Riválisok VII.: Cortés és Montezuma
Sorozatunk újabb részében térben és időben is ugrunk egy nagyot. Elhagyjuk a középkort és a vén kontinenst is: átszeljük az Atlanti-óceánt. Kolumbusz partra lépésével az amerikai indiánok élete, bár ezt akkor még nem tudták, örökre megváltozott. Pár évtized alatt komplett kultúrák tűntek el örökre, hiszen a XVI. századtól kezdve spanyol és portugál konkvisztádorok tömegei tülekedtek az új kontinens mesés kincseiért.
Közülük az egyik leghírhedtebb, Hernán Cortés Kasztíliában született, kisnemesi családban. A szülei egy jobb élet reményében taníttatni akarták, a salamancai egyetemen jogot is tanult, de nem sokáig bírta a magolást. Sokkal jobban érdekelte őt a szebbik nem, de a kalandok még inkább. Az 1500-as évek elején pedig mi lehetett volna izgalmasabb, mint az Újvilág. Második próbálkozására sikerült is eljutnia a mai Haitire, akkori nevén Hispaniolába. Azért csak másodszorra, mert igazi úriemberként az első indulásakor még el akart köszönni kedvesétől, de pechjére a hölgy nem a földszinten lakott, és falmászás közben a szerelmes Cortés alatt beszakadt a fal, mire hősünk kikecmergett a téglák alól, a hajó kifutott a kikötőből.
1504-ben érkezett Haitire, részt vett Kuba meghódításában, majd egy ideig Hispaniola központjának, Santiagónak volt az első embere. Amikor a sziget kormányzója, Diego Velázquez expedíciót hirdetett a kontinens partvidékének feltérképezésére, Cortést tette meg parancsnoknak, de később – mivel az sikkasztás gyanújába keveredett – visszavette tőle a tisztséget.
Az aranylázban égő Cortést azonban már nem lehetett megállítani, 1519 februárjában 11 hajóval és 600 emberével kihajózott. Egy hónappal később szálltak partra Tabasco tartományban, ahol megalapította a mai Veracruz városát. Itt mindjárt legyőztek egy jelentős azték sereget. Bár a spanyolok hadászati fölényben voltak az obszidián fegyverekkel rendelkező aztékokkal szemben, Cortés tisztában volt vele, nem lesz egyszerű a hatalmas birodalmat meghódítania. Sármját kihasználva maga mellé állított egy helyi indián nőt, Marinát, az ő segítségével pedig az aztékok által leigázott kisebb törzsek egy részét is.
De kik is voltak ezek a sokat emlegetett aztékok? Nevüket az első ismert lakóhelyükről Aztlán-ról kapták. Ennek jelentése gémek otthona. A mai Mexikó középső területein fejlett civilizációt hoztak létre. Az Azték Birodalom fénykorában több mint 200 ezer négyzetkilométer volt, lakóinak száma elérte a hat milliót. Fővárosa Tenochtitlán, mintegy negyedmilliós virágzó nagyváros a mai Mexikóváros helyén állt.
A maga idejében talán a világ egyik legfejlettebb városa volt, csatornahálózattal, kövezett utakkal, vízvezetékekkel, és korabeli források szerint meglepő tisztasággal. Az aztékok fejlett földműveléssel rendelkeztek, a kevés termőföld pótlására úszó kerteket hoztak létre, a Texcoco-tóban fenékhez rögzített tutajokon termesztették haszonnövényeiket.
Az aztékokat mindenki véres emberáldozataikról ismeri, hitük szerint papjaik által végrehajtott rituális kivégzések segítenek elnyerni isteneik jóindulatát. Gyakran csak azért háborúztak, hogy foglyokat ejtsenek, akiket aztán feláldozhatnak. Ezekben az ún. Virágháborúkban a legjobb harcosaik a nélkül győzték le az ellenséget, hogy megölték volna, ehelyett élve hurcolták őket fővárosukba.
A birodalom fénykora, II. Montezuma uralkodása idején, egybeesett Cortés megjelenésével. Az azték uralkodó személyes tragédiája, hogy neve örökre összeforrt birodalma bukásával. Ma már nehéz eldönteni, alkalmatlan volt-e, hogy dacoljon a nehéz idők viharaival vagy a Tollas kígyó legendája teljesedett be, a lényegen azonban nem változtat, az uralkodó képtelen volt útját állni a szőrös képű idegenek áradatának.
KÉP2: Cortés és az őslakosok. (Nicolas Maurín litográfiája, foto: nationalgeographic.com.es)
Cortés, oldalán Donna Marinával és indián szövetségeseivel a partot érés után nyolc hónappal megpillantotta Tenochtitlán gyönyörű városát. Montezuma hatalmas pompával fogadta őket, de a spanyolok látva a város gazdagságát túszul ejtették az uralkodót, és még több aranyat követeltek.
Cortésnek végül katonái többségével el kellett hagynia a várost, mert Velázquez kormányzó csapatai közeledtek, hogy letartóztassák a vakmerő konkvisztádort. Cortés legyőzte a kormányzó seregét, majd a túlélőket besorozta saját seregébe. Eközben a Tenochtitlánban maradt spanyolok kutyaszorítóba kerültek. Az aztékok ugyanis megunták „vendégeik” jelenlétét és fellázadtak, a maroknyi spanyol csapat elbarikádozta magát. Szorult helyzetében Cortés az azték uralkodó közbenjárását kérte, de a nép dühét már ő sem tudta megfékezni. A vérengzésben maga Montezuma is életét vesztette, ma sem tudjuk pontosan, hogy saját népe vagy a spanyol hódítók végeztek-e vele.
A szerencselovagok 1520. június 30-án, az ún. „szomorú éjszakán” törtek ki a városból. Sokakat zsebeikben rejtegetett kincseik öltek meg, lehúzták a tó mélyére. Az öldöklésben maga Cortés is megsebesült. Bár az azték csapatokat ekkora alaposan megtizedelte a behurcolt himlő, az otumbai csatában megpróbálták elpusztítani a megszállókat, de vereséget szenvedtek. Jöhetett Tenochtitlán végső ostroma.
Friss spanyol katonákkal és több tízezer tlaxcala indián szövetségesével is hónapokba telt Cortésnek, mire bevette a várost. Tenochtitlán eltűnt a történelem viharában, helyén pedig a spanyol alkirályság új fővárosa, Mexikóváros indult virágzásnak.
