Napi tíz perc odafigyelés megmentheti a párkapcsolatodat

Miért ilyen magas a válások száma manapság?

Mert társadalmunkban nem tanuljuk meg, hogyan ápoljuk jól a kapcsolatainkat. Úgy növünk föl, majd vágunk bele egy házasságba, hogy azt hisszük: ha szeretjük egymást, megy az majd magától is. Ahhoz azonban, hogy egy párkapcsolat működőképes legyen, foglalkoznunk kell vele, időt és energiát szánva rá. Az óvodában még játszunk szerepjátékokat, ami nagyon fontos a személyiségfejlődés szempontjából. Aztán jön egy nagy érvágás, majd az egyetemeken és a munkahelyi teambuildingeken köszön vissza újra a játékos tanulás. Hogy mire gondolok? Például vegyünk egy autóeladást. Az eladót nem arra oktatják, hogy mit tud egy autó, hanem hogy hogyan bánjon az emberekkel. Mindezt sok kommunikációs játékkal és önfejlesztéssel. Ezt kellene valahogy behozni az alap- és középiskolákba is. Jelenleg ugyanis az oktatási rendszer arra készít fel, hogy amennyiben nem készültünk az órára – azaz hibáztunk – hogyan sumákoljunk. Beleverik a fejünkbe a felelősség alóli kibújást, a dolgok nem vállalását. Ez aztán visszaköszön a házasságokban is. A mi módszerünk a hibáztatás. Úgy kerülünk ki az életbe, hogy kapcsolatainkat tekintve analfabéták vagyunk.

Ebben az a szomorú, hogy lehet, egyébként jól választottunk párt. Csak akaratunkon kívül nem jól bánunk vele... 

Pontosan. Profán hasonlat, de segít megérteni a lényeget: lehet enyém a világ legjobb háztartási eszköze, autója, vagy bármilyen más gépe, de ha azt nem úgy használom, ahogyan kell, ha nem ápolom, tönkre fog menni. Nagyon oda kell figyelnünk, ha jó párkapcsolatot szeretnénk.

A legtöbb ember megpróbál odafigyelni a házasságára, igyekszik jól csinálni, legalábbis eleinte. Valahol aztán elakad a kommunikáció, és fogalmunk sincs, hogy történt, de már „semmi se a régi”.

Minden felnőtt embernek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. A helyes párkapcsolati kommunikáció elsajátítható. Meg kell tanulnunk kitárni a belső világunkat, sértegetések és hibáztatás nélkül. Hogy hogyan mutassuk meg önmagunkat, és ne csak a jó oldalunkat. Merjük kimondani azt is, ha valami rosszul esik. Akkor tud erős kapcsolat kialakulni, ha megismerjük egymást – és ha megismertetjük magunkat. De ez nem könnyű. Már csak azért sem, mert van bennünk egy félelem: mi van, ha nem vagyok elég jó a páromnak? Ha a hibáimmal, sérelmeimmel együtt nem vagyok elfogadható? Mi lesz, ha elhagy? Ezért inkább nem osszuk meg a negatív érzelmeinket. Ha valamit nehezményezünk, inkább nem beszélünk róla. A problémákat a szőnyeg alá söpörjük – szeretnénk azt hinni, hogy nincsenek is... Csakhogy a szemét gyűlik és gyűlik, mígnem a helyzet elviselhetetlenné nem válik. A párok gyakran időzített bombán ülnek. 

A jó párkapcsolati kommunikációt tehát tanulni kell. Tudna-e javasolni valamilyen egyszerű, otthon elvégezhető gyakorlatot?

Szánjunk tíz percet a párunkra, lehetőleg naponta. Mindegy, hogy mikor: lehet kávézás közben, egy pohár bor mellett, vagy sétálva, ahogy nekünk megfelel. Az első öt percben kérdezzük meg társunkat, hogy mit érez most ebben a pillanatban. A szabály az, hogy nem szólunk közbe. A következő öt perc a miénk. Nem kell mindig jó dolgokról beszélni. Előfordulhat az is, hogy valaki annyira maga alatt van, hogy képtelen megszólalni. De ezt is jelezze a másiknak: „ne haragudj, most nem szeretnék beszélni”, „úgy gondolom, hogy ha most kifejezném, mi játszódik le bennem, akkor elfutnál”. És lehet egy csend... Mert a szabály az, hogy a másik meghallgat! A gyakorlat segítségével elkezdődhet egy megosztás, saját belső világunk kitárása, a megnyílás egymás felé. Eleinte tegyünk ki egy órát (legjobb a homokóra) és mérjük az időt – ez fontos, mert így adjuk meg a keretet. Később aztán természetessé válik, beépül az életünkbe. De kezdjük el, csináljuk!

Süll Tamás párkapcsolati tanácsadó

Ahhoz azonban, hogy ezt a tíz percet elvégezzük, tisztában kell lennünk azzal is, hogy mi mit érzünk pontosan. Ez pedig nem mindig egyértelmű, főleg talán a nőknek. Gyakran érezzük azt, hogy van egy gombóc a gyomrunkban, de meg se tudjuk fogalmazni, miért... 

A férfiaknak se mindig egyszerű. Mondok egy tipikus helyzetet. Tegyük fel, a nő kismama, egész nap otthon neveli a gyerekeket, a férj pedig dolgozik. A nő alig várja, hogy a férj hazaérjen – végre fellélegezzen, odafigyeljenek rá, beszélgessenek vele. A férj viszont fáradt, és pihenni szeretne. A nő úgy érzi, már nem fontos, lehet, hogy már nem is kívánatos, és nagyon hamar azon kezd morfondírozni, hogy talán a férj félre is kacsingat. A férfiban pedig a teljesítménykényszer jön elő. Azt gondolja: egész nap dolgozom, nem elég a pénz, és akkor még otthon is kritizálnak? Kinek jó ez? Akkor a feleségem nem is szeret... Ahogy ön mondta, a gombóc nő a gyomrukban, de maguk se tudják megfogalmazni, mi az oka – vagy ha tudják se mondják ki. Ehelyett inkább beszólogatnak, csapkodnak, dühöngenek. És elkezdődik a hibáztatás. Vajon kinek van igaza? Természetesen, én vagyok az igaz, a másik a hibás! És az a tévhit, hogy ha kapunk egy pecsétes papírt, hogy igen, nekem van igazam, akkor innentől kezdve már boldogan fogunk élni. Hiszen megvan a megoldás: úgy kell csinálni, ahogy én jónak látom! Csak hát ez tévedés! Mert a házasságnak arról kell szólnia, hogy hogyan legyünk mindketten győztesek.

A kisgyermekes korszak valóban nem egy egyszerű szituáció. De vajon ha kibeszélik a fenti  helyzetet, megtalálják a megoldást is?

A lényeg az, hogy oldódjon köztük a feszültség. Hogy hagyjanak időt egymásnak, és hogy megpróbálják megérteni a másik álláspontját. Mert mindkét félnek azt kell éreznie, hogy biztonságban van, az otthonuk olyan hely, ahol szeretik és elfogadják őket. Férfiak esetében: igen, ez az a hely, ahol valóban azt tehetem, amit szeretek. És ha munka után arra van szükségem, hogy 20 percet ágynak essek, akkor ez is szabad nekem. Utána talán használható leszek... Ugyanakkor a nő is azt érezze, hogy biztonságban kimondhatja: hiányoztál. Deprimáló érzés, hogy egyedül vagyok, nem hallottam értelmes szót egész nap. De a fiók is be van akadva, és ezért is szükségem van rád. Most ez egy kisgyermekes család példája volt, de minden más párkapcsolatra igaz: a felek csak kommunikációval tudnak közeledni egymás felé. Ez az első lépés ahhoz, hogy teremtsenek, azaz kialakítsanak magunknak egy olyan megoldást, amelyben mindkettőjük szükséglete kielégül.

Mit ért pontosan az alatt, hogy „teremtsenek”?

Mindnyájan egy bizonyos eszköztárral lépünk be egy kapcsolatba. Láttuk, hogy csinálják ezt a szüleink, barátaink, olvastunk valamit, láttunk filmeket. Akkor jó egy párkapcsolat, ha nem kopíroz egy az egyben, hanem teremt. Azaz kialakítanak egy rájuk jellemző, saját formát, ami mindkettőjüknek jó. Példával magyarázva, egy férfi esetében: láttam, hogy a papa így és így bánik a mamával, és ez mindkettőjüknek jó. Úgyhogy én is így bánok majd a feleségemmel – kopírozok. Csakhogy előfordulhat, hogy kiderül: az ő feleségének ez egyáltalán nem jó. Azok a kapcsolatok erősek, ahol a meglévő eszköztárból valami újat építenek. És ha így van, teljesen biztosak magukban. Ha valaki értetlenkedve megkérdi tőlük, de hát ezt miért így csináljátok, a válaszuk is egyértelmű: csak. Így csináljuk, mert ez a miénk, így szeretjük. Esetleg még rá is vágják: mi közöd hozzá? Ugyanis teljesen biztosak magukban. Ha azonban csak kopíroznak, egy ilyen kérdés esetén elbizonytalanodnak. Hogy miért így csináljuk? Magunk se tudjuk... Így alakult. Az utóbbiak a kikezdhető házasságok, amelyek kívülről úgy tűnnek, jók. Egy ideig.

Mindenesetre egy házasságnak/élettársi viszonynak számos, nem várt buktatója van. Az ember azt hinné, olyan könnyű teremteni, és majd nekünk biztosan sikerül. Mindenki úgy vág bele egy házasságba, hogy az övé majd örökké tart. Aztán az esetek felénél jön a nagy csalódás...

Minden lehetőséget ragadjunk meg az önfejlesztésre ezen a téren. Olvassunk könyveket a jó házasság alapelveiről, járjunk el olyan házas-hétvégékre, ahol tréner/tanácsadó dolgozik velünk. Számos előadást tartanak ezzel kapcsolatban, használjuk ki. Ha férjünk nem jön velünk? Menjen a nő egyedül (sőt léteznek kifejezetten nőiesség fejlesztő kurzusok). Persze, ha már krízisben vagyunk, ezek a dolgok nem segítenek, sőt, talán árthatnak is. Ez utóbbi esetben ne féljünk tanácsadóhoz fordulni. Ne feledjük: ha elromlik az autónk, azonnal szervizbe visszük. Segítséget kérni akkor sem szégyen, ha a párkapcsolatunkról van szó. Elvégre ez az életünk egyik legfontosabb területe.