2018. november 14., 12:42

Riválisok II.: Hannibal és Scipio

Krisztus születése előtt 300 évvel két nagyhatalom nézett egymással farkasszemet a Földkzözi-tenger partján. Az Itáliában fekvő Róma és az Afrika északi részén lévő Karthágó. Három háborúban mérték össze erejüket, változó hadiszerencsével, de az utolsó végül Karthágó totális vereségével zárult. Míg az első fegyveres konfliktus a Földközi-tenger nagy szigeteiért (Szicília, Korzika, Szardínia) zajlott, a második Kr. e. 218-ban kitört pun háború már Róma földjén vívott élet-halál harcot jelentett.

Scipio
Médialapozó
Fotó: greatmilitarybattles.com

Hannibal az első pun háború vége felé született, édesapja Hamilkar Barkasz az első pun háború hadvezéreként kötött békét Rómával, de ebbe sosem tudott belenyugodni. A történetírók szerint fiát már kilenc évesen megeskette, sohasem fog kiegyezni a rómaiakkal. Így történt vagy sem, ma már nehéz megmondani, annyi bizonyos, hogy a gyermek Hannibal elkísérte apját Hispánia meghódítására. Rengeteget tanult a korszerű hadviselésről, találékonyságról, meglepetés erejéről, a gyorsaság fontosságáról. Az ibér törzsek ugyanis az üss, fuss, rejtőzz taktikáját alkalmazták, kerülve a nyílt összecsapásokat. Apja halála után a sógora lett a hispániai pun hadak parancsnoka, aki megegyezett Rómával, hogy a két fél között a határ az Északkelet-Spanyolországban található Ebro folyó lesz. Miután sógora, Haszdrubal furcsa körülmények között orgyilkosság áldozata lett, a hadsereg Hannibalt választotta vezérének. Nem sokat teketóriázott, szinte azonnal háborút provokált ki, így hát Kr. e. 218-ban a rómaiak hadat üzentek Karthágónak. Kitört a második pun háború. Livius római történetíró - kissé elfogultan - így jellemezte Hannibalt: „A lovasok és gyalogosok közt egyaránt legkiválóbb volt; elsőnek indult harcba, s ő hagyta el legutolsónak a csatát. E férfi ily kiváló erényeit igen nagy hibák ellensúlyozták: embertelen kegyetlenség, még a punoknál is szokatlan álnokság, az igazságérzetnek, a jámborságnak, az istenek félelmének, az adott szó hűségének s a vallásos érzésnek a teljes hiánya.”

A rómaiak úgy gondolták, hogy a punokat Itáliától távol saját földjükön győzik le. Hannibal pontosan tudta, egy háborúban az győz, aki a másik félre erőlteti akaratát. Úgy döntött megelőzi a rómaiakat és Itália földjére viszi csapatait. A kérdés csak az volt hogyan? Tengeren a római flotta az úr, az Itália körüli szigeteken a római légiók állomásoztak. Maradt a szárazföldi út, de egy irányba indulhatott csak – át az Alpokon. Több mint kétezer évvel ezelőtt ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Mintegy 60 ezer emberrel és jó pár harci elefánttal vágott neki, de mire a mai Torino közelében leereszkedett a hegyekből, serege fele és elefántjai többsége már elpusztult. Ott volt a lába előtt Itália minden gazdagsága és a távolban valahol, Róma városa.

Már mindjárt az első ütközetben Hannibal szembe találta magát az akkor 17 éves Publius Cornelius Scipioval, aki apja seregében szolgált. Családjuk egyike volt a legbefolyásosabbaknak. Az ifjú katona kortársai szerint az istenek kedvence volt, emberei szerint látnok, aki előre megálmodta a csatamezőn leselkedő veszélyeket.

Róma történetének leggyászosabb pillanatai közé tartozik a cannae-i csatavesztés. Kr. e. 216-ban Hannibal hatalmas vereséget mért a légiókra, a beszámolók 50 és 70 ezer közé teszik az elesett rómaiak számát. A punok Hannibal hadvezéri zsenialitásának köszönhetően fényes győzelmet arattak, olyannyira, hogy a diadalhoz vezető bekerítő hadművelet később a katonai akadémiák tananyaga lett. A gyűrűből csak egy pár ezer fős római alakulat tudott kitörni, melynek egyik vezére, mondani sem kell, Scipio volt. 

Róma a vereség után igyekezett kerülni a nyílt összecsapásokat a punokkal. Scipio pályája közben töretlenül ívelt felfelé, apja és nagybátyja halála után a hispániai hadak parancsnoka lett. Az ifjú hadvezér, kihasználva az Ibériában állomásozó pun seregek között dúló belviszályt visszahódította a félszigetet, majd visszatért Rómába, ahol megkapta a consuli címet. Arra kérte a senatust, hogy Afrikát jelöljék ki működési területéül. Ezzel nyilvánvalóvá tette mit tervez, a punokat otthonukban akarta legyőzni.

Kr. e. 204-ben Scipio 35 ezer emberével átkelt Afrikába, s ahogy leszállt a római sas a kontinensen, a hadvezér egyből munkához látott. Két csatában is legyőzte a pun seregeket, melynek köszönhetően, a Karthágóval szomszédos királyság, Numídia élére Róma-barát uralkodó került. Karthágó városa azonnal visszahívta Hannibalt, aki ugyan veretlenül, de mégsem győztesen tért haza Afrikába, hogy kikergesse a rómaiakat a kontinensről.

A döntő ütközetre Kr. e. 202-ben Zamanál került sor. Körülbelül 40-40 ezer harcos nézett egymással farkasszemet a csatatéren. A rómaiak ügyeltek arra, hogy vonalaik Hannibal rettegett harci elefántjainak rohamát rugalmasan fogadják, seregük nagyobb része kipróbált, harcedzett veteránokból állt. Ezzel szemben a punok oldalán rengeteg volt az újonc, tapasztalatlan katona. A csatát a rómaiak nyerték, Hannibal elmenekült, s ezzel véget ért a második pun háború.

A két nagy hadvezér sorsa még halálukban is összefonódott, majd 20 évvel nagy csatájuk után ugyanabban az évben haltak meg. Hannibal a rómaiak elől menekülve méreggel vetett véget életének, Scipió pedig, nehezen tűrve Róma intrikákkal terhelt politikáját, visszavonultan, birtokain gazdálkodva hunyt el.

Scipio
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék