2018. szeptember 17., 21:10

A szlovák és a cseh kormányfő hatékonyabban működne együtt a fegyverkezés terén

A Szlovák és a Cseh Köztársaságnak a jövőben hatékonyabban együtt kellene működnie a fegyverkezés és a másik ország hadi ipara által gyártott termékek hasznosítása terén. Erről hétfőn számolt be Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babiš cseh miniszterelnök kassai találkozójukat követően. A kérdésre a két ország védelmi minisztereinek társaságában a brünni gépipari vásáron térnek vissza.

201608271617100.HADSEREG_1-2.jpg

Pellegrini a témával összefüggésben rámutatott: az elkövetkező években több milliárd eurót fognak fordítani a két hadsereg korszerűsítésére. Szerinte ebből a pénzből elsősorban a hazai ipart kellene támogatni, akár a szlovákot, akár a csehet. Egyszersmind kilátásba helyezte a hadiipari termékek kereskedelmének kiszélesítését a visegrádi négyek (V4) minden országa között.

Babiš hozzátette: október 1-jén újra tárgyalni fog szlovák kollégájával a kérdésről a brünni gépipari vásáron. A találkozón a tervek szerint részt vesznek a két ország védelmi miniszterei, valamint a két hadsereg vezérkarának tagjai is. A hadászati együttműködést az egyik legfontosabb területnek nevezte, amelyen keresztül fellendülhet a kölcsönös kereskedelem. Babiš megemlítette, hogy míg Csehországban harckocsikat gyártanak, addig Szlovákia a „Zuzana” típusú tüzérségi ütegeket tudja felkínálni.

A hétfői találkozón a szerdára és csütörtökre (9. 19-20.) tervezett, salzburgi informális EU-csúcs várható témái is szóba kerültek. Mindkét ország képviselője megerősítette az európai költségvetés és a migráció kérdésében elfoglalt, azonos álláspontot. Pellegrini ezzel kapcsolatban elmondta: partnerével megegyeztek, hogy világosan elutasítják a regionális különbségek enyhítését célzó kohéziós politika redukálását. Babiš a Frontex Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség megerősítését bírálta. Úgy véli, ehelyett Spanyolország, Olaszország, Görögország és Málta nemzeti határőrségeinek pozícióját kellene erősíteni.

Pellegrini reagált Marjan Sarec szlovén kormányfő kijelentéseire is, aki a sajtóban megjelent információk szerint kritizálta a V4-ek migrációs politikáját. A szlovák kormányfő szerint az újonnan megválasztott miniszterelnök elhamarkodott nyilatkozatot tett, amellyel csupán a nemzetközi porondon akart láthatóvá válni. „Minden miniszterelnök arról beszéljen, mit akar tenni a saját országában, és tartózkodjon más ország megítélésétől, mert azt nem illik. Ha kölcsönös problémáink vannak, négyszemközt is megbeszélhetjük azokat a kétoldalú találkozókon” – szögezte le Pellegrini.

A hatodik közös szlovák-cseh kormányülésre a kassai városháza történelmi épületében került sor. Az ülésen szó esett többek között az idei jelentős évfordulókról (Csehszlovákia megalakulásának 100., a prágai tavasz 50., a két ország önállóságának 25. évfordulója) és ezek közös megünnepléséről is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.