztában is voltak vele, hogy a javaslat megbukik majd, nem is próbáltak meg kompromisszumokat kialkudni a mérsékeltebb demokratákkal, pusztán csak „színvallásra” akarták bírni a szenátus demokrata tagjait. Sasse és társai nem egy életvédő aktivistától kaptak éles bírálatot emiatt.
Mindenesetre úgy tűnik, a húzás bejött, politikai szempontból legalábbis mindenképpen, hiszen, ahogy arra a The Atlantic magazin kiváló cikke is felhívja a figyelmet, a demokrata frakció borzasztó bénán kezelte a törvényjavaslat körül kialakult szituációt.
A szenátusi vitában egyszer sem említették, hogy megvédenék az élve született csecsemők élethez való jogát - írja a The Atlantic - nem emlegették, és nem támogatták a 2002-es törvényt. Körbe-körbe csak azt ismételgették, ellenfeleik a nők abortuszhoz való jogát kívánják elvitatni. Mindössze három demokrata szenátor szavazott a javaslat mellett, illetve Virginia egyik demokrata szenátora, Tim Kaine nyújtott be néhány módosító kiegészítést.
Az abortuszvita tüze tehát tovább lobog, és ha a republikánus jelölteken múlik, valószínűleg nem is alszik majd ki a 2020-as választásokig. Az embernek az az érzése, mintha egyik párt sem lenne igazán érdekelt abban, hogy konkrét, ésszerű intézkedésekkel próbálják csökkenteni a kései abortuszok számát. Például megkönnyítsék, hogy az abortuszra váró édesanyák örökbefogadást intéző szervezetekkel lépjenek kapcsolatba, vagy a súlyos rendellenességekkel megszületett babákat erre specializálódott hospice kórházakban helyezzék el. Szomorú, hogy inkább politikai haszonszerzésre használják fel ezt a rendkívül fontos és kényes kérdést. Biztosan nem utoljára.
