Nagyobb bajt okoz a kanyaró, mint eddig hitték
A vírus kitörli az immunrendszer emlékezetének egy részét.
A kanyaró vírusa kitörli az immunrendszer emlékezetének egy részét, a fertőzésen átesett személyek ezért válnak újra fogékonnyá olyan betegségekre, amelyekkel szemben pedig szervezetük már felvértezte magát - állapította meg két, egyidejűleg publikált kutatás.
Az egyik nemzetközi kutatás, amelyet a Science című tudományos folyóiratban ismertettek, kimutatta, hogy
a kanyaró a fertőzésekkel szemben védelmet nyújtó antitestek 11-73 százalékát tünteti el.
Az "immunológiai amnézia" azt jelenti, hogy
a szervezet immunrendszere nem ismeri fel azokat a kórokozókat, amelyekkel korábban már találkozott,
ezért nem tudja megakadályozni az újrafertőződést olyan vírusokkal és baktériumokkal, amelyek ellen pedig már védve volt.
A törölt immunemlékezetű személyek védtelenné válhatnak olyan betegségekkel szemben, mint az influenza, a herpesz, a baktérium okozta tüdő- vagy bőrgyulladás.
Hasonló eredményre jutott egy másik, amerikai kutatás is, amely azt vizsgálta, milyen változás következik be az immunrendszerben fontos funkciót betöltő nyiroksejtek állapotában egy kanyarófertőzés után, és amelyet a Science Immunology című szaklapban publikáltak.
A kutatók első ízben fedezték fel, hogy a kanyaró visszaröpíti az ember immunrendszerét egy olyan éretlen állapotba, mint amilyen a kisbabáké, amelyben csak kevés antitest védi szervezetet a fertőzésektől.
Az új kutatások rávilágítanak arra, mennyire fontos a kanyaró elleni védőoltás. A kanyaró erősen fertőző, és bárki, aki nincs beoltva ellene, könnyen elkaphatja bármely életkorban.