2022. május 25., 12:12

A közvélemény és Gömör lakossága elutasítja az állam tétlenségét

A szlovákiai közvélemény és Gömör lakossága határozottan elutasítja az állam tétlenségét. A Sajó megmentéséért indított petíciót öt nap alatt több mint nyolcezren írták alá - olvasható a Szövetség petícióval kapcsolatban portálunkhoz eljuttatott közleményében.

2022-05-05 Sajó, szennyezés, vízszennyezés, környezeti katasztrófa
Fotó: Fábián Gergely

A Szövetség Gömörben tevékenykedő képviselői a múlt hét végén petíciót indítottak, melyben HALADÉKTALAN cselekvésre, valamint a rendkívüli katasztrófaállapot kihirdetésére szólítják fel a szlovák kormányt és a szennyezett bányavíz okozta pusztulásáért felelős tárcavezetőket, akik hosszú heteken keresztül a pozsonyi íróasztalaik mögé bújva reménykedtek abban, hogy a természet az ő intézkedéseik nélkül is megoldja a problémát. 

Eközben a Sajó-katasztrófa elképesztő méreteket öltött, folyó a szlovákiai szakaszán halott.

Annak ellenére, hogy az első vízvizsgálatok riasztó eredményei már február 24-én ismertek voltak, a felelős szervek azóta sem tettek semmit a pusztítás megállításáért.

Emiatt az állami bányából harmadik hónapja

naponta 1 500 000 liter erősen szennyezett víz kerül a folyóba, mely 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, fél tonna mangánt és 5 kg arzént tartalmaz.

Ennek következtében a folyó flórája és faunája óriási károkat szenvedett, évek telhetnek el, amíg a Sajóba visszatér az élet.

sajó
Fotó:  Orosz Örs
A szennyezett Sajó

A Szövetség politikusai már két és fél hónappal ezelőtt felmérték az ökológiai katasztrófa súlyosságát, amiről rendszeresen beszámoltak, egy hete pedig nyílt levélben fordultak a környezetvédelmi és a gazdasági miniszterhez, amelyben a Sajón kialakult helyzetért felelős tárcavezetőket,

Ján Budajt és Richard Sulíkot felszólították, hogy a lehető legrövidebb időn belül menjenek el Gömörbe, és a helyszínen győződjenek meg arról, milyen károkat okoztak azzal, hogy az ökológiai katasztrófát nem kezelték időben. 

A petíciót támogató polgárok ez ellen az arrogancia ellen tiltakoznak.

A hétvégén indított petíciót már több mint nyolcezer polgár írta alá. Ahhoz, hogy a beadványunkkal kormányszinten érdemben foglalkozzanak, legkevesebb 10 000 aláírásra van szükség.

Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen csatlakoznak, ahogy abban is biztos vagyok, hogy a Sajó nem csak a gömörieknek fontos, a csallóköziek vagy a mátyusföldiek is kiállnak mellettük ”- nyilatkozta a petíciót kezdeményező Orosz Örs, aki szerint ez a kezdeményezés túlmutat a Sajón, a déli régiók elhanyagolásáról is szól.

Orosz Örs, a Szövetség elnökségi tagja, az Összefogás platform vezetője, aki az elsők közt hívta fel a szennyezésre a közvélemény figyelmét, emellett egy gerillaakció keretében egy köbméter szennyezett vizet vitt a Sajótól egészen a környezetvédelmi minisztérium pozsonyi székhelyének bejáratáig. A videó itt érhető el. 

Orosz szerint egyre erőteljesebb nyomást kell gyakorolnunk a kormányra. Ennek leghatékonyabb eszköze pedig egy sikeres petíció lehet. 

A petíciós bizottság további tagjai: MUDr. Varga Tibor (Krasznahorka), Ján Korpa (Betlér), Beke Beáta (Lekenye), Nagy Gyuri (Várhosszúrét) és Burdiga Pál (Rozsnyó).

A teljes tétlenséggel, hozzá nem értéssel és nemtörődömséggel kezelt környezeti katasztrófa híre már a világsajtó érdeklődését is felkeltette, Ján Budaj tétlenségéről német és angol nyelvű lapok is tudósítottak. 

Mivel Szlovákia jelenlegi kormánya képtelen kezelni a kialakult helyzetet, a Szövetség beadvánnyal fordul az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságához, hogy az 200 000€-s anyagi hozzájárulással segítse a szennyezés megszüntetését és az élővilág védelmét.

A Sajó-katasztrófa a környezetvédelmi felügyelőség, az illetékes környezetvédelmi és gazdasági minisztériumok, valamint a kormány irányításáért felelős miniszterelnök felelőtlenségének és a régiók iránti nemtörődömségének a jele,

ez ellen pedig közösen kell tiltakoznunk.

További támogatók a petícióhoz ezen a linken csatlakozhatnak: tinyurl.com/sajopeticio

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.