2026. november 22., 20:00

Nagy-Kapela, a Tengermellék gyöngyszeme

Károlyváros után már tudja az átlagutazó, hogy közel van a tenger, ezért egy pillantásnál talán többet nem is fecsérel arra a tájból merészen kiugró sziklára, amely Ogulin felett uralja a vidéket. Ez a híres Klek, a horvátországi sziklamászás bölcsője. Természetesen egy jó „hazajáró” nem nyugodhat addig, amíg nem áll a tetején. Mikor pedig a tetején áll, megállapíthatja, hogy bizony a Nagy-Kapelának sincs nagyon szégyenkeznivalója. 2024 nyarán jött el a pillanat, hogy a Tengermellék utolsó felfedezetlen hegységét is bebarangoljuk!

A Klek csúcsán
A Klek csúcsán
Fotó: Kenyeres Oszkár

Mielőtt megmásznánk, nézzük meg az alatta fekvő várost, Ogulint, amely egykor a Frangepánok uradalmához tartozott. Mint általában mindenütt ezen a vidéken, itt is a török támadások miatt építettek várat a 15. században a Dobra folyó meredek szurdoka, a Đulin-szakadék fölé. 

Kilátás a Szádrévi-kövektől
Kilátás a Szádrévi-kövektől
Fotó:  Kenyeres Oszkár

Az erődnek a török betörések idején kulcsszerep jutott. Ebből a korból származik a legenda, amely szerint a fiatal ogulini lány, Dula és a Frangepánok fiatal várkapitánya, Milan Juraić első pillantásra egymásba szerettek.

Miután Milan hősi halált halt a törökkel vívott harcban, Đula bánatában a Dobra szakadékába vetette magát. Azóta hívják a sziklaszorost Đula ponornak, amely alatt egy 16 km hosszú barlangrendszer nyílik. A katonai határőrvidék fontos erősségét a Frangepánok sikertelenül próbálták visszaszerezni. Sőt, 1671-ben Frangepán Ferenc Kristóf kivégzése után végleg elveszítették. 1887-től Ogulin Modrus-Fiume vármegye székhelye lett.

Nyargaló boszorkányok

Csak reménykedve a napsütésben indulunk fel Ogulin ikonikus hegyére, a Klekre. Horvátország egyik legnépszerűbb hegyi úti célját, a Nagy-Kapela keleti szélén markánsan kiemelkedő Kleket kivételes ökológiai értékei miatt 1971-ben védetté nyilvánították. Az „alvó óriás” egy jó 200 méteres meredek falban tetőzik, a csúcsára drótkötél segíti a feljutást. Ám nem volt ez mindig így. 

Első ismert megmászója Baltasar Hacquet francia természettudós volt, aki egy 1782-es könyvében az itt fellelt ritka növényeket is leírta. A szenvedélyes botanikus, II. Frigyes Ágost szász király is járt a csúcson. Aztán 1874-ben egy grazi egyetemi tanár, Johanes Frischauf a csúcsmászás sikerén felbuzdulva kezdeményezte a Horvát Hegymászó Társaság megalapítását. 

A misztikus mészkőbérc sok legendát ihletett. Már a 17. században feljegyezték azt a népi hiedelmet, miszerint zivataros éjszakákon a csúcson seprűn nyargaló boszorkányok gyülekeznek, s a körtáncuk sikolyai egészen Ogulinig hallatszódnak. Mi ezt csak hallani véltük, mikor felérkeztünk a csúcsra, ahol a napsugarakkal táncot járó felhők között kilátás nyílt Ogulinra és vidékére, a Dobra-folyó völgyére, a Nagy-Kapela és a Risznyák hegységeire.

Innen leereszkedve egy újabb mészkőcsoda nyomába eredtünk: tárt karokkal várt ránk a Kamacsnik patak szurdokvölgye. A Nagy-Kapela karsztjába vágódott alig több mint 3 km hosszú, de annál látványosabb szorosban egy fahidakkal, pallókkal és drótkötelekkel kiépített ösvény vezet végig. Természeti szépségei és földtani jelentősége miatt ez a védett szurdok is népszerű célpont. Minél mélyebbre hatoltunk a kanyonban, annál vadregényesebb lett a táj; a sziklák közé szoruló párafelhők még misztikusabbá varázsolták a szurdokot, amelynek a végén kékeszöld színben pompázik a Kamacsnik-forrás, amelyet Európa egyik legmélyebb forrásának tartanak. A barlangi búvárok eddig 118 méteres mélységig jutottak, de még mindig nem értek az akna aljára.

A Kamacsnik-szurdokban
A Kamacsnik-szurdokban
Fotó:  Kenyeres Oszkár

A Kupicát kísérő hegyek között vitt az utunk a Nagy-Kapela következő gyöngyszeméhez. A Golubinjak-erdő egy alig ismert, de annál látványosabb természetvédelmi park közel 800 méteres magasságban. Kis területén szinte valamennyi karsztjelenség előfordul. Az ösvény gigászi mészkőoszlopok között kanyarog, a hatalmas fák között kisebb-nagyobb barlangokat, félbarlangokat és repedéseket találunk.

 A park egyik legismertebb karsztformációja, a Pokol-kapuja is tárt karokkal várja a turistákat.  Beereszkedünk a jégbarlangba is, amely az egykor egész évben megmaradt hóról és jégről kapta a nevét. A legenda szerint a helyi cukrászok egykor az itteni hóból készítettek nyáron fagylaltot.

A Golubinjak-erdőtől nem messze, az erdős hegyek között egy hatalmas tó terpeszkedik. A mesterséges állóvizet az 1950-es években alakították ki, amikor a Lokvarka-patak medrét egy hatalmas gáttal zárták el. Jó kommunista szokás szerint elárasztottak egy szép völgyet, s benne a Lujza út építőmunkásainak települését. A tó ma már kedvelt turisztikai látványosság, melyből 1973-ban a világ legnagyobb, több mint 25 kg-os folyami pisztrángját fogták ki. 

Itt van a közelben, Fuzine mellett egy másik mesterséges tó is, amit szintén vízierőmű céljából alakítottak ki, a Licanka-patak elrekesztésével. Amikor 1950-ben a Bajer-tó kiépítéséhez a közeli hegyoldalban követ fejtettek, egy évmilliók óta háborítatlan üreget fedeztek fel. A Vrelo-barlangot azóta kiépítették; az alig 300 méter hosszú barlangban félmillió éves, szokatlan alakú álló és függő cseppkövekben gyönyörködhetünk. 

Grobnik vára
Grobnik vára
Fotó:  Kenyeres Oszkár

Már az ókortól várak láncolata védte ezt a Fiumétól a szlovén határig húzódó vidéket. Ennek a védelmi rendszernek a középkorban Grobnik vára volt a kulcsa. A hagyomány szerint a vár alatti Grobniki mezőn győzték le a horvátok 1241-ben a tatár sereget, erről azonban nincsenek írott források. Arról már annál inkább, hogy a kiterjedt grobniki uradalom urai 1225 és 1566 között a Frangepánok voltak, címerük ma is ott díszlik a gótikus kúton. Már a Zrínyiek uralmának korát idézi a várporkoláb 17. században épült háza. A török elleni védelem egyik legfontosabb láncszeme a későbbi békésebb időkben a Batthyányak tulajdona is volt. Bástyáiról remek kilátás nyílik a Dinári-hegyvidékre, a Grobniki-mezőre, sőt dél felé már az egykori Vinodoli Hercegség lábait mosó Adria habjai is felsejlenek. 

Vinodoli Hercegség? 

Talán még a történelemben jártas horvátok sem tudják, hogy valaha ilyen néven létezett egy politikai-gazdasági-kulturális entitás, amely a középkorban élte virágkorát. Az Adriai-tenger és a kopár karsztvidék közti zöld oázis a Frangepánok birodalma volt és a magyar királyok védelme alatt állt. A középkor végére meggyengült a magyar királyi hatalom, ekkor már nemcsak Velence, hanem a Habsburgok, a török és az uszkókok is kihívást jelentettek Vinodolnak, amelynek dicső napjaira már csak várromok láncolata emlékeztet. Jusson eszünkbe ez is, ha éppen Cirkvenicán lógatjuk lábunkat a tengerbe! 

Itt van például Drivenik vára. Ez az erősség is II. András király adományával került a Frangepánok kezére. A kapitánysági székhelyt Frangepán István 1577-es halála után a Zrínyi grófok örökölték, akik felvirágoztatták a vidék mezőgazdaságát. Ám 1607-ben a török Drivenik várát is felperzselte, majd Zrínyi Péter kivégzése után kamarai birtok lett. Aztán katonai jelentősége megszűnt, s végleg elhagyták. 

Cirkvenica felett őrködik a hercegség legrégebbi fennmaradt középkori erődítménye, Badanj vára. Eredetmondája egy elásott kincsről és az azt őrző kígyóról mesél. Hogy valójában ki és mikor építette, azt sűrű homály fedi. Van, aki szerint ókori eredetű, de olyan teória is él, amely Badanj várát a régi forrásokban szereplő Kotor várával azonosítja. Egy biztos: az erősség sokáig a Frangepánoké volt, majd 1323-ban egy földrengés pusztította el. Romjaitól remek rálátás nyílik a tenger és a Nagy-Kapela között hosszan elnyúló Vinodoli-völgyre. 

Itt az ideje, hogy a történelmi emlékek után visszatérjünk a természet nyers világába. Egyenesen a Nagy-Kapela kőszívébe, a Fehér- és a Nyereg-sziklák lenyűgöző hegyei közé emelkedünk. Az elzárt, nehezen járható vadont korábban csak erdei munkások és vadászok látogatták. A földrajztudósok is csak a 20. század elején fedezték fel, a turisták számára viszont még sokáig nehezen megközelíthető volt. Épp háborítatlansága miatt maradhattak meg kivételes értékei, amiért a karsztvidékét 1985-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A mára jól kiépített turista ösvény egyre méretesebb sziklák közé vezet. Van, ahol egészen szűk repedésen átbújva vezet az út, máshol 50 méteres sziklatömbök között kell átmásznunk. Így érünk fel végre a Nyereg-sziklák csoportjának északi, legmagasabb tömbjére. A tetőről egészen pompázatos zöld-fehér táj tárul fel körülöttünk. 

A Nyereg-sziklák
A Nyereg-sziklák
Fotó:  Kenyeres Oszkár

A Nyereg-szikláktól mindössze 6 kilométerre vannak a Fehér-sziklák. De téved, aki azt gondolja, ezt a távot gyorsan végigjárhatja. A szinte áthatolhatatlannak tűnő sziklarengetegben nem könnyű az előrehaladás. Szurdokszerű szakadékokon és erdei karrmezőkön keresztül vágjuk át magunkat, máshol sziklák oldalában, drótkötelek és vasak segítségével tudunk csak előre haladni.

 A Fehér-sziklák több részre szakadt csoportjának fő csúcsára drótkötéllel megtámogatott meredek ösvény vezet. A tetejéről körbe tekintve elkepesztő körkilátásban van részünk. A minden irányban sűrűn sorakozó fehér sziklákra visszatekintve, szinte hihetetlennek tűnik, hogy eltaláltunk idáig. 

Naplemente a Kleken
Naplemente a Kleken
Fotó:  Kenyeres Oszkár

Miközben beleveszejtjük tekintetünket a tüzesen lesütő nyári nap sugaraiban fürdőző Fehér-sziklák végtelen rengetegébe, csatlakozunk Balogh Károly 1923-ban írt elévülhetetlen gondolatához:

„A hírhedt, a kopárnak mondott, a sivárnak hitt, az ismeretlen, az örökszép Karszt-hegység mindig újat, mindig szépet és mindig meglepőt tud nyújtani. Ebben a fenséges Karszt-magányban, meghatva és megilletődve érzi az ember lelkében felrezdülni a rég elmúlt kor naiv hitét. Csend van. Virágillat és madárdal, vágy és ígéret, végtelen harmóniává olvad össze és édes álmokkal és békével tölti el az ember szívét…”

Megjelent a Magyar7 2026/46.számában.

Megosztás
Címkék