2019. szeptember 29., 15:19

Pozsonyi diákból budapesti utcazenész

A somorjai Kovács Kristóf közel négy éve költözött Budapestre. 15 éves volt, amikor otthagyta az iskolát, nem sokkal később pedig útnak indult, mivel nem szeretett volna tovább otthon élni. Nővére bátorította, és segített neki. A kezdeti nehézségek ellenére ma már úgy érzi, megérte, és továbbra is úgy gondolja, hogy jó döntés volt az utcai zenéléssel szerencsét próbálni 17 évesen.

Kovács utcazenész
Galéria
+2 kép a galériában

Gondolom, a kezdet nem volt egyszerű.

Hát nem. Nem jó környéken laktam, és nem vetett fel a pénz. De mindig megoldottam. Több helyen laktam, több mindent kipróbáltam. Voltam árufeltöltő, később vagyonőrként dolgoztam. Az előbbi nagyon nehéz, az utóbbi szörnyen unalmas volt. Az volt a feladatom, hogy kétóránként végigjárjam az épületet. A fizetés sem motivált, hiszen sovány volt. Ekkor próbálkoztam először. Ha az éjjeli műszak után pár órát zenéltem különböző helyeken, meg tudtam keresni a két munkával annyit, hogy kifizettem az albérletem, és maradt is egy kis pénzem.

Pozsonyban jártál iskolába.

Innen léptem ki két évvel az érettségi előtt. Előtte tíz évig jártam oda, az általános iskolától kezdve. De jártam zeneiskolába is hat évig. Hegedűre. Nagyon fiatalon kezdtem, mivel a nővéreim jártak, így nekem is kellett. Az órákat nem szerettem, de magát a zenét annál inkább. Ezenkívül a focit szerettem, de aztán gyorsan rájöttem már gyerekként, hogy az egy olyan dolog, amiből egy idő után kiöregedik az ember, és nem űzheti tovább azon a szinten, mint fiatalon. Így aztán inkább csak néztem a tévében. A zenéhez mindig vonzódtam, és már gyerekkoromban sokan megjegyezték, hogy van hallásom. Aztán egy idő után rájöttem, hogy igazán az egyszemélyes előadókat kedvelem. Akik kiállnak egy hangszerrel, és játszanak. Így jött a képbe a gitár.

Gitározni nem tanultál?

Azt magamtól tanultam meg. Felmentem az internetre, és megrendeltem egy gitárt. Nem kellett volna. Kiderült, hogy egyáltalán nem jó, azóta is ott áll a sarokban. Sok videót néztem az interneten, és azok alapján megtanultam eljátszani három-négy számot.  Később rájöttem, hogy hatalmas hátrány számomra, hogy nem ismertem a hangszert, nem tudtam, mit, miért nyomok le. Csak megtanultam a mozdulatokat. Utána már a zenei hátteret is elkezdtem elsajátítani. Van egy barátom, aki profi, és rengeteget tanultam tőle az évek alatt.

Hogy lesz utcazenész az ember?

Mindig foglalkoztattak az utcazenészek. A Passangers zenekar frontembere is utcazenészként kezdte a karrierjét, őt pedig imádom. Még Pozsonyban tanultam, amikor elkezdtem olvasni, kérdezősködni az utcazenészekről. Pozsonyban beszélgettem többükkel. Volt egy, aki az Óvárosban játszott, és azt mondta, egy óra alatt átlagosan 10 eurót keres. Tudtam, hogy talán Budapesten ennél többet is lehetne. Amikor Budapestre költöztem, csak egy gitárom volt. Árufeltöltőként az órabérem kb. 2 euró volt. Egy délután lementem az aluljáróba, és elkezdtem énekelni. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Egy óra alatt több mint két eurót kerestem. Akkor már tudtam, hogy van benne lehetőség. Persze ekkor még nagyon halk voltam, hiányzott a felszerelés és a gyakorlat. Ma már rutinos vagyok, erősítővel, mikrofonnal. Jobban szól a hangom, és sokkal többet is keresek vele.

Milyen volt először kiállni?

Nagyon rossz érzés volt, hogy jó ideig senki sem figyelt. Észre sem vettek az emberek, elmentek mellettem. Persze ez a felszerelés hiánya miatt is volt, hiszen alig hallottak, s kellemetlen volt, hogy alig dobtak pénzt. Sőt, pár óra múlva odajöttek a rendőrök, és elküldtek. Akkor kicsit megijedtem. Aztán elmentem egy másik helyre, és ott is dobtak. Aztán minél többször mentem, annál jobban kitapasztaltam, hogy melyik időszak a legjobb. Reggel nagyon megéri kimenni. Különböző aluljárókba járok különböző időpontokban. Jól át kell gondolni. De emlékszem, mekkora motiváció volt, amikor megkaptam az első papírpénzem.

A legtöbb embernek nem lenne mersze odaállni és énekelni. Neked honnan volt?

Pozsonyban ezt nem mertem volna ilyen könnyen megtenni, hiszen sokan ismertek. De úgy voltam vele, hogy nem ismernek ezek az emberek, nem veszíthetek semmit. Az iskolában volt egy zenés projektem. A tanév végén az egész iskola előtt, 400 embernek énekeltem. Szülők, tanárok, diákok voltak ott. Akkor féltem, de megcsináltam, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Akkor is erre gondoltam, amikor lementem az aluljáróba zenélni. A legtöbb esetben pozitív visszajelzéseket kapok.

A legtöbb esetben? Volt negatív is?

Szerencsére nem gyakran, de akadt pár csúnya összeszólalkozás. Amikor ennyi időt töltesz az aluljárókban, találkozol rengeteg hajléktalannal és sok furcsa figurával. Volt, hogy egy hajléktalan hegedűssel versenyeztem a helyért, amit minden reggel hajnalban foglalt el előttem. Kétszer előfordult, hogy leköptek. A mai napig nem igazán értem, hogyan fajult odáig a dolog. Mindig magasabbra teszem a lécet. Mindig több pénzt szeretnék keresni, jobb helyen lakni, jobb zenész lenni. Nagyon sok embert megismertem az utcán. Vagyis inkább ők engem. Koncertekre hívnak, esküvőkre fellépni. Úgy gondolom, az utcazenélést még 2-3 évig van értelme csinálni. Utána inkább fellépni, koncertezni, saját számokat szeretnék írni.

Terveid?

Szeretnék ismert zenész lenni. Így is sokan megismernek az utcáról. Sok üzenetet kapok, és szerencsére felkéréseim is vannak. Többször megkerestek már tévéktől, hogy szerepeljek különböző tehetségkutatókban, de nem szeretném, ha beskatulyáznának. Hiszek benne, hogy nem attól leszek elismert zenész, hogy láttak a tv-ben főműsoridőben.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/39. számában)

Kovács utcazenész
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.