Téltemetés a Hortobágy dombságán - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
Van annak már vagy 35 esztendeje, amikor gyermekként először álltunk oda a román–magyar határra, hogy pár óra várakozás után átjussunk egy olyan határátkelőhelyen, aminek nem is kéne lennie. Ha pedig összeszámolnánk, hogy életünkben hány órát álltunk Nagylaknál, Gyulánál, Vállajnál, Ártándnál… és mondjuk minden óráért cserébe kapnánk 1 millió forintot, akkor bizony bőven milliárdosok lennénk. A sok várakozás közben volt időnk elképzelni azt a pillanatot, amikor ezen a határszakaszon is beköszön Schengen, és majd csak lassítani kell, ha ideérünk. Nos, ez a pillanat számunkra 2025. január 24-e reggelén jött el, úgyhogy amikor Nagylaknál a Partiumba léptünk, nagy volt az öröm. Jókedvünkben meg sem álltunk a Hortobágyig!
Ha a Hortobágyra gondolunk, valószínűleg rögtön a Tisza és a Hajdúság közötti puszta elevenedik meg lelki szemeink előtt a Kilenclyukú híd látványával. Ám jobb, ha tudjuk, hogy Erdélyben is létezik egy Hortobágy nevű folyó, amely itt nem egy síkságon, hanem egy dombvidéken kanyarog. A Hortobágy dombsága és az Oltmelléki-dombság közt futó Hortobágy Segesvárszéktől Szebenszékig szeli át a Királyföldet, miközben Nagysinkszék és Újegyházszék szász erődtemplomos falvait is felfűzi. Tervünk az volt, hogy a forrásvidékétől a torkolatvidékéig követjük útját, közben felkutatjuk a magyar szórványközösségeket is, akikkel eltemetjük 2025 telét.
Székelyföldi intermezzo
Az időzítés tehát nem volt véletlen: minden év január utolsó vasárnapján tartják Szentágotán az „Urzelnt”. A terv része volt az is, hogy az első nap erődtemplomos falvai után Székelyföld felé vesszük az irányt, hogy részt vegyünk a hagyományos Madéfalvi Hargita Túrán.
A Hazajáró Egylet, a madéfalvi önkormányzat, valamint a csíkszéki, udvarhelyszéki és háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület közreműködésével megszervezett túrára a Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek résztvevők.
A hagyományokhoz híven a túra ezúttal is kulturális programokkal egészült ki. Péntek este Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda expedíciós hegymászó, a Hópárduc Alapítvány vezetője tartott nagysikerű, telt házas előadást a madéfalvi művelődési házban. Másnap 330 túrázó vágott neki a friss, ropogós hóban a 24 kilométeres emléktúrának, amely ezúttal a Hargita Kossuth-sziklájára vezetett. A túra végeztével vérbeli székely vendéglátásban volt része minden túrázónak a madéfalvi művelődési házban: népzenészek és dalok kísérték a jól megérdemelt oklevelek átadását.
A Hortobágy mentén
A rövid székelyföldi intermezzo után újult (?) erővel tértünk vissza a Hortobágy mentére, ahol szebbnél-szebb erődtemplomoknál forgattunk.
Következzék hát egy kis névsorolvasás: Hégent látva például ki mondaná ma meg, hogy a 13. században szász lakossággal települt falut egykor Segesvárszék negyedik legnépesebb településeként tartották számon?! 14. századi erődtemploma sokáig búcsújáróhely volt, a védőfalát erősítő négy saroktornyából három ma is áll.
Mivel a Segesvár és Fogaras közötti úton feküdt, sokat szenvedett az átvonuló hadaktól. Amikor 1658-ban a törökök felgyújtották a falut, a nép a templomerődben talált menedéket. De a templom a legújabb kor háborúitól és vörösterrortól már nem volt képes megvédeni a szászokat. A kivándorolt szászok 1982-ben alapították meg a németországi hégeniek szövetségét, és ma is visszajárnak rendben tartani a környék egyik legszebb erődtemplomát. A templom nemcsak kívülről mutatós, hanem híres belső értékeiről is, leginkább ládagyűjteményéről.
Netus az a segesvárszéki település, ahol a szász evangélikus templom annak is feltűnik, aki nem érdeklődik felettébb a múlt eme gyöngyszemei iránt. Mindez nem hatalmas méretének köszönhető, hanem annak az egyszerű ténynek, hogy pont a Nagyszeben–Segesvár főút mentén van. Bár, lehet, hogy a 14. századi gótikus templom fel sem tűnne, ha szentélyére később nem épült volna rá egy vaskos fagalériás torony, amely erődjelleget ad a védművekkel nem rendelkező templomnak.
Szásszalatna úgy elbújt a Hortobágy dombságán, hogy miután elmentek a szászok, azt sem tűnt fel senkinek, hogy maradt utánuk egy szépséges gótikus templom. A templom állapotából legalábbis ez derül ki.
Újegyházba már csak azért is illik beköszönni, mert az 1876-os megyerendezésig a hét királyföldi szász szék egyikének, Újegyházszéknek volt a központja, amelyhez a régió 14 faluja tartozott. Az adóbevétel szerint ez volt a legkisebb szék Királyföldön. Újegyház és Alcina ma már békésen éldegél egymás mellett Erdély kellős közepén. Ám ez nem volt mindig így! A középkorban szász lakossággal települt Alcina a 14. századra olyan jelentős hely lett, hogy Újegyházszéket 1361 és 1620 között többször is Alcinaszékként említették, vagy éppen Alcinát jelölték meg Újegyház székhelyeként. 1620-ban aztán a szász Univerzitás előtt Újegyház beperelte Alcinát. Mindkét fél okiratokkal próbálta igazolni régi jogait, de az Univerzitás Újegyház javára döntött, és a székhelyi jog attól kezdve Újegyházat illette meg. Alcina csak 1791-ben nyert szabadalmat éves vásár tartására. Azóta sok víz lefolyt a Hortobágy folyón, a szászok elmentek, Újegyház és Alcina ma már békésen éldegél egymás mellett Erdély kellős közepén. Alighanem egyedül az alcinai erődtemplom öreg falai emlékeznek a régi szép időkre.
Mielőtt a Hortobágy folyó Móhnál egyesülne a Szeben folyóval, az utolsó szász erődtemplom, amit láthat, az a jobb partja fölé emelkedő Dolmányon van. Bizony érdemes felkapaszkodni ehhez a templomhoz, és nem csak azért, mert innen nagyon jól mutat a Fogarasi-havasok. A faluból a templomhoz vezető hosszú lépcsősort azért is érdemes megmászni, mert odafent a 13. századba csöppenünk vissza. A román stílusú templom ugyanis ekkor épült.
Klasszikus királyföldi látkép: háttérben a Fogarasi-havasok, előtérben egy masszív templomerőd. Ez fogadja az utazót a Hortobágy-folyó völgyében, Holcmányon. Az Árpád-kori település, miután 1449-ben Vlad havasalföldi fejedelem feldúlta, elnéptelenedett. Miután újratelepült, hagyományosan jól elkülönülve élt benne három etnikum: a szászok a falu központjában éltek, a románok a falu keleti peremén, a javarészt aranymosással, később a szász gazdák birtokain napszámosként dolgozó cigányok pedig a falu északi peremén telepedhettek le. 1977-ben még 37% volt a szász lakosság aránya a faluban, ez 1992-re 6%-ra zuhant, köszönhetően Ceauşescu kisebbségellenes politikájának, mely során kiárusította német nemzetiségű állampolgárait az NSZK-nak.
A szentágotai téltemetés
De végre érkezzünk meg Szentágotára! Már évek óta terveztük, hogy leforgatjuk a lolák farsangi ünnepét, de mindig közbejött valami. Most végre ideértünk, és annak ellenére sem kellett csalatkoznunk, hogy szászok híján ezt a hagyományt a helyi románok elevenítették fel. A szentágotai téltemetés tulajdonképpen egy álarcos felvonulás a város főútján a múzeumtól a postáig. A végén van némi fánkozás és forralt borozás, majd eloszlik a tömeg. Miután felvettük a felvonulást, és megvolt a kötelező kép a lolákkal, betértünk Kozma Endre református lelkészhez.
Mindig van valami megrendítő abban, amikor szórványban forgatunk. Főleg, ha a székely tömbből érkezünk, és főleg, mikor a helyi magyarság lélekszámáról van szó. Úgy hírlik, Bürkösön él a Hortobágy völgyének legjelentősebb magyar közössége, bár ez csak 54 lelket takar.
(A további számok: Brulya – 3, Oláhújfalu – 24, Nagysink – 12, Hégen – 6) Nem sok ugye? Ezért is illik felkanyarodni Bürkösre minden erre vetődő honfitárunknak. A bürkösiek az itt élt határvédő székelyek leszármazottjainak vallják magukat, talán ezért is tartják erősen hitüket és magyarságukat.
Mikor az utolsó képeket felvettük a Hortobágy dombságáról, háttérben a Fogarasi-havasok hófödte csúcsaival, elégedetten néztünk vissza a folyó völgyére. Mert bizony sokszor el lett itt már temetve a tél, sokszor leolvadt már a hó, és sokszor vissza is került a Déli-Kárpátok ormaira, de bizony mindezt a legrégebb óta mi magyarok szemléljük ezen a vidéken, még ha most csak maroknyian is.
Megjelent a Magyar7 2026/44. számában.
