Nem biztos, hogy a film és a színház lesz az életem

A színházi vagy filmes témák helyett szemmel láthatóan egyre gyakrabban alkot határozott véleményt a környezetvédelemmel, az aktív társadalmi szerepvállalással vagy felelősséggel kapcsolatban. Mikor és miért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia ilyen témákban is?

Kellemesen meg vagyok lepődve, hogy erről szeretne velem beszélgetni. A legtöbb esetben ugyanis előítéletekkel közelítenek a színészekhez, és inkább csak egy szűk téma, a színház, a film vagy a magánélet érdekli az újságírókat, ha egy színészt kérdeznek. Amiről kérdezett, az fokozatosan alakult ki bennem: rétegenként rakódtak egymásra a tapasztalataim. Ha az ember nemcsak a saját boldogulásával foglalkozik, hanem azzal is, hogy mi a szerepe, feladata itt, a Földön, akkor előbb-utóbb nagyon sok kérdés merül fel benne, és eljuthat oda, hogy ezek a kérdések sokkal inkább foglalkoztatják, mint a saját, anyagi értelemben vett boldogulása. Azt, hogy ez mikor fogalmazódott meg bennem, nem lehet egy konkrét pillanathoz kötni. Egy biztos: hosszú ideig rám is jellemző volt, hogy a folyamatos munka mellett nem foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal. Aztán amikor kezdtem elmerülni a témában, megrémültem, mert hirtelen rengeteg kérdéssel találtam magam szembe, és ezekre nem tudtam azonnal választ adni. Ez egy olyan nagy kérdéskör, hogy akár elveszettnek is érezhetnénk magunkat benne. Vélhetően azért is csatlakoznak az emberek például vallási csoportokhoz, mert akkor nem maguknak kell megválaszolniuk a súlyos kérdéseket.

Ön esetleg valamilyen nagyobb közösséghez tartozik, vagy ezek a gondolatok önállóan erősödtek fel önben?

Nem vagyok része semmilyen közösségnek. Véleményem szerint, ha az emberek elköteleződnek egy közösség mellett, akkor fennáll a veszélye, hogy elveszítik az önmagukra való rálátást, és egyre kevesebbet fognak önmagukkal foglalkozni. Ezt én nagy hibának és nagy veszélynek tartom, mert hajlamossá teszi az embert arra, hogy egyre kevesebbet gondolkodjon önmagáról. Ahhoz azonban, hogy felismerjünk valamit, gondolkodnunk kell. Felismerem például, hogy itt vagyok a nagyvilágban, az univerzumban, és eljutok oda, hogy ennek a létezésnek nincs értelme.

Ez azért így meglehetősen kilátástalanul hangzik, nem gondolja?

Nyilván meredek ezt így kijelenteni; viszont jó dolognak tartom, ha ezt az ember olykor ki meri mondani. És ugyanígy fontosnak tartom, hogy fölvessük a kérdést: miért jöttünk erre a világra? Úgy gondolom, a kérdésre most a válasz, hogy segítsük a Föld fennmaradását.

A Földét? Nem az emberekét?

Ha már ennyire meggyaláztuk, megaláztuk és megerőszakoltuk a Földet, akkor mi, akik itt vagyunk, már átállhatnánk a másik oldalra! A Föld magától is újra tud éledni, de ehhez az emberiségnek ki kell pusztulnia. Ha már itt vagyunk, akkor mi, akik még tehetnénk valamit, miért nem kezdünk el cselekedni ennek érdekében? Akár azzal, hogy fát ültetünk vagy kiiktatunk bizonyos dolgokat az életünkből.

Ezek szerint nemcsak a probléma felvetéséhez jutott el, hanem azon is gondolkodik, hogy napi szinten mit lehetne és kellene tenni?

Pontosan. Azon gondolkodom, hogyan kell úgy élni, hogy ne legyek kártevője vagy legalább hogyan legyek a legkevésbé kártevője a bolygónknak.

Fotó:  Somogyi Szilárd

A mindennapi életében ez a fajta tudatosság már megjelenik valamilyen formában? Vannak például új szokásai, vagy éppen elhagy bizonyos szokásokat? Vagy legalább, amikor önt kérdezik, erre mindig igyekszik felhívni a figyelmet?

Nyilván megvan az a plusz, ami egyben felelősség is, hogy mi, akik a nyilvánosság előtt éljük az életünket, fel tudjuk használni az ismertségünket, és felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy baj van. Ezt a felelősségvállalást személy szerint nagyon fontosnak tartom. Egyre inkább nehezemre esik fölösleges, lényegtelen témákról nyilatkozni, beszélni. Arról például, hogy hol vásárolok, milyen lesz a karácsony nálunk stb. Ezek mind olyan témák, amelyeket már az unalomig ismételgettem, miközben nem ezek a fontos dolgok. Sajnos, az évek során a magunkévá teszünk sok mindent, amit csak a tradíció diktál. Ilyen például a karácsonyfa kérdése. Az egyik oldalon áll a hagyomány, a másik oldalon pedig a kérdés, miért kell ezért egy fát kivágni?

Szóval mindjárt ilyen nehezebben átültethető elképzeléssel kezdi?

Nem csak erről van szó; nem támogatom például a fast-fashion boltokat, nem támogatom a túlzott fogyasztást, csak a minimális mennyiségű elektromos készülékem van. Nem kell mindenre valamilyen gépet vásárolni, a két kezemmel meg tudok oldani sok mindent. A vásárlást tudatosan visszafogtam, nem hagyom, hogy elcsábítsanak az ajánlatok.

Tervezi, hogy ezeknek a gondolatoknak a népszerűsítésébe több energiát is fektet? Akár úgy, hogy ön választ ennek valamilyen konkrét formát, vagy esetleg mások kezdeményezését támogatná?

Velünk, színészekkel nagyon gyakran előfordul, hogy felkér egy-egy alapítvány, legyünk a kezdeményezésük arca. Hozzám havonta érkeznek ilyen megkeresések. A másik oldalon viszont azt látom, hogy az így megszólított emberek nem nagyon folynak bele ebbe a munkába. Nyilván az alapítvány is inkább csak marketingszempontból kívánja használni őket. Sokszor előfordul az is, hogy valaki csak fényezni akarja magát, és így szeretné megváltoztatni a róla kialakult képet. Találkoztam olyannal is, hogy az alapítványok nem valamilyen jó cél érdekében jönnek létre, hanem kizárólag azért, hogy pénzük legyen belőle. Ebből lett elegem, és azt szeretném, hogy ha eljutok majd egy bizonyos szintre, akkor a magam meggyőződéséből végezzem az ilyen munkát. És százszázalékosan, mert eddig én sem tudok odaállni teljes erőmből. Saját meggyőződésből szeretném ezt végezni, nemcsak azért, mert esetleg jól hangzik a nevem.

Ha jól értem, egy folyamat eredményeként szeretne eljutni erre a szintre.

Igen. Gyermekkorom óta bennem él a természet szeretete. Amiből nem az következik, hogy én most sok millió fát fogok kiültetni, mert nem szeretném, ha ez visszaütne rám. Fejlődni szeretnék, eljutni arra a szintre, hogy valamit félelem nélkül kijelenthessek, mert tudom,  azért teljes mértékben ki tudok állni. Kis lépésekkel elkezdtem, nem nagyon akarom még hangoztatni, bár néhány helyen már beszéltem erről. Most is csak annyit akarok mondani, hogy ezek mind olyan lépések, amelyeket bárki megtehet. A másik lényeges része ennek a tudatosságnak pedig az, hogy nem biztos, hogy a film és a színház lesz az én életem a továbbiakban. El szeretnék végezni egy újabb iskolát, szeretnék egy újabb diplomát.

Milyen iskolát?

Nagyon érdekel a pszichológia.

Jól értem? Ott akarja hagyni a színészi pályát a pszichológiáért?

A kezdetektől bennem van, hogy a színház és a film nem az én utam. Azt éreztem, hogy van még más is. És ez a más mindig az emberekkel való foglalkozás volt. Úgy érzem, nem tudok csak egyetlen területtel foglalkozni. Aki csak egy dologgal foglalkozik, az beszűkül. És úgy érzem, hogy ezt az életet nem pazarolhatom el csak erre az egyre. Mindig éreztem, hogy nem vagyok teljes mértékben színész. Nem biztos, hogy a színészettel szolgálom a legjobban a Földet.

Netán markáns változást tervez a pályáján?

Soha nem tudom kijelenteni, hogy „most tervezem”! Ez egy folyamat. Nagyon sokat foglalkozom a pszichológiával, sok szakirodalmat olvasok, folyóiratokat. Már régóta készülök, hogy hangot adjak annak, ami ilyen erősen bennem él.

Elképzelhető, hogy négy-öt év múlva friss diplomásként egy újabb sikeres pályát fog indítani?

Vagy majd éppen ötvenévesen!

Még nincs negyven sem, szóval addigra már akár sikeres pszichológus lehet!

Igen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha az emberek egy szakmát választottak, akkor ne gondolják, hogy az egész életüket azon a területen kell leélniük. Merjük és próbáljuk meg felismerni, hogy milyen lehetőségek vannak még bennünk!

(Megjelent hetilapunk, a Magyar7 2019/48. számában)