2018. november 9., 08:37

Riválisok I.: Így futamította meg Nagy Sándor a perzsa Dareiosz roppant seregét

Az emberi történelem számtalan konfliktussal terhelt, melyek mögött nem ritkán az uralkodók, hadvezérek és államférfiak egymás iránt érzett engesztelhetetlen gyűlölete, féltékenysége vagy éppen személyes sértettsége áll. Most induló sorozatunkban jónéhány ilyen párossal megismerkedhet a Tisztelt Olvasó.

Nagy Sándor és Dareiosz
Médialapozó

Vitán felül az ókor egyik legismertebb személyisége a makedón uralkodó Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor. Jóval kevesebben ismerik azonban nagy ellenfelét, a perzsa királyt, III. Dareioszt. Mintegy 150 évvel e nagy párviadal előtt a görögök és a perzsák hosszú évtizedeken keresztül háborúztak már egymással, olyan legendás csatákat megvívva, mint Marathón vagy Thermopüla. A háborúskodás ugyan a görögök győzelmével ért véget, de Spárta és Athén hős katonái végül egymás ellen fordultak, és a testvérháborúban meggyengült poliszok árnyékában egy új birodalom indult virágzásnak: Makedónia.  

A görög poliszoktól északra élő makedónok a görögök távoli rokonai. Népük a legenda szerint Zeusz és Thüia fiától Makedóntól ered. Egy ősi monda szerint Zeusz özönvizet bocsátott az emberiségre, melyet csak egyetlen emberpár élt túl, az ő gyermekük volt Thüia. Bár a tudományos magyarázat ennél kicsit földhözragadtabb, makedón név ugyanis minden bizonnyal a Maketan, illetve a Makednian, azaz felföld szóból ered. Azért valljuk be, az első verzió sokkal érdekesebb!

A makedón állam szép lassan növekedett, a görög-perzsa háborúk idején nem átallottak még a perzsákkal is lepaktálni – ma úgy mondanánk: remek reálpolitikusok voltak. Az igazi virágzás II. Philipposz uralkodása idején köszöntött be a Krisztus előtti IV. század közepén. A harcias makedón király szinte egész Hellászt egyesítette, célul tűzve ki a Perzsa Birodalom megtámadását. A hatalmas vállalkozást már nem tudta beteljesíteni, mert Kr. e. 336-ban gyilkosság áldozata lett. A trónon fia, Sándor követte, reá maradt az embert – s uralkodót – próbáló feladat: meghódítani a hatalmas Perzsa birodalmat. Az ország és a hadsereg, amit Philipposz a fiára hagyott, tette lehetővé, hogy Alexandroszból Nagy Sándor váljon.

A Perzsa Birodalom volt akkoriban a Föld legnagyobb területű állama: Egyiptom, Szíria, Palesztina vidéke, Kis-Ázsia nagy része, Mezopotámia, a mai iráni területek egészen az indiai határig. Dareiosz, a királyok királya, viharos körülmények között került hatalomra. A perzsa királyi udvar egy befolyásos tagja, Bagoasz eunuch megmérgezte az akkori uralkodót és gyermekeit. Úgy vélte, Dareiosz kellőképpen irányítható lesz, ezért befolyását latba vetve, elérte, hogy Dareioszból király váljék. Ugyanabban az évben, mikor Sándor, lépett trónra az új perzsa uralkodó, a negyvenes éveiben járó Dareiosz is. Az önjelölt bábjátékos számítása nem vált be, az új királynak megvoltak a maga tervei. Bagoasz a régi, jól bevált módszeréhez akart folyamodni – méregpohárhoz, de Dareiosz okosabb volt korábbi királyánál, a saját fontosságát jelentősen túlértékelő Bagoasszal itatta meg a méreggel teli kelyhet. Dareiosz nem élvezhette sokáig a királyi trón kényelmét, Kr. e. 334-ben harcba kellett indulnia, Nagy Sándor ugyanis serege élén átkelt Ázsiába.

A még Philipposz által megszervezett makedón hadak mintegy 40-45 ezer főből álltak. A sereg ékessége a nehézlovasság volt, melyben a makedón nemesek küzdöttek, alakulatuk innét kapta a nevét is: „hetairoszok”, vagyis a király társai. Bronzpáncél védte testüket, karddal és lándzsával harcoltak. A szariszophoroszoknak nevezett könnyűlovasok hat méter hosszú lándzsával küzdöttek, míg a makedón sereg derékhadát alkotó gyalogos katonák általában 16 fő mélységű és szélességű négyszögekben, a jól ismert falanxban, karddal vagy lándzsával a kezükben támadtak az ellenségre.

A büszke perzsa király nem vette figyelembe legjobb hadvezére, a rhodoszi születésű, görög zsoldos Memnón javaslatát, aki az ország belsejébe akarta csalni és a felperzselt föld klasszikus taktikáját alkalmazva kiéheztetni Sándor seregét. A kis-ázsiai perzsa előkelők azonban ezt elutasították. Az mégsem járja, hogy saját birtokaikat önszántukból felégessék és elpusztítsák. Büszkeségük lett a Perzsa Birodalom veszte.

Az első nagy ütközetre a Granikosz folyó partján került sor. Nagy Sándor tulajdonképpen nem cifrázta túl a háború művészetét, minden csatájában ugyanazt az alapelvet követte. Az ellenség arcvonalán egy pontban igyekezett erőfölényt kialakítani, majd gyorsan áttörni az ellenséges vonalakat. A perzsák bíztak a folyó nyújtotta védelemben, de csalódniuk kellett, az ifjú makedón király a később legendássá lett bátorsággal és határozottsággal, lovassága élén átkelt a folyón, és megfutamította az ellenséget.  

A csata után Kis-Ázsia, a helyi görög poliszokkal együtt a makedónok ölébe hullott. A Sándor legendájához tartozó számtalan klasszikus történet közül az egyik legismertebb Kis-Ázsia elfoglalása után esett meg, mikor az ifjú uralkodó bevonult Gordion városába. A város főterén állt egy szekér, melynek kötélcsomóját senkinek sem sikerült kioldania. A legenda úgy szólt, aki kioldja a szekér kötélcsomóját, a világ ura lesz. Alexandrosznak nem volt ideje sokat foglalkozni a bogozással, a világuralom viszont igencsak érdekelte, így hát nemes egyszerűséggel karddal átvágta a csomót. Elképzelhető micsoda félelem költözött a perzsák szívébe, mikor ezt meghallották.

A granikoszi vereség után Dareiosz kénytelen volt személyesen vezetni hadseregét a betolakodók ellen. A következő összecsapásra Isszosznál került sor. Az alig öt kilométer széles csatatéren az arcvonalak széle egyik oldalon a Földközi-tengert érte, másik oldalon pedig a kezdődő hegyeket. Ez a létszám hátrányban lévő makedónoknak kedvezett, így ezt a csatát is sikerült behúzniuk. Mindkét uralkodó bátran vetette magát a harcokba, természetesen testőreik kíséretében, akik seregük legjobbjai voltak. Plutharkosz az ókori történetíró idéz egy beszámolót, mely szerint a csata forgatagában a két király egymás közelébe került, sőt Dareiosz meg is sebezte Sándort a combján. A történetet ma már nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, annyi azonban biztos, a perzsák vereségével végződő csatát követően a Királyok királya, Dareiosz elmenekült. A perzsák óriási veszteségeket szenvedtek, az uralkodó családja pedig a makedónok fogságába került. Dareiosz nem is látta többet a feleségét, aki Sándor fogságában halt meg.

Az isszoszi vereség után két évvel, röviddel az utolsó összecsapásuk előtt, Dareiosz igen nagyvonalú ajánlattal rukkolt elő, anyja és lányai szabadságának fejében. Sándor megtarthatja az Eufrátesz folyótól nyugatra fekvő elfoglalt területeket, és feleségül kapja az ő egyik lányát. Sándor visszautasította az ajánlatot. Sajnos arról már nem szólnak a történetírók, mire gondolhatott, mikor következő találkozásukkor meglátta a Gaugamélánál vele szemben felsorakozó perzsa haderőt. Ugyanis a Kr. e. 331-ben a Ninivétől nem messze fekvő csatatéren roppant embertömeg nézett farkasszemet a makedón sereggel. Mintegy 140 ezer perzsa harcos, kiegészülve kétszáz harci szekérrel és tizenöt elefánttal. A másik oldalon negyvenezer gyalogos és hétezer lovas.

A csatáról részletes információkkal rendelkezünk. Több napon át folytak az előkészületek, a perzsák elegyengették a talajt a harci szekereknek, vastüskéket szórtak szét ott, ahonnét a makedón lovasságot várták. Sándor szeptember 30-án haditanácsot tartott, legtapasztaltabb vezére, Parmenión éjszakai támadást javasolt. Sándor ezt elutasította, mondván „Én nem lopom a győzelmet.” A perzsa arcvonal sokkal szélesebb volt, mint a makedón, kihasználva roppant létszámukat egyszerűen be akarták keríteni Sándort és seregét. A csata azonban szokásos véget ért, Alexandrosznak egy pontban sikerült áttörnie a perzsa arcvonalat, és szétkergette az ellenséget. Dareiosz elmenekült a mai Észak-Afganisztán területére, ám pechjére a terület helytartója, Bésszosz úgy gondolta, hogy Sándor kedvében jár – megölte Dareioszt. Óriási hiba volt. Sándor méltó módon eltemettette nagy ellenfelét, az áruló gyilkost pedig kivégeztette.

Az örök nyughatatlan makedón uralkodó Perzsia behódolása után tovább indult kelet felé, hogy Indiát is elfoglalja. Indiában azonban a serege fellázadt, nem volt hajlandó tovább harcolni, ezért elrendelte a visszavonulást. Babilonban telepedett meg, ezt a várost tette meg hatalmas birodalma központjául, és itt is halt meg 33 évesen, Kr. e. 323-ban.

Ahogy a római történetíró, Curtius Rufus írta: „Nagy Sándor jobban tűrte a katonaéletet, mint a békét és a nyugalmat…”

Nagy Sándor és Dareiosz
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék