cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2023. december 26., 13:36

Teljes élet, hétszeres áldással

Ma már különlegességként tekintünk rá, míg valaha teljesen természetes volt. A nagycsalád. Ahol háromnál több, sokszor jóval több gyermek nevelkedik. Modern, anyagias világunkban, amikor évezredes értékek tűnnek el, mennek veszendőbe, komoly vállalás, ha valaki elfogadja az Istentől érkező gyermekeket. A nagylúcsi Fialka családba hétszer érkezett meg a gólya és közben a régi kis parasztház is átalakult, tágas otthon lett belőle.

Fialka család

Naplemente tájban érkezünk a jól kivilágított, kidíszített ablakú házhoz. Behajtunk a nagykapun, amit nekünk tártak ki, hogy ne kelljen a sáron át közlekednünk. Két cica szalad elénk, dörgölőznének hozzánk. Kopogunk a bejárati ajtón, s egy pillanat múlva már Andrea, az édesanya nyit ajtót. Filigrán, szinte lányos termet, senki sem mondaná, hogy ennyi gyermeket hordott ki és hozott a világra. Mentegetőzik, férje, Anti nincs itthon, épp külföldön van.

Betessékel otthonukba, ahol pár dolog azonnal feltűnik. A családiasság, a kézzel fogható kreativitás és a Jóisten közelsége. Szemünk egy jókora keresztre szegeződik, mely a nappali egyik fő dísze, de gyanítom, ennél itt jóval többet is jelent. Alatta egy nagyobb gyertya ég. Advent van, de nem úszik fényárban a lakás. A nappali félig-meddig játszószoba is, hiszen a legkisebb gyerkőc, Ákos Márk még csak ötéves és a szoba közepén épített valami egész komolyat. A konyhában süteményillat terjeng, Eszter, a tizenhat éves kamaszlány nemrég készült el a muffinokkal. 

Nem kis munka összeterelni valamennyi csemetét a fényképezéshez. Ketten, akik idén nyáron már megházasodtak, kimondottan a mi kedvünkért jöttek haza. Míg kollégám bevilágítja a nappalit, addig Andreával megpróbálunk kicsit beszélgetni.

Fialka

– Én még lánykoromban kutakodtam az után, mi a hosszú és tartós házasság titka. Ezek alapján kerestem aztán a jövendő férjemet. Bár nem hívő családból származunk, szüleink nagyon szépen neveltek bennünket. Ember- és természetszeretetre, a munka iránti alázatra. Tizennyolc éves koromban találkoztam az Istennel. A rendszerváltozást követően kezdtem el járni egy katolikus ifjúsági közösségbe. Ott ismerkedtünk meg a férjemmel. Egyszerre tértünk meg, váltunk istenhívővé. Tudatosan készültünk a házasságra, hasonló az értékrendünk, a műveltségi szintünk, az érdeklődési körünk. Óvónőként végeztem, mert mindig is szerettem a gyerekeket. Gyermekkori álmom volt a nagycsalád, és ehhez a férjemben megfelelő társra találtam. Saját gyermekeim mellett olykor hosszabb-rövidebb időre más gyermekeket is befogadtunk. Anna egyik barátnője három évig élt nálunk, miután az édesanyja meghalt és nehéz helyzetbe került a család. Azóta is visszajár, a gyerekeim testvérüknek tartják őt is.

Kétéves házasok voltak, amikor megszületett első gyermekük, Anna, aki most 25 éves. Őt követte a 22 éves Antal Áron, a 20 éves Tamás, a 16 éves Andrea Eszter, a 13 éves András, a 11 éves Ágoston és az 5 éves Ákos Márk.

– Az első gyermekünk farfekvéses volt, ezért császármetszéssel született. Utána nagyon küzdöttem azért, hogy a következőt természetes úton tudjam a világra hozni, hiszen tudtam, hogy császármetszéssel legfeljebb három gyermeket „engedélyeznek”. S nekem akkor a nagycsalád legalább négy gyermeket jelentett. A gyermekágyas időszakokban és később is volt segítségem, a szüleinkre és barátainkra számíthattunk. A férjemmel túl sok időt nem tudunk kettesben tölteni, de azért, ha csak tehetjük, legalább nagy esti sétákat teszünk közösen. S ha kirepülnek a gyerekek, akkor biztosan több időt tölthetünk együtt, vannak is terveink… – meséli Andrea. 

Mint mondja, minden gyermekük más, de két nagy csoportra tudja őket osztani. Vannak a művésztípusok, a kreatívok és a másik csoportot pedig a műszaki érdeklődésű, „szerelős” gyerkőcök alkotják. Nem titkolja, ahogy nőnek és egyre több válik közülük felnőtté, gyakorolniuk kell a leválást, ami sokszor fájdalmakkal is jár. El kell engedni őket, hadd éljék az életüket a saját elképzeléseik szerint, de mint jó anya, félti is a gyermekeit. Bizony ennyi gyermek mellett idővel meg kellett tanulni a türelmet is, fiatalkorában sokkal türelmetlenebb volt.

– Itt a nagycsaládban mi minden nap csiszolódunk egymáshoz. Idomulni kell, meg kell tudni bocsátani, türelmet kell gyakorolni, el kell engedni dolgokat. Természtesen itt is vannak civódások a testvérek között, főleg a fiúknál, de azt vettem észre, ahogy megnőnek, egyre jobb viszonyba kerülnek egymással. Talán nem rontottunk el mindent. Most megint van két kiskamaszunk, úgyhogy izgatottan várjuk, náluk hogyan alakulnak ezek a dolgok. Családunkban mindenkinek megvan a maga feladata. Van, aki mosogat, a másik törölget, a fiúk a kerti munkában is segédkeznek. A legnagyobb nehézséget egy időben az okozta, hogy rengeteg szakkörbe jártak a gyerekek. Ezeket radikálisan le kellett csökkentenünk, mert egyszerűen nem bírtuk fizikailag, és fejben tartani sem volt könnyű, kinek, mikor és milyen elfoglaltsága van. Most már csak olyan körökre járnak, ahová maguk is el tudnak jutni, például busszal, nem kell őket autóval szállítani. De van egy közösségi csoportja is a családunknak, ami kimondottan az utazási logisztikát szolgálja. Ha úgy alakul, az apjuk reggel beviszi őket Dunaszerdahelyre, délután pedig hazahozza azokat, akiknek éppen jó az időpont. Fontos, hogy önállóságra neveljük őket.

„Nem mások terhére vállaltuk”

Andrea három gyermek mellett elvégezte az óvodopedagógiai főiskolát, és ott is azt hallotta egy kiváló tanárától, hogy a nagycsaládban a gyermekek jól szocializálódnak. Mi több, annak a gyermeknek a legjobb, akinek van húga, nővére, öccse és bátyja is. Náluk Tomi ez a szerencsés, akinek mindez megadatott.

Fialka család

Az átlagember, ha azt hallja, nagycsalád, azonnal az anyagiakra gondol. Hogy rengeteg pénz szükségeltetik. Andrea szerint ők mindig is törekedtek arra, hogy önállóak legyenek, elő tudják teremteni azt a pénzt, ami szükséges. Amikor gyermekgondozási szabadságon volt, mézeskalácsot sütött eladásra, a férje pedig külön munkákat vállalt. Persze voltak jó emberek, akik olykor csekken küldtek nekik különböző összegeket. De a mai napig nem tudják, kik voltak azok az adakozók, így köszönetet sem tudnak mondani érte.

Persze, azt is a szemünkbe mondták párszor, hogy minek vállaltunk ennyi gyermeket. A szüleinknek sem volt könnyű elfogadni, hogy ilyen sok unokájuk lett. De mi ezt annak idején így terveztük el, nem mások terhére vállaltuk őket. Nekünk ez volt az álmunk. Hogy gyermekeink majd mennyit vállalnak, nem tudom. Nem sejtem, hogy a mi példánk mennyire lesz vonzó számukra. Megpróbáljuk tisztességre nevelni őket, de a világban zajló dolgok is hatással vannak rájuk. 

A szobában testvéreivel beszélgető Áront kérdezzük, hány csemetét szeretne. Hármat mond, de azt is hozzáteszi, csak néhány év múlva. A 20 éves Tamás pedig határozottan rávágja, ő hatot.

Andrea óvónőként is tapasztalja, mennyire megviseli a kisgyermekeket, ha apa és anya elválnak. Ők még nem tudják mire vélni, hogy egyszer itt, másszor ott alszanak, és hogy a szüleik miért nincsenek együtt.

Karácsony a Fialka családban

– A karácsonyfát már jóval előbb feldíszítjük, aminek köszönhetően némileg csökken a stressz. Járunk betlehemezni is a baráti családokhoz. A lányokkal sütünk, már napokkal karácsony előtt. Számunkra a karácsony Jézus születésnapja, és ez alkalommal egymásnak ajándékozunk, főleg saját kezűleg készített dolgokat. Természetesen nálunk is készülnek kívánságlisták, amiből kiválasztjuk azt, amire a leginkább vágynak. Meg az olyan játékokat szeretjük, amelyekkel többen is játszhatnak, amikhez hozzá lehet vásárolni. Ezért van például legónk már zsákszámra. Azért is jó, hogy óvodában dolgozom, mert nagyon kreatívan készülünk a karácsonyra. Mindig feltöltődve jövök haza a munkából, és szeretünk saját magunk dekorációkat készíteni. Nálunk az ünneplésre amúgy is sokszor van ok, hiszen mindig van valakinek születésnapja. A névnapokkal viszont sokszor gondban vagyunk, azokat bizony már nehéz megjegyezni – mondja nevetve Andrea.

Fialka család

Búcsúzóul még arról beszél, nem cserélne senkivel. Amit elképzelt fiatal korában, megvalósult. Az az út, amin végigmentek a férjével, szükséges volt a teljes élethez.

Fialka

– Egy kicsit megtöretünk, egy kicsit felemelkedünk, újraéledünk. Sokkal jobban bele tudjuk élni magunkat mások helyzetébe, mert mi is sok mindent megtapasztaltunk. Ha nem lenne ennyire erős a hitünk, sokszor kétségbe eshettünk volna. Szerencsére képesek vagyunk a pillanatnyi dolgokon túllátni, ami sok erőt ad. Isten fogja a kezünk.

Megjelent a Magyar7 2023/51-52.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.