Sosem teljesülhetett Sissi utolsó kívánsága – II. rész

Horváth Szomolai Andrea 2019. szeptember 11., 09:57

Erzsébet nem félt a haláltól, életének utolsó esztendeiben már kívánta is azt. Egyre jobban vonzották a veszedelmek, nem ijedt meg az anarchisták egyre növekvő mozgalmától és a figyelmeztetésektől sem.

Életének utolsó útja Genfbe vezetett 1898 kora őszén. A Beau Rivage szállóba a szokásos, Hohenembs bárónő néven jelentkezett be, bár hiába volt már akkor az álnév, szinte mindenki tudta Európában, kit takar.

Luigi Lucheni, későbbi gyilkosa a genfi hírlapból tudta meg, hogy egy arisztokrata nő szállt meg a szállóban.

Eredetileg Henriket, Orleans hercegét akarta megölni, de az nem érkezett meg Genfbe, így a huszonöt éves Luceninek kapóra jött egy másik arisztokrata áldozat.

1898. szeptember 10‑én, délután fél kettőkor két fekete ruhás arisztokrata hölgy hagyta el a genfi Beau Rivage szálloda épületét, a hajóállomás felé igyekezve. Hirtelen egy fiatalember ugrott eléjük, nekilódult az idősebb nőnek, olyan erővel, hogy az elesett. A megbotránkozott járókelők azonnal elfogták, és csendőrkézre adták.

Képgalériánk:
Sissi tavaly átadott szobra Budapesten. Fotó: WLB.com

A hölgy francia, angol és német nyelven köszönte meg a segítséget, majd miután magyarul váltott pár szót kísérőjével, továbbsiettek. A gőzhajó, amelyre igyekeztek, 13 óra 40 perckor indult. A kifutás után az idősebb hölgy hirtelen rosszul lett, elájult, majd magához térve felült, mielőtt végleg eszméletét vesztette volna.

Kísérője kibontotta a hölgy fűzőjét, és ekkor a szíve táján vért vett észre.

Azonnal kérette a kapitányt, és közölte vele, hogy ő Sztáray Irma magyar grófnő, az inkognitóban szereplő utas pedig Erzsébet, Ausztria császárnéja. A hajó rögtön visszafordult, Erzsébetet a szállodába vitték, ahol pontosan egy órával a szúrás után meghalt. Az olasz anarchista egy kiélezett reszelővel anatómiai pontossággal szúrta szíven a császárnét.

Erzsébet királyné az év karácsonyán lett volna 61 éves.

Feleségének hirtelen halálát Ferenc József egyáltalán nem fogta fel olyan drámaian, ahogy az újságok tudni vélték. Mária Valéria naplójából megtudhatjuk, hogy a császár sírt, de nem volt magánkívül, és nemsokára megnyugodott, ahogy Rudolf halála után is.

Együtt mentünk a vasárnapi misére, aztán vele maradtam egész nap, ott üldögéltem az íróasztala mellett, ő pedig ugyanúgy dolgozott, mint máskor. Együtt olvastuk el a Genfből érkező részletesebb jelentéseket, segítettem neki a családtagok részvétlátogatásának fogadásában”

– írta Mária Valéria.

A császár állítólag folyton azt ismételgette „Hogyan lehet megölni egy asszonyt, aki senkinek sem ártott”.

A holttest szeptember 15-én érkezett meg a bécsi Hofburgba, teljes birodalmi pompával. Szó sem lehetett arról, hogy teljesítsék Erzsébet utolsó kívánságát, és valahol a tenger mellett, leginkább Korfun temessék el. A szokásokhoz híven Erzsébetet is a Várkápolnában ravatalozták fel, zárt koporsóban.

Már a felravatalozás miatt vita kerekedett, az egyik címerpajzsra ugyanis azt írták rá: Erzsébet, Ausztria császárnéja. Magyarország azonnal tiltakozott: miért nem áll ott az is, hogy Magyarország királynéja? Nem ez volt-e az egyetlen méltóság, amelyet Erzsébet igazán szeretett? A főszertartásmesteri hivatal még aznap pótolta a hiányosságot.

Erich von Kielmannsegg gróf szerint a bécsiek nem sok könnyet hullajtottak Erzsébetért, halála inkább a magyarokat rendítette meg.

Bécsben nem a császárnét gyászolták, hanem a császárt sajnálták.
0 HOZZÁSZÓLÁS