Sport vagy háború? I. rész: A foci az foci, a többi...
Sokan úgy tartják, egy-egy sportesemény tulajdonképpen a háborúskodás intézményesített, békés keretek közé szorított formája. Előfordul azonban, hogy ezek a keretek szétpattannak, összemosva a határt az egészséges vetélkedés és a szimpla, jól megszokott háború között. Most induló sorozatunkban olyan sporteseményeket mutatunk be, amik a pályán kívül is éreztették hatásukat – legyen az egy labdarúgó mérkőzés, egy krikett meccs vagy az olimpiai játékok.
Az olvasók közül is biztosan sokan fel tudnának sorolni olyan egyesületeket, amelyek jóval többet jelentenek egy-egy sportklubnál. Az FC Barcelona a katalán öntudat megtestesítője, a baszkok egy emberként szurkolnak a Bilbao csapatának, de nem kell ilyen messzire mennünk, hiszen a dunaszerdahelyi labdarúgó csapat is a felvidéki magyarság csapatává vált
Az első részben egy ötven évvel ezelőtti világbajnoki selejtező mérkőzésről, helyesebben szólva mérkőzésekről, és annak nem kívánt utóéletéről lesz szó. Mai írásunk témája az El Salvador és Honduras között 1969-ben kitört ún. futballháború.
Bill Shankly legendás mondását talán kissé túl komolyan vették e két Közép-Amerikai országban.
A társadalmi feszültségek egyre nőttek, a hondurasiak nem túlzottan örültek a salvadori munkaerőnek. 1969-ben a hondurasi elnök Osvaldo López Arellano földreformot vezetett be, melynek legfontosabb célja a salvadori parasztok kiűzése volt. A földeket újraosztották a hondurasi nagybirtokosok és a parasztok között. Több százezer salvadorinak kellett elhagynia Hondurast, mondanunk sem kell, hogy Fidel Sánchez Hernández salvadori elnök sem volt túl boldog, hiszen a hazatérőket el is kellett helyezni valahogy.
Ezen feszültségek közepette derült ki, hogy a két országnak egymás ellen kell játszania az '70-es mexikói vébére való kijutásért.
A mexikói vébére a világ 75 országa jelentkezett, végül 68 válogatott lépett pályára a selejtezőkön. A válogatás hasonló volt, mint manapság, a földrészek selejtezőiből kerültek ki a VB-re a csapatok, összesen tizenhatan. Salvador és Honduras a CONCACAF zónában szerepelt, ez Észak- és Közép-Amerika, valamint a Karibi zóna csapatait tömörítette.
Tizenhárom ország versenyzett a két tovább jutó helyért, ami gyakorlatilag csak egy helyet jelentett, mert Mexikó a rendező jogán szerepelhetett a világbajnokságon. A maradék 12 csapatot négy hármas csoportba osztották, Salvador és Honduras is megnyerte a csoportját, a másik két csoportelső Haiti és az USA lett. Nem árulunk el nagy titkot, a két szomszédot egymással sikerült összesorsolni, a másik ágon pedig Haiti oda-vissza megverte az Államokat.
A párharc különlegessége az volt, hogy a ma ismert gólkülönbséges rendszer helyett inkább harmadik meccset játszottak, ha mindkét csapat nyerni tudott egy-egy találkozón.
1969. június 8-án a hondurasi fővárosban, Tegucigalpában csaptak össze először a felek. Már a meccs előtti éjjelen a hondurasiak meleg fogadtatásban részesítették az ellenfelet, egész éjjel hangoskodtak a szállodájuk előtt. A rendes játékidő letelte után, a hosszabbítás perceiben szerzett góllal a házigazdák 1-0-ra nyertek.
A lefújás után rögtön zavargások törtek ki a stadionban és környékén. A salvadori média tragédiaként tüntette fel a vereséget, egy 18 éves lány Amelia Bolanios nem bírva elviselni a vereséget, lelőtte magát apja pisztolyával. Még ki sem tört a két ország között a háború, de az első áldozat már megvolt.
A visszavágót egy héttel később játszották Salvadorban, ahol már feldühödött, felpiszkált tömeg várta a meccs előtti napon megérkező hondurasi nemzeti csapatot.
A salvadori B-közép viszonozta a hondurasiak meleg fogadtatását, betörték a hotel ablakait, majd záptojásokat és döglött patkányokat (!!!) dobáltak be rajtuk.
A játékosokat a hondurasi nagykövetségre menekítették. A salvadoriak nem bíztak semmit a véletlenre, az éjjeli akciókat a hadsereg egyik tábornoka vezette, hogy minden pontosan, tervszerűen történjen. Ilyen előzmények után került sor másnap a meccsre.
A vendégeket pokol várta a lelátón: elégették a hondurasi zászlót, himnuszukat hallani sem lehetett. Salvador sima háromgólos győzelmet aratott, a hondurasiak szerint még jó, hogy kikaptak, különben megölték volna őket. A hondurasi játékosokat úgy kellett kimenekíteni a határra. Amikor hírét vették Hondurasban az eseményeknek, ott is elszabadultak az indulatok.
Ezek után került sor a mindent eldöntő harmadik meccsre, természetesen semleges pályán, Mexikóban játszották le. Június 27-én óriási érdeklődés mellett zajlott le az összecsapás, amit inkább csatának nevezhetnénk.
Salvador már 2-0 ra vezetett, a második félidőben Honduras aztán egyenlített, jöhetett a hosszabbítás, amit egy 101. percben lőtt góllal Salvador megnyert. A lefújás után elszabadultak az indulatok: verekedés, nemi erőszak, gyilkosság. Mindkét fél szította a feszültséget, a hondurasi rádióban felszólították a lakosokat, hogy deszkát a kézbe, és irány agyonütni a salvadoriakat.
Salvador végül Haitin átlépve, kijutott a világbajnokságra, de rúgott gól nélkül már a csoportmeccsek után ki is zúgott onnan.
