Százkilencven éve született a rézbőrű Rambo
Az apacs harcos születésének százkilencvenedik és halálának száztizedik évfordulóját ünneplik idén az Egyesült Államokban. A legendás Geronimoról mintázta állítólag May Károly Winnetou figuráját, Old Shatterhandot pedig elvileg Xántus Jánosról, a budapesti állatkert első igazgatójáról, de ezt most hagyjuk is. Most csak foglalkozzunk a történelmi tényekkel.
A későbbi rettegett indián harcos a nem túl harcias Az ember, aki ásít nevet kapta, mikor felnőtté avatták. A több törzsből álló apacs nép csirikava ágából származott. A Geronimo név eredete vitatott, vannak, akik szerint a Goyaalé (Ásító) név spanyol változata, illetve Szent Jeromoshoz is kötötték. A mexikói katonák hozzá imádkoztak, mikor a harctéren szembekerültek a bosszúszomjas Geronimoval.
A csirikayák szállásterületei a mai Új-Mexikó és Arizona államban voltak. Az itt élő indiánoknak egyszerre kellett harcolniuk a mexikói és a terjeszkedő amerikai erőkkel szemben. A két külső ellenség mellett belső megosztottság is nehezítette helyzetüket. Ez az egész észak-amerikai térségre jellemző volt. Az indián törzsek nem tudtak összefogni a terjeszkedő telepesekkel szemben. Jellemző történet, hogy az egyik lakota törzsfő az USA kormánytisztviselőjének elmondta, ők elűzték a kajova és kraó törzseket, megszerzendő azok földjeit, tehát tulajdonképpen ugyanazt tették, amit most a fehérek tesznek velük. Az élet kegyetlen törvénye, mindig az erősebb marad felül, tehetnénk hozzá.
Geronimo már fiatal korától harcolt mind az amerikaiak, mind a mexikóiak ellen. Az egyik mexikói válaszcsapásnak esett áldozatul Geronimo családja is.
Édesanyja, felesége és három gyermeke maradt holtan táboruk feldúlt sátrai között. Geronimo megesküdött, hogy bosszút áll családja lemészárlásáért, harcosaival számtalan portyát vezetett a fehérek ellen. Nevét az egész Vadnyugaton rettegték, nem egyszer győzött le az övénél népesebb seregeket. Ő nem volt igazi törzsfő, viszont az emberei követték, hittek benne, hogy gyógyító, különleges képességei vannak, például nem fogja a golyó.
Ehhez képest többször meglőtték, bár mindig felépült sérüléseiből.
A polgárháború után az amerikai kormány nagyobb figyelmet fordított az indián ügyeknek. Ulysses Grant elnök egy szeneka indiánt, Ely S. Parkert nevezett ki az indiánügyek biztosává. Parker utasította beosztottjait, hogy az indiánokat a fehérektől távol eső rezervátumokba telepítsék, ugyanakkor mindezt tegyék emberségesen.
Az apacsokra is ez a sors várt, amikor elterjedt a híre, hogy földjük aranyat rejt magában. Egyre több lett a telepes. 1870-es évek derekán Geronimo törzsét a San Carlos rezervátumba telepítették. Ezt a kopár arizónai területet egy ott szolgálatot teljesítő katona ekképp jellemezte:
Nem kell hát csodálkoznunk azon, hogy Geronimo nem sokáig bírta itt. Fellázadt embereivel, és kitört a rezervátumból, az elkövetkező éveket folyamatos portyázásokkal töltve. A már így is rettegett hírneve tovább nőtt, egy alkalommal alig 50 emberével semmisített meg két századnyi mexikóit. Megvárta, míg azok ellövöldözi puskaporukat, majd rohamot vezényelt, és közelharcban mind egy szálig megölték a katonákat.
Geronimo központi tábora a Sierra Madre hegységben volt. Egy igazi, minden oldalról jól védhető sziklaerőd kellős közepén. Innét vezették az apacsok portyáikat.
Az amerikai kormány végül George Crook tábornokot, akit az indiánok Szürke Farkasnak neveztek, küldte a helyzetet megoldani. Ő megígérte az apacs lázadóknak, hogy ha visszatérnek a rezervátumba, akkor jó dolguk lesz, még a fegyvereiket is megtarthatják. Feltéve, ha beleegyeznek, hogy földművelésből és állattenyésztésből élnek majd. Végül mintegy 400 asszony, gyermek és harcos tért vissza a számukra kijelölt területre.
Geronimo csak nem bírt megmaradni, pár hónap múlva újból kitört egy apacs csoport élén. Az eset 1885-ben történt, és talán a leghíresebb cselekedete Geronimonak. Pár tucat harcosával hosszú hónapokon keresztül dacolt az őt üldöző amerikai és mexikói erőkkel. Hosszú menetelése 1886 nyarán ért véget, szeptember 4-én megadta magát. Ezzel véget ért az őslakosok utolsó felkelése is, az indiánok beletörődtek az elkerülhetetlen végbe. Élete hátralévő részét börtönben, majd a szülőföldjétől távol egy rezervátumban, Fort Sill-ben töltötte. Áttért a kereszténységre, de népe szolgálatáról soha nem mondott le. Idős fejjel is megpróbált egyezkedni Theodore Roosevelt elnökkel, hogy népe visszatérhessen ősei földjére. A nagy harcos végül 1909-ben, tüdőgyulladásban hunyt el.
Halála után hírneve tovább él, számtalan filmet készítettek róla. Egyre kevesebbszer tűnt fel, mint negatív hős, helyette bátorságát, kitartását hangsúlyozzák. Puskáját 2007-ben árverezték el, átszámítva mintegy 17 millió forintot fizettek érte. Állítólag maradványait ellopták 1918-ban, a rablást a Yale egyetemen működő titkos csoport, a Koponya és Csontok (Skull and Bones) tagjai hajthatták végre. Köztük volt az egykori USA elnök, George W. Bush nagyapja is. Geronimo halálának 100. évfordulóján leszármazottai keresetet nyújtottak be, hogy adják vissza a csontokat.
