2021. július 18., 08:30

Siciliano és tarantella

Olaszországban legalább két tucatszor megfordultam, emlékeim között Szicília mégis különleges helyet foglal el. Jóllehet három évtizede jártam ott, a hangulata, a műemlékei a felejthetetlen utazásaim közé sorolják a szigetet.

Taormina
Fotó: illusztrációs kép
Kilátás az EtnáraTaorminából

Éjszaka érkeztünk a Messinai-szoroshoz vonattal, ahol megkezdődött a szerelvény felvontatása a kompra. A szokatlan akciót különösen a külföldiek figyelték élénken. A hajókat stílusosan a görög mitológia alakjairól, Szkülláról, a sziklaüregben élő szörnyről és Karübdiszről, a tengerszoros másik oldalán élő nimfáról nevezték el, akik egykor a hajósokra jelentettek veszélyt. Szerencsére ebből mit sem érzékeltünk, inkább a penetráns csatornaszag zavart, mivel a hajó utasai, a tiltások ellenére, gyakran használták a vonat legkisebb helyiségeit. Hamarosan feltűntek a Lipari-szigetek kontúrjai, Szicília partja és az Etna hófödte csúcsa.

Zene minden mennyiségben

Ámbár a 25 ezer négyzetkilométeres sziget mérete megegyezik például Szardínia területével, kulturális szerepe mégis jelentősebb. Történelme, hagyományai mély nyomot hagytak az ősi kontinens életében. Szicíliáról először akkor hallottam, amikor zongoraórán az egyik kedvenc darabomat, egy sicilianót játszhattam. A 6/8-os dallam ma is a fülemben cseng. Számos nagy zeneszerző írt ilyen zeneművet, többek közt Bach, Pergolesi, Mozart, de a verista operakomponista,

Pietro Mascagni Szicíliában játszódó főművében, a Parasztbecsületben is szerepel a műfaj. A helyi zenei hagyományokat számba véve itthon a sicilianóval megegyező ütemű tánc, a tarantella ismertebb.

Virtuóz, gyors mozdulatait állítólag egy hasonló nevű pók csípésétől eredeztetik, százfajta feldolgozása ismert a zeneirodalomban. Verdi A végzet hatalma és A szicíliai vecsernye című operájába is belekomponálta a népszerű ugróst. Az utóbbi daljáték a XIII. században játszódik, és az Anjouk elleni felkelés történetét dolgozza fel.

1963-ban mutatták be a magyar mozik Visconti A Párduc című filmjét, amely Giuseppe Tomasi di Lampedusa regényét dolgozta fel. Az olasz irodalom egyik legnépszerűbb műve Itália déli részén játszódik, s egy arisztokrata halálát és az ősi életforma pusztulását tárja a publikum elé. Burt Lancester, Claudia Cardinale és Alain Delon alakítása tette emlékezetessé. A filmek sorát a Keresztapával illene folytatni, a mozi egyes részletei visszahozzák a század eleji Szicília hangulatát.

Miután hátizsákjainkkal Taorminában lekászálódtunk a vonatról, szálláshely után néztünk. Egy csodálatos panorámájú szobát béreltünk, amelynek erkélyéről ráláttunk a híres színházra.

Csontváry nyomában

A város nevével akkor találkoztam, amikor édesanyám egyik tanítványa képeslapját hozta a postás. A Saluti di Taormina feliratú anziksz a város legszebb részeit tárta elém, sokáig gyönyörködtem benne. Érdeklődésemet látva, történelemkedvelő nagyapám mesélt Taormina sötét napjairól, amikor a törökök (mint utánajártam, az arabok) lemészárolták tízezer lakosát.

A város nálunk Csontváry Kosztka Tivadar újrafelfedezésével került az érdeklődés homlokterébe az 1960-as években. Csontváry, vagy ahogy gyógyszerész nagybátyám nevezte, a „bolond patikus” nagyon szerette a települést.

Az ott töltött hetek leghíresebb emléke A taorminai görög színház romjai című óriásfestménye, de egy kisebb képen – az 1904-es Kis Taormina című alkotásán – is megörökítette a színházat.

A Holdtölte Taorminában és a Mandulavirágzás képein az utcák világa és az éjjeli város elevenedik meg.

Siracusa
Fotó: illusztrációs kép
Siracusa, görög színház

Első utunk a görög színházba vezetett, ahol sokáig barangoltunk a romok között, és összehasonlítottuk a látottakat a festménnyel. Visszafelé kicsit megdézsmáltuk a mandulaültetvények utcára hajló ágait, volt bőven kő, amivel feltörhettük a csonthéjas termést.

Taorminában együtt élt a múlt és a modern világ.

A szamarát a hegyi kisvárosba, Castelmolába vezető öreg parasztasszony a medence partján viháncoló monokinis angol lányok látványától rosszallóan csóválta a fejét. A kis trattoriában délután idős urak kávéztak és cigarettáztak, a mellette lévő bárban már készültek az éjszakai diszkóra. Az ajándékboltokban békésen fért meg egymás mellett az olajfából készült művészi faragás és a műanyag bóvli.

A szigetet egy vasúti bérlettel, úgynevezett circolaréval jártuk be. A déli vonalakon akkor még a régi, háború előtti szerelvények jártak, amelyek az olasz neorealista filmek hangulatát idézték. Néhány pályaszakaszt már bezártak, ezeken autóbuszok szállították az utasokat.

Imádságos hangulatban

Csontváry városából továbbmenve megálltunk egy éjszakára Cefalùban, hogy megtekintsük híres templomát. A normann időkben épült kéttornyú katedrális építését 1240-ben fejezték be. Miután kinapoztuk és kifürödtük magunkat a tengerben, a sziget közepe felé vettük az irányt. Ezúttal az autóstopot választottuk. Fel is vett egy zarándokokat szállító autóbusz, melynek utasai a közeli búcsúhelyre, Gibilmannába igyekeztek. Felajánlották, tartsunk velük, s utána elvisznek minket eredeti úti célunkhoz, Ennába. A következő óra imádságos hangulatban telt, a zarándokcsapatot egy idősebb pap vezette, a társaság lelke azonban egy tanárnő volt, aki szépen beszélt franciául, így mindenről pontosan értesültünk. A szentélyben misét hallgattunk, majd folytattuk az utunkat.

Jókedvünk csak addig tartott, amíg a zord atya be nem jelentette, hogy más úton térnek haza, így az ismeretlen vidéken nehéz helyzetbe kerültünk. Tanárnő barátunk szégyellte magát, de nem tehetett semmit. Szerencsénkre hamarosan egy Alfa Romeo állt meg mellettünk, és repített minket a hegytetőn álló városba, ahol a hőmérséklet kimondottan hűvös volt a tengerparthoz képest.

In motorbicikletto

A sziget fővárosára, Palermóra sok szép és egy rossz emlékkel gondolunk. A pályaudvartól nem messze, egy régi bérházban találtunk kiadó szobát. Háziasszonyunk egy szebb napokat látott idős úriasszony volt, a turistákból tartotta fenn ötszobás, régi bútorokkal berendezett lakását. Vele is franciául értettünk szót. Másnap egy sikátorban motoros fiatalok letépték a válltáskámat, így a nap hátralevő részét a rendőrségen töltöttük. Mivel egy razziázó járőrnél tettünk bejelentést, emlékezetes volt, amikor szirénázva mentünk végig a város utcáin a rendőrségi központba. A kapitányságon a nemzetközi referenshez vittek. Megkérdezte, milyen nyelven beszélünk, s miután három nyelvet jelöltünk meg, közölte, ő csak olaszul ért. Így e dallamos nyelven vette fel a jegyzőkönyvet. Valahogy így hangzott: „due giovane in trico rosso, in motorbicikletto” (Két piros trikós fiatal motorbiciklin.). Otthon ugyan a biztosító a jegyzőkönyv alapján megtérítette a kárt, de senkinek sem kívánok hasonló kalandot.

Palermo
Fotó: illusztrációs felvétel
Palermo

A város műemlékeinek oldalakat lehetne szentelni, mégis egy templom maradt a legemlékezetesebb: a Remete Szent János temploma. A normann kor tökéletes emléke egy korábbi mecset helyén épült, így a keleti építészet elemeit is megtartotta.

Azért is emlékszem rá jól, mert a Tüköry sétány mellett találtunk rá. Tüköry Lajos ezredes Garibaldi harcostársa volt, emlékét az olaszok híven ápolják. A város laktanyája is az ő nevét viseli, a városi kertben pedig szobra áll.

A görög–római kor legtekintélyesebb romvárosa Agrigento, római nevén Agrigentum, görögül Akragász. A település valaha kétszázezer lakost számlált, ám a történelem viharai és az ismétlődő földrengések csaknem teljesen elpusztították. A Templomok völgye ennek ellenére az antik világ látványos csodája. Órákig bolyongtunk a romok között, megcsodáltuk a nyugati görög világ legnagyobb templomát, a Zeuszról elnevezett szentélyt, és felmásztunk a Juno Lacinia-templomhoz.

A csodás Siracusa

Kevés város rögzült oly élesen a magyar diákok emlékezetében, mint a sziget keleti partján fekvő Siracusa. Itt élt Arkhimédész, a görög matematikus és természettudós, akinek törvényét betéve tudta minden nebuló. Kr. e. 212-ben vesztette életét, amikor a római hadak ostromolták a várost. Nem volt könnyű dolguk, ugyanis a védműveket is a tudós tervezte. Mikor győzött a túlerő, és a római katonák betörtek Arkhimédész otthonába, akkor hangzott el híres mondata: Noli tangere circulos meos! (Ne zavard köreimet!)

A város központjában egy ódon hotelben találtunk magunknak helyet. Bármilyen kérdésünk volt, a háziasszony mindig hívta a ház köpcös, hátrafésült hajú urát, a „padrét”, aki azonnal intézkedett.

Az Anapo-parti város szintén gazdag különböző korú műemlékekben. A görög színházból páratlan kilátás nyílik a tengerre, a festői naplementét nagyon sokan várják a teátrum lépcsőin.

E köveket is a hajdani kőbányában, a Latomia del Paradisóban termelték ki, amely ma már népszerű turisztikai célpont. Mindenki megcsodálja az egyik érdekes képződményt, amit Dionüszosz füle néven emlegetnek. Szállásunk felé tartva még megnéztük a híres Fonte Aretusát, a Pindarosz és Vergilius hősnőjéről elnevezett forrást. Milton Lycidas című versében is megörökíti a nimfát, amely Tóth Árpád fordításában így szól:

"Oh, Arethusa, szent habod neszét,

S halk Mincius, zenés sásod szavát

Fölülmúlta e dús égi beszéd!”

Szállásunkon a padrét jókedvben találtuk: megérkezett rég nem látott unokaöccse, akit hangos szavakkal, széles olasz gesztusokkal és csókkal köszöntött, és megcsipkedte arcát, ahogy az a maffiafilmekben szokás.

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában. 

Megosztás
Címkék